Hey, guys :) Gondoltam, kell egy ilyen blog is, ahol sok kis, különálló történetet sorakoztatok fel - és nem is én lennék, ha ezek fiú-lány kapcsolatok lennének. Remélem, sikeres lesz e próbálkozásom! Ha pedig nem, én nagyon élvezem már most is. :D Szóval jó szórakozást!
♥
Előző nap nagy buli volt, szereplőink sokat ittak, és nem sok mindenre emlékeznek az estéből. Vajon mi fog történni? (Senkinek gőze sincs, ugye? :D)
Reggel egy idegen test mellett ébredtem.
Tudtam, hogy a tegnapi buli durvább volt, mint ahogy kezdetben gondoltam, és sokkal többet ittam, mint kellett volna. Ezen kívül minden más homályba burkolózott elmémben az előző estével kapcsolatban.
Legalább a nemét meg kellene tudnom. Remélem, nem srác... Mindenki azt gondolja, hogy hetero vagyok, így a lányok, akikhez valójában vonzódom, nem nagyon mozdulnak rám. Ha valaki emlékszik valamire, és a személy mellettem egy férfi, hamar el fog terjedni a hír, én pedig egyedül maradok örökre.
Óvatosan az oldalamra fordultam, hogy szemügyre vehessem az illetőt. Szerencsémre egy nő feküdt a jobbomon. Hosszú, fekete haja félig eltakarta hófehér arcát, szája enyhén elnyílt, ahogy aludt. Gyönyörű volt, tökéletes testtel.
Ez hogy jöhetett nekem össze? Mikor felébred, biztos megbánja, és elhatározza majd, hogy soha többé nem iszik, nehogy még egyszer lefeküdjön egy ilyen bányarémmel, mint én. Mégis hogy máshogy lehetne engem jellemezni? Középhosszú, szőkés hajam van, ami elnyomja a szemem világoszöld színét - az egyetlen dolgot, amit szeretek magamon -, folyton ki van száradva a szám, hiába kenem, ráadásul még a télen felszedett pluszkilók sem akarnak távozni a has-, fenék- és combtájékomról. El kell tűnnöm, mielőtt meglát.
Várjunk, miért vagyok hirtelen ilyen ideges? Valószínűleg soha többé nem fogjuk látni egymást. Nincs miért aggódnom. És jót is teszek neki: már nem fog eszébe jutni az ital egész hátralévő életében...
Halkan felmordulva hasra fordult, kinyitotta hűvös, kék szemét, majd lassan felém lesett vele. Elmosolyodott, és teljes egészében felém fordította a fejét. Uramisten, milyen gyönyörű.
- Szia - suttogta lágyan.
- Szia - hebegtem. - Öhm... emlékszel bármire is tegnapról?
- Egy kevésre. Meg hát könnyen következtethetünk a tényből, hogy iszonyatosan fáj a fejem és egy ágyban fekszek egy szintén meztelen nővel - kuncogott.
Elvigyorodtam. - Ilyen lazán kezeled a helyzetet?
- Te nem? - húzta fel az egyik, tökéletes vonalú szemöldökét.
- Dehogynem. Csak általában a partnereim másnap jönnek rá, hogy leszbik.
- Szerintem én születésemtől fogva tudtam - fordult felém testével is.
- Szintén - bólintottam mosolyogva. - Bocsi, de azt hiszem, nem emlékszek a nevedre.
- Valószínű, ugyanis nem szokásom mondani.
- Inkognitó? Menekülés a rendőrök elől?
- Dehogy - legyintett, mielőtt tovább találgathattam volna. - Egyszerűen csak odamegyek ahhoz, aki megtetszik, és belevágok a dolgok közepébe. A névre nem jut idő.
- Nekem fontosak a nevek. Egész biztos, hogy kiszedtem belőled - kutattam az arcát, hátha beugrik.
- Lehetséges - húzta meseszép száját féloldalas mosolyra. - Szép lányok esetén megesik, hogy kicsusszan.
Vigyorogva közöltem: - Akkor én biztos nagyon tetszhettem neked, merthogy tudom a neved.
- Tetszhettél? - nyomta meg a múlt időt jelző részt.
Flörtölősen mosolyogva álltam tekintetét, míg a tőlem telhető legszexibb módon ejtettem ki a nevét: - Nalie.
- Denisse.
Egy kis idő elteltével elszakítottuk egymástól fürkésző tekinteteinket. Nalie a másik oldalára fordult, nekem háttal. Vetett egy kósza pillantást az éjjeliszekrényen lévő órára, majd kiugrott az ágyból, ezzel csodás kilátást adva nekem a kerek fenekére. Vigyorogva fordultam a hasamra.
- Hé, neked nincs semmi dolgod ma? - puhatolózott enyhe csodálkozással a hangjában, miközben, a hangokból ítélve, öltözködött.
- Csak délután. Egy bárban dolgozok - mormogtam a párnámba, de úgy tűnt, azért a nő meghallotta.
- Hát, én asszisztens vagyok, úgyhogy ma keményen elkések. Mi a francért is jöttem egy ivós buliba vasárnap...?
Bár ezt inkább önmagától kérdezte, én készségesen válaszoltam. - A sors volt.
- Parancsolsz? - állt meg az öltözködéssel. Valószínűleg engem figyelt, így hát a hátamra pördültem, és az ágy közepén szétterülve nekikezdtem kifejteni a dolgot.
- A sors vezérelt tegnap ide, talán közvetetten, talán nem annyira. Történt itt veled valami, ami meghatározó elem ahhoz, hogy úgy alakuljon a jövőd, ahogy annak kell. Vagy találkoztál valakivel, aki fordulópontot jelentett az életedben. Ilyesmi.
Felrángatta magára a farmerét. - Akkor nem most kellett volna találkoznom vele, vagy nem most kellett volna annak a valaminek megtörténnie, ugyanis nem sok mindenre emlékszek - mosolygott rám, miközben kezébe kapta a pólóját.
- Akkor a sors emlékeztetni fog. Vagy úgy csinálta, hogy arra az egy dologra vagy emberre mindenképp emlékezz.
- Márpedig én csak rád emlékszek - kacsintott felém, aztán eltűnt a feje a felsőjében.
- Lehet, hogy én vagyok az a valaki vagy történés... - Figyeltem, ahogy kapkodja magára a ruháit. Nem is bánnám, ha én lennék.
- Könnyen meglehet.
Egy kis fontolgatás után kiböktem: - Eljöhetnél délután a báromba.
Felém tekintett, majd halványan elpirulva elkapta rólam pillantását, helyette a táskájában kezdett keresgélni. Nem gondoltam, hogy elpirulni is tud... hiszen olyan eleven. Aranyos.
Egy kis idő elteltével elszakítottuk egymástól fürkésző tekinteteinket. Nalie a másik oldalára fordult, nekem háttal. Vetett egy kósza pillantást az éjjeliszekrényen lévő órára, majd kiugrott az ágyból, ezzel csodás kilátást adva nekem a kerek fenekére. Vigyorogva fordultam a hasamra.
- Hé, neked nincs semmi dolgod ma? - puhatolózott enyhe csodálkozással a hangjában, miközben, a hangokból ítélve, öltözködött.
- Csak délután. Egy bárban dolgozok - mormogtam a párnámba, de úgy tűnt, azért a nő meghallotta.
- Hát, én asszisztens vagyok, úgyhogy ma keményen elkések. Mi a francért is jöttem egy ivós buliba vasárnap...?
Bár ezt inkább önmagától kérdezte, én készségesen válaszoltam. - A sors volt.
- Parancsolsz? - állt meg az öltözködéssel. Valószínűleg engem figyelt, így hát a hátamra pördültem, és az ágy közepén szétterülve nekikezdtem kifejteni a dolgot.
- A sors vezérelt tegnap ide, talán közvetetten, talán nem annyira. Történt itt veled valami, ami meghatározó elem ahhoz, hogy úgy alakuljon a jövőd, ahogy annak kell. Vagy találkoztál valakivel, aki fordulópontot jelentett az életedben. Ilyesmi.
Felrángatta magára a farmerét. - Akkor nem most kellett volna találkoznom vele, vagy nem most kellett volna annak a valaminek megtörténnie, ugyanis nem sok mindenre emlékszek - mosolygott rám, miközben kezébe kapta a pólóját.
- Akkor a sors emlékeztetni fog. Vagy úgy csinálta, hogy arra az egy dologra vagy emberre mindenképp emlékezz.
- Márpedig én csak rád emlékszek - kacsintott felém, aztán eltűnt a feje a felsőjében.
- Lehet, hogy én vagyok az a valaki vagy történés... - Figyeltem, ahogy kapkodja magára a ruháit. Nem is bánnám, ha én lennék.
- Könnyen meglehet.
Egy kis fontolgatás után kiböktem: - Eljöhetnél délután a báromba.
Felém tekintett, majd halványan elpirulva elkapta rólam pillantását, helyette a táskájában kezdett keresgélni. Nem gondoltam, hogy elpirulni is tud... hiszen olyan eleven. Aranyos.
- Nem tudom, jut-e rá időm. Meglátjuk. Írd le a címet! Megpróbálok benézni.
- Jaj, de nagyon elfoglalt valaki - nevettem, míg elvettem tőle a papírcetlit és a tollat, amit nyújtott felém.
- Nem is gondolnád - sóhajtott egyet viccelődve. - Alig jut időm valamire. Nem is tudom, mikor voltam már utoljára szórakozni...
- Azt mondod, ha most felkiáltok, nem fog megremegni a fejed? Merthogy nem lehetsz iszonyatosan másnapos... - vigyorogtam gonoszul, ahogy dolgom végeztével visszaadtam neki a cetlit és a tollat.
- Nem, ha most felkiáltanál, valaki berohanna, hogy mi a franc történt - térdelt le az ágy mellé, és megkomolyodva adta tudtomra: - Tényleg nagyon jól éreztem magam veled mind tegnap, mind ma. Márpedig ez nem gyakran esik meg velem. Szóval gondoltam, ezt nem kéne ennyiben hagyni... A jó dolgokra időt kell szakítani. Találkozunk a bárodban - mondta mosolyogva, aztán megpuszilta a homlokomat, és otthagyott.
Elállt a szavam.
Pár pillanat múlva - miután feleszméltem ámulatomból - feltápászkodtam, magamra húztam egy bugyit és egy hosszabb flanelinget, csak hogy úgy nézzek ki, mint a filmekben, és mélyen reménykedve egy viszonylag rendezett lakás képében, kiléptem a szobámból.
Már az engem megcsapó szagból tudtam, hogy nem lesz kellemes itt feltakarítani. Ezért utálok házibulit tartani - inkább menjünk el valahová, mint hogy takarítanom kelljen mások testnedveit. Sajnos Mark, az egyik legjobb barátom rávett, így most kezdhetek neki e hálátlan feladatnak.
Munkára fel.
- Jaj, de nagyon elfoglalt valaki - nevettem, míg elvettem tőle a papírcetlit és a tollat, amit nyújtott felém.
- Nem is gondolnád - sóhajtott egyet viccelődve. - Alig jut időm valamire. Nem is tudom, mikor voltam már utoljára szórakozni...
- Azt mondod, ha most felkiáltok, nem fog megremegni a fejed? Merthogy nem lehetsz iszonyatosan másnapos... - vigyorogtam gonoszul, ahogy dolgom végeztével visszaadtam neki a cetlit és a tollat.
- Nem, ha most felkiáltanál, valaki berohanna, hogy mi a franc történt - térdelt le az ágy mellé, és megkomolyodva adta tudtomra: - Tényleg nagyon jól éreztem magam veled mind tegnap, mind ma. Márpedig ez nem gyakran esik meg velem. Szóval gondoltam, ezt nem kéne ennyiben hagyni... A jó dolgokra időt kell szakítani. Találkozunk a bárodban - mondta mosolyogva, aztán megpuszilta a homlokomat, és otthagyott.
Elállt a szavam.
Pár pillanat múlva - miután feleszméltem ámulatomból - feltápászkodtam, magamra húztam egy bugyit és egy hosszabb flanelinget, csak hogy úgy nézzek ki, mint a filmekben, és mélyen reménykedve egy viszonylag rendezett lakás képében, kiléptem a szobámból.
Már az engem megcsapó szagból tudtam, hogy nem lesz kellemes itt feltakarítani. Ezért utálok házibulit tartani - inkább menjünk el valahová, mint hogy takarítanom kelljen mások testnedveit. Sajnos Mark, az egyik legjobb barátom rávett, így most kezdhetek neki e hálátlan feladatnak.
Munkára fel.
♦
Körülbelül fél háromra végeztem minden berendezési tárgyam lefertőtlenítésével és fényesre pucolásával, szóval már nem sok időm maradt a négykor kezdődő műszakomig.
Felöltöztem, elmetróztam a kedvenc kajáldámba, ahol is megettem a kései ebédemet, újfent metróra szállva negyedórával előbb értem oda a munkahelyemre, így még elsétálhattam a nem messze lévő Starbucksba venni egy kávét, amit még visszaérve a bárba is szorgalmasan iszogattam, s mire elkezdődött a munkaidőm, már végeztem is vele.
Egész idő alatt Nalie-t vártam. A legrosszabb, hogy nem is tudtam igazán ennek az okát. Soha nem voltam még senkiért oda, ennyire nem. És találkozok egy lánnyal egy buliban, lefekszünk, másnap alig emlékszek valamire, mégis valamiért folyton vele akarok lenni, figyelni akarom a mozdulatait, a mosolyait, hallgatni szeretném, ahogy beszél, nevet, azt kívánom, bár a szemét fürkészhetném egész nap, meg akarom ízlelni az ajkait... Szerelmes lennék? De hát nem is ismerem valójában! Ilyen hát a vak szerelem?
Éppen egy poharat törölgettem, mikor egy szelíd hangot hallottam köszönni a hátam mögött. Megfordultam, és elállt a szavam.
Nalie volt az, de reggeli találkozásunk óta... kifényesedett, sokkal ragyogóbbnak hatott. Arcáról sütött a világ minden pozitivitása, szeme nevetett, szája féloldalas mosolyra húzva, telten kekeckedett velem, és egyszerűen csak... gyönyörűen nézett ki.
- Szia - viszonoztam az üdvözlést. - Inni? - mutattam fel a kezemben tartott poharat.
- Csak egy kis vizet - legyintett. - Rohanós napom volt.
Kérdőn felvontam a szemöldököm, míg teletöltöttem a poharát vízzel.
- Hosszú - sóhajtott. - Dióhéjban, a főnök egy kényes ri... prostituált - vigyorodott el.
- Véletlen nem ugyanarról a személyről beszélünk? - súgtam áthajolva a bárpulton, majd egy kacsintással visszatértem eredeti testhelyzetembe.
Nalie azonban máshogy gondolta: visszahúzott magához, így arcunk csak pár centire volt a másikétól. - Így sokkal jobb - kuncogott.
- Én dolgozok...
- Nem látok én itt akkora tömeget - pásztázta hol a szememet, hol a számat.
- De a főnök láthatja, mindenhol kamerák vannak...
- Szard le.
- Azért kirúghatnak. Meg nekem kellene feltakarítanom.
Halkan felnevetett, és átszelte azt az egy-két centit köztünk. Ajkaink először puhán értek össze, majd Nalie követelőzőn próbált átjutni a számba, ám éreztem, hogy hagyott nekem választást, bármikor meghátrálhatnék. Azonban ez az opció eszembe sem jutott. Csókunk elvadult, nagyon tetszett, de muszáj voltam abbahagyni. Végül is dolgozok vagy mi.
- Tehát ilyen egy első randi veled? - kérdezte huncutul.
- Ó, te úgy értetted, ez egy randi? Akkor sajnos van egy rossz hírem - húztam el a szájam játékosan. - Egyébként is te kezdted. - Elfordultam, hogy folytathassam a pohártörölgetést.
- Ovisoskodunk?
- Nincs is ilyen szó!
- Már hogyne lenne. Most használtam.
- Attól, hogy használod, még nincs ilyen szó.
- Ha tudom használni, ha ki tudom ejteni, biztosan létezik.
- De nyelvtanilag nem helyes használni.
- Mióta érdekel mindenkit, mi a helyes? - Valahogy mögém került anélkül, hogy meghallottam volna. Most mögöttem állva, a derekamat átkarolva suttogott a nyakamba.
Felnevettem. - Komolyan dolgoznom kell. Hétfő este lévén hamarosan elkezdődik a csúcsidő.
- Dolgozhatunk együtt - vetette fel. Még mindig átkarolt. - Nem kell fizetés, csak együtt töltjük az időnket és kisegítelek. Hiszen annyira el vagy havazva...
- Baj nem lehet belőle... - simítottam meg a még derekamon pihenő karját, mire válaszul belepuszilt a nyakamba.
- Szóval, hol kezdjem? - engedett el.
Egyedül metróztam haza, ahogy mindig, azonban most máshogy éreztem magam, mint általában. Most szárnyaltam. Most ragyogtam. Most kevésbé voltam fáradt. Most boldog voltam és teljes. És mindezt Nalie miatt éreztem. Szerelmes voltam.
Végre eljött a péntek, amit annyira vártam. Ötször öltöztem át, mielőtt munkába indultam, nem tudtam, melyik ruha lenne a legjobb az alkalomra. Végül egy átlagos, mégis "ugye látod, hogy ezen gondolkoztam vagy 10 percig?" outfit mellett döntöttem, így késtem
is a bárból pár percet.
- Hála az égnek, már azt hittem, itt fogok rostokolni egész nap! - üdvözölt nappali műszakos kolléganőm, ahogy beléptem.
- Szia neked is. Bocsi, hogy késtem... - indultam meg, hogy elfoglaljam a helyét a bárpult mögött.
- Miért öltöztél ki? - húzta fel az egyik szemöldökét, és nem mozdult a pult mögül.
- Nem öltöztem ki. Egyébként azt hittem, dolgod van... - utaltam rá, hogy vége a munkaidejének.
- Dehogy van, de attól még nem akarom egész nap az asztalt támasztani! Szóval, hová mész meló után? - kíváncsiskodott.
Nem tudtam átverni, már túl jól ismert. Úgy döntöttem, hamarabb elmegy, ha elmondom, mi is fog valójában történni itt. - Csak... randim lesz - fordultam el, hogy ne láthassa, amint elpirulok.
- Wow, wow, wow! Történelmi pillanat, emberek! Mikor is volt ilyen utoljára? Egy éve? És milyen a csaj?
Felé fordultam, hogy vessek rá egy "ó, hagyd már" pillantást, majd egyetlen, Nalie-re teljesen passzoló szóval válaszoltam: - Tökéletes.
- Tökél...? Denisse, jól vagy? Ilyet még nem hallottam tőled.
- Az emberek változnak, Ju. Most pedig volnál szíves távozni?
- Mert elrontanám a randid? Isten ments - röhögött, miközben elkezdett szedelődzködni.
Hátat fordítottam neki, hogy lecsekkoljam, mennyi mosnivalót hagyott nekem. - De ha nem mész el, mire a barátnőm ideér...
- Barátnő? - hallottam egy hangot, mire idegesen megpördültem a tengelyem körül.
- Szia - mosolyogtam Nalie-re ártatlanul. - Hát nem barátnő?
- De úgy tűnik, barátnő - nevetett fel. - Csak viccelek. Gyere ide - húzott magához, hogy adjon a számra egy gyors puszit. Aztán Ju-hoz fordulva kinyújtotta a kezét: - Nalie Anderson vagyok. Szerintem még nem találkoztunk. Úgy fest, Dens barátnője vagyok.
- Szia - vigyorgott Ju, és megrázta Nalie kezét. - Julie. A vezetéknevem titok. Én meg Dens kollégája vagyok.
- Aki épp menni készült - fűzöm hozzá.
- Pontosan. Elfoglalt nagyvárosi nő vagyok, nem töltöm a péntek estémet a munkahelyemen, gyerekek! - vihogott, majd búcsút intve nekünk kiviharzott.
- Micsoda aranyos nő...
- Csak egy kicsit... heves és... fura... De amúgy jófej! - enyhítettem.
Felnevetett, és egy sóhajtás közepette megölelt. - Milyen jó, hogy végre itt a hétvége... - mormogta a vállamba.
- Mi olyan nagyon rossz a munkádban? Értem, hogy utálod, de miért? És miért ennyire? - próbáltam kifürkészni lesütött szemét.
- Semmiség, csak tudod, öhm... sokan rühellik a munkájukat... - Még mindig a padlót vizslatta. - Szóval, ma mit kell csinálni?
- Nalie - emeltem fel a fejét gyengéden ujjaimmal -, nem gondoltam, hogy ez a dolog ilyen súlyos... Kérlek, mondd el nekem! Bármi is az. Megpróbálok segíteni. Nem ítéllek el. Nem szeretném, hogy szenvedj. Kérlek szépen - esdekeltem. Utáltam, hogy ilyennek látom, és mindenáron segíteni akartam valahogy, akármi is aggasztotta.
- Ez... nem olyan fajta probléma, mint amire te gondolsz.
- Miért, mire gondolok? Nalie, nagyon-nagyon szépen kérlek, meséld el nekem!
- Én... - kezdte, majd elcsendesült. Kilépett a pult mögül, és elfoglalt egy bárszéket velem szemben. Még mindig nem emelte fel a tekintetét.
Azt hittem, nem fog megszólalni, mégis csak álltam ott, a pult másik oldalán, figyeltem, kutattam a mozdulatait, kielemeztem magamban minden lélegzetvételét, nem mertem megmozdulni, vártam és vártam, azt akartam, hogy megbízzon bennem, azt akartam, hogy érezze a szeretetemet, azt, hogy érezze, velem beszélhet, hogy tudja, nekem kiöntheti a szívét, hogy lássa, törődöm vele. Olyan gyengének és picinek tűnt ott és akkor, hogy el sem tudtam hinni, pedig tudtam: ő ugyanaz az ember, aki eddig folyton nevetett.
Hálát adtam magamban az égnek, hogy ilyenkor még nincsenek a bárban emberek, így egyedül lehettünk. Ha most betévedne valaki, megtörne ez a pillanat, és fogadni mernék, hogy Nalie nem mondaná már el nekem, amit most talán igen. Ezért csendben vártam, feszülten figyeltem, aggódva hallgattam, míg végre megszólalt.
- Egyszerűen csak kikészít! - tört ki belőle elhaló hangon, fejét lehajtva. - Minden nap reggel nyolckor kezdődik a munka, akkorra be kell érnem az irodába, különben... - nyelt egyet. - A főnök, a csupa izom, kigyúrt főnök szereti az erőszakot. Már a tíz perc sem tűrhető el. Az egész napom egy rohanás, mert valahogy mindenki engem szúr ki a szar megbízásokhoz. És elő van írva a viselet... Tudod, mit kell hordani? - emelte rám könnyes szemét. - Miniszoknyát kábé tíz centis magassarkúval. Összegezve: munkatársaim utálnak, a főnök erőszakos és könnyen mérges lesz, tűsarkúban rohangászok egész nap, és tudod mi a legrosszabb? Az egész épület. Sötét és mocskos, és mindenkire jut valamennyivel több, mint egy négyzetméter. Csak tudod, mindannyiunknak kell a munka, akik ott vagyunk, mit nekünk, hogy illegális, embertelen körülmények között vagyunk egész nap... - Lehajtotta a fejét és mélyeket lélegzett.
Gyengéden a hátára simítottam a kezemet. - Miért nem lehet feljelenteni a kócerájt? Névtelenül.
- Mert akkor mindannyian munka nélkül maradnánk - világított rá. - Ráadásul senki nem merné megtenni. Könnyen kiderülne.
Inkább nem kérdeztem rá, mi is ez a hely, helyette erősen gondolkodtam egy megfelelő megoldáson. - És mi van, ha én jelentem fel?
Felnézett rám. Könnyáztatta szemében keserű reménység bujkált, amitől összeszorult a szívem. Annyira rossz volt így látni ezt a nagyszerű nőt...
- Biztosan tudtok másik munkát találni, és még ha nem is a legtöbbet fizető, legtökéletesebbet, minden jobb, mint ez - mondtam.
- Megtennéd? - ragyogott fel. Egy ilyen apró fénysugár is a Napot jelentette neki, és ez megmelengette a szívemet.
- Bármit megtennék, Nalie! Őszintén szeretném, hogy jobb legyen neked, mindannyiótoknak.
- Bármit, azt mondod? - Olyan halványan mosolyodott el, hogy egy idegen meg sem látta volna. De én láttam, ott volt feketén-fehéren, hisz a nő most már látott egy kiutat ebből a kútból.
- Amit csak szeretnél.
- Dolgozhatnék itt, veled? - bökte ki. - Rá tudnád venni a feletteseidet? Nem kell sok pénz, minimálbér teljesen elég...
- Megteszek minden tőlem telhetőt - szakítottam félbe. - Szerintem le tudok neked beszélni többet is, mint egy sima minimálbér.
Nem válaszolt, csak hevesen megragadta a fejemet két kezével, hogy hálásan megcsókolhasson. Megcirógattam az arcát.
- Gyönyörű vagy - suttogtam. - Sokkal többet érdemelsz ennél.
- Minél? A munkánál vagy nálad? - kérdezte. A vesémig látott.
- Nálam.
- Ez még csak a második randink, szóval szólj, ha sietek, de úgy gondolom, szakíts félbe, ha nem értesz egyet, de szerintem, remélem, te is így érzed, van köztünk valami nagyon erős. Nem engedem, hogy csak így kiállíts magadról egy bizonyítványt, miszerint én jobb vagyok nálad. Ne is próbáld, mert messze nem igaz. Oké?
Elmosolyodtam, és megpusziltam a homlokát. Megfogva a kezét átvezettem őt magam mellé. - Gyere, mindjárt kezdődik a csúcsforgalom.
Egész idő alatt Nalie-t vártam. A legrosszabb, hogy nem is tudtam igazán ennek az okát. Soha nem voltam még senkiért oda, ennyire nem. És találkozok egy lánnyal egy buliban, lefekszünk, másnap alig emlékszek valamire, mégis valamiért folyton vele akarok lenni, figyelni akarom a mozdulatait, a mosolyait, hallgatni szeretném, ahogy beszél, nevet, azt kívánom, bár a szemét fürkészhetném egész nap, meg akarom ízlelni az ajkait... Szerelmes lennék? De hát nem is ismerem valójában! Ilyen hát a vak szerelem?
Éppen egy poharat törölgettem, mikor egy szelíd hangot hallottam köszönni a hátam mögött. Megfordultam, és elállt a szavam.
Nalie volt az, de reggeli találkozásunk óta... kifényesedett, sokkal ragyogóbbnak hatott. Arcáról sütött a világ minden pozitivitása, szeme nevetett, szája féloldalas mosolyra húzva, telten kekeckedett velem, és egyszerűen csak... gyönyörűen nézett ki.
- Szia - viszonoztam az üdvözlést. - Inni? - mutattam fel a kezemben tartott poharat.
- Csak egy kis vizet - legyintett. - Rohanós napom volt.
Kérdőn felvontam a szemöldököm, míg teletöltöttem a poharát vízzel.
- Hosszú - sóhajtott. - Dióhéjban, a főnök egy kényes ri... prostituált - vigyorodott el.
- Véletlen nem ugyanarról a személyről beszélünk? - súgtam áthajolva a bárpulton, majd egy kacsintással visszatértem eredeti testhelyzetembe.
Nalie azonban máshogy gondolta: visszahúzott magához, így arcunk csak pár centire volt a másikétól. - Így sokkal jobb - kuncogott.
- Én dolgozok...
- Nem látok én itt akkora tömeget - pásztázta hol a szememet, hol a számat.
- De a főnök láthatja, mindenhol kamerák vannak...
- Szard le.
- Azért kirúghatnak. Meg nekem kellene feltakarítanom.
Halkan felnevetett, és átszelte azt az egy-két centit köztünk. Ajkaink először puhán értek össze, majd Nalie követelőzőn próbált átjutni a számba, ám éreztem, hogy hagyott nekem választást, bármikor meghátrálhatnék. Azonban ez az opció eszembe sem jutott. Csókunk elvadult, nagyon tetszett, de muszáj voltam abbahagyni. Végül is dolgozok vagy mi.
- Tehát ilyen egy első randi veled? - kérdezte huncutul.
- Ó, te úgy értetted, ez egy randi? Akkor sajnos van egy rossz hírem - húztam el a szájam játékosan. - Egyébként is te kezdted. - Elfordultam, hogy folytathassam a pohártörölgetést.
- Ovisoskodunk?
- Nincs is ilyen szó!
- Már hogyne lenne. Most használtam.
- Attól, hogy használod, még nincs ilyen szó.
- Ha tudom használni, ha ki tudom ejteni, biztosan létezik.
- De nyelvtanilag nem helyes használni.
- Mióta érdekel mindenkit, mi a helyes? - Valahogy mögém került anélkül, hogy meghallottam volna. Most mögöttem állva, a derekamat átkarolva suttogott a nyakamba.
Felnevettem. - Komolyan dolgoznom kell. Hétfő este lévén hamarosan elkezdődik a csúcsidő.
- Dolgozhatunk együtt - vetette fel. Még mindig átkarolt. - Nem kell fizetés, csak együtt töltjük az időnket és kisegítelek. Hiszen annyira el vagy havazva...
- Baj nem lehet belőle... - simítottam meg a még derekamon pihenő karját, mire válaszul belepuszilt a nyakamba.
- Szóval, hol kezdjem? - engedett el.
♦
Gyorsan elszaladt az este. Nalie nagy segítség volt; sokkal jobb lenne, ha mindig ilyen körülmények között dolgozhatnék, csak sajnos a főnök nem alkalmazhat még egy embert. Az okot még soha nem mondta el, de mindig ezzel jön, mikor arra a hatalmas rohanásra hivatkozok, amit egyedül nem nagyon tudok kezelni. Jól szórakoztunk együtt, talán ezért is ment el olyan hamar az idő. Sajnos nem tudott sokáig maradni, hiszen ő nappal dolgozik, tehát valamikor aludnia is kell, de megbeszéltük, hogy péntek este is jön, és akkor majd végig velem tud maradni.Egyedül metróztam haza, ahogy mindig, azonban most máshogy éreztem magam, mint általában. Most szárnyaltam. Most ragyogtam. Most kevésbé voltam fáradt. Most boldog voltam és teljes. És mindezt Nalie miatt éreztem. Szerelmes voltam.
♦
Végre eljött a péntek, amit annyira vártam. Ötször öltöztem át, mielőtt munkába indultam, nem tudtam, melyik ruha lenne a legjobb az alkalomra. Végül egy átlagos, mégis "ugye látod, hogy ezen gondolkoztam vagy 10 percig?" outfit mellett döntöttem, így késtem is a bárból pár percet.
- Hála az égnek, már azt hittem, itt fogok rostokolni egész nap! - üdvözölt nappali műszakos kolléganőm, ahogy beléptem.
- Szia neked is. Bocsi, hogy késtem... - indultam meg, hogy elfoglaljam a helyét a bárpult mögött.
- Miért öltöztél ki? - húzta fel az egyik szemöldökét, és nem mozdult a pult mögül.
- Nem öltöztem ki. Egyébként azt hittem, dolgod van... - utaltam rá, hogy vége a munkaidejének.
- Dehogy van, de attól még nem akarom egész nap az asztalt támasztani! Szóval, hová mész meló után? - kíváncsiskodott.
Nem tudtam átverni, már túl jól ismert. Úgy döntöttem, hamarabb elmegy, ha elmondom, mi is fog valójában történni itt. - Csak... randim lesz - fordultam el, hogy ne láthassa, amint elpirulok.
- Wow, wow, wow! Történelmi pillanat, emberek! Mikor is volt ilyen utoljára? Egy éve? És milyen a csaj?
Felé fordultam, hogy vessek rá egy "ó, hagyd már" pillantást, majd egyetlen, Nalie-re teljesen passzoló szóval válaszoltam: - Tökéletes.
- Tökél...? Denisse, jól vagy? Ilyet még nem hallottam tőled.
- Az emberek változnak, Ju. Most pedig volnál szíves távozni?
- Mert elrontanám a randid? Isten ments - röhögött, miközben elkezdett szedelődzködni.
Hátat fordítottam neki, hogy lecsekkoljam, mennyi mosnivalót hagyott nekem. - De ha nem mész el, mire a barátnőm ideér...
- Barátnő? - hallottam egy hangot, mire idegesen megpördültem a tengelyem körül.
- Szia - mosolyogtam Nalie-re ártatlanul. - Hát nem barátnő?
- De úgy tűnik, barátnő - nevetett fel. - Csak viccelek. Gyere ide - húzott magához, hogy adjon a számra egy gyors puszit. Aztán Ju-hoz fordulva kinyújtotta a kezét: - Nalie Anderson vagyok. Szerintem még nem találkoztunk. Úgy fest, Dens barátnője vagyok.
- Szia - vigyorgott Ju, és megrázta Nalie kezét. - Julie. A vezetéknevem titok. Én meg Dens kollégája vagyok.
- Aki épp menni készült - fűzöm hozzá.
- Pontosan. Elfoglalt nagyvárosi nő vagyok, nem töltöm a péntek estémet a munkahelyemen, gyerekek! - vihogott, majd búcsút intve nekünk kiviharzott.
- Micsoda aranyos nő...
- Csak egy kicsit... heves és... fura... De amúgy jófej! - enyhítettem.
Felnevetett, és egy sóhajtás közepette megölelt. - Milyen jó, hogy végre itt a hétvége... - mormogta a vállamba.
- Mi olyan nagyon rossz a munkádban? Értem, hogy utálod, de miért? És miért ennyire? - próbáltam kifürkészni lesütött szemét.
- Semmiség, csak tudod, öhm... sokan rühellik a munkájukat... - Még mindig a padlót vizslatta. - Szóval, ma mit kell csinálni?
- Nalie - emeltem fel a fejét gyengéden ujjaimmal -, nem gondoltam, hogy ez a dolog ilyen súlyos... Kérlek, mondd el nekem! Bármi is az. Megpróbálok segíteni. Nem ítéllek el. Nem szeretném, hogy szenvedj. Kérlek szépen - esdekeltem. Utáltam, hogy ilyennek látom, és mindenáron segíteni akartam valahogy, akármi is aggasztotta.
- Ez... nem olyan fajta probléma, mint amire te gondolsz.
- Miért, mire gondolok? Nalie, nagyon-nagyon szépen kérlek, meséld el nekem!
- Én... - kezdte, majd elcsendesült. Kilépett a pult mögül, és elfoglalt egy bárszéket velem szemben. Még mindig nem emelte fel a tekintetét.
Azt hittem, nem fog megszólalni, mégis csak álltam ott, a pult másik oldalán, figyeltem, kutattam a mozdulatait, kielemeztem magamban minden lélegzetvételét, nem mertem megmozdulni, vártam és vártam, azt akartam, hogy megbízzon bennem, azt akartam, hogy érezze a szeretetemet, azt, hogy érezze, velem beszélhet, hogy tudja, nekem kiöntheti a szívét, hogy lássa, törődöm vele. Olyan gyengének és picinek tűnt ott és akkor, hogy el sem tudtam hinni, pedig tudtam: ő ugyanaz az ember, aki eddig folyton nevetett.
Hálát adtam magamban az égnek, hogy ilyenkor még nincsenek a bárban emberek, így egyedül lehettünk. Ha most betévedne valaki, megtörne ez a pillanat, és fogadni mernék, hogy Nalie nem mondaná már el nekem, amit most talán igen. Ezért csendben vártam, feszülten figyeltem, aggódva hallgattam, míg végre megszólalt.
- Egyszerűen csak kikészít! - tört ki belőle elhaló hangon, fejét lehajtva. - Minden nap reggel nyolckor kezdődik a munka, akkorra be kell érnem az irodába, különben... - nyelt egyet. - A főnök, a csupa izom, kigyúrt főnök szereti az erőszakot. Már a tíz perc sem tűrhető el. Az egész napom egy rohanás, mert valahogy mindenki engem szúr ki a szar megbízásokhoz. És elő van írva a viselet... Tudod, mit kell hordani? - emelte rám könnyes szemét. - Miniszoknyát kábé tíz centis magassarkúval. Összegezve: munkatársaim utálnak, a főnök erőszakos és könnyen mérges lesz, tűsarkúban rohangászok egész nap, és tudod mi a legrosszabb? Az egész épület. Sötét és mocskos, és mindenkire jut valamennyivel több, mint egy négyzetméter. Csak tudod, mindannyiunknak kell a munka, akik ott vagyunk, mit nekünk, hogy illegális, embertelen körülmények között vagyunk egész nap... - Lehajtotta a fejét és mélyeket lélegzett.
Gyengéden a hátára simítottam a kezemet. - Miért nem lehet feljelenteni a kócerájt? Névtelenül.
- Mert akkor mindannyian munka nélkül maradnánk - világított rá. - Ráadásul senki nem merné megtenni. Könnyen kiderülne.
Inkább nem kérdeztem rá, mi is ez a hely, helyette erősen gondolkodtam egy megfelelő megoldáson. - És mi van, ha én jelentem fel?
Felnézett rám. Könnyáztatta szemében keserű reménység bujkált, amitől összeszorult a szívem. Annyira rossz volt így látni ezt a nagyszerű nőt...
- Biztosan tudtok másik munkát találni, és még ha nem is a legtöbbet fizető, legtökéletesebbet, minden jobb, mint ez - mondtam.
- Megtennéd? - ragyogott fel. Egy ilyen apró fénysugár is a Napot jelentette neki, és ez megmelengette a szívemet.
- Bármit megtennék, Nalie! Őszintén szeretném, hogy jobb legyen neked, mindannyiótoknak.
- Bármit, azt mondod? - Olyan halványan mosolyodott el, hogy egy idegen meg sem látta volna. De én láttam, ott volt feketén-fehéren, hisz a nő most már látott egy kiutat ebből a kútból.
- Amit csak szeretnél.
- Dolgozhatnék itt, veled? - bökte ki. - Rá tudnád venni a feletteseidet? Nem kell sok pénz, minimálbér teljesen elég...
- Megteszek minden tőlem telhetőt - szakítottam félbe. - Szerintem le tudok neked beszélni többet is, mint egy sima minimálbér.
Nem válaszolt, csak hevesen megragadta a fejemet két kezével, hogy hálásan megcsókolhasson. Megcirógattam az arcát.
- Gyönyörű vagy - suttogtam. - Sokkal többet érdemelsz ennél.
- Minél? A munkánál vagy nálad? - kérdezte. A vesémig látott.
- Nálam.
- Ez még csak a második randink, szóval szólj, ha sietek, de úgy gondolom, szakíts félbe, ha nem értesz egyet, de szerintem, remélem, te is így érzed, van köztünk valami nagyon erős. Nem engedem, hogy csak így kiállíts magadról egy bizonyítványt, miszerint én jobb vagyok nálad. Ne is próbáld, mert messze nem igaz. Oké?
Elmosolyodtam, és megpusziltam a homlokát. Megfogva a kezét átvezettem őt magam mellé. - Gyere, mindjárt kezdődik a csúcsforgalom.
You're not alone
Together we stand
I'll be by your side, you know I'll take your hand
When it gets cold
And it feels like the end
There's no place to go
You know I won't give in
No, I won't give in
Keep holding on
'Cause you know we'll make it through
We'll make it through
Just stay strong
'Cause you know I'm here for you
I'm here for you
There's nothing you could say
Nothing you could do
There's no other way when it comes to the truth
Together we stand
I'll be by your side, you know I'll take your hand
When it gets cold
And it feels like the end
There's no place to go
You know I won't give in
No, I won't give in
Keep holding on
'Cause you know we'll make it through
We'll make it through
Just stay strong
'Cause you know I'm here for you
I'm here for you
There's nothing you could say
Nothing you could do
There's no other way when it comes to the truth
/Avril Lavigne - Keep Holding On/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolatok? Kritikák? Kérdések?
Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha szeretnéd megosztani, ne habozz. °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°