Zinikornis kiábrándítóan homoszexuális 2022-es könyvtára

Arra gondoltam, egy könyves-olvasós poszttal zárom az évet, ami legalább egy kicsit kapcsolódik a blog eredeti témájához. (Meg így 12 darab posztot mutat erre az évre, és ez tetszik. Ha már nem több, legalább 12 legyen meg.)

Az első Vándornotesz bejegyzés végén, a { Lezárás } részben írtam, valamint { instán } egy sztoriba is kiírtam akkor, hogy visszatért az olvasáshoz való kedvem. Sajnos nem mondhatom könyvfalásnak, mert azért abba az egykori állapotomba nem kerültem vissza (még?) ‒ bár szeptember-október során volt egy rövid ‘falós’ szakasz ‒, de határozottan elmúlt a nagy pangás.

Ennek örömére most szeretném megosztani veletek azt a kemény tizennéhány könyvet, amit elfogyasztottam ebben az évben. (Nem számolva a fanfictionöket, képregényeket, és egyéb neten olvasott irományokat.) Rangsoroltam őket, és 1-5 csillagot is kapott mindegyik. Habár egy kicsit necces egy listára venni mindezen könyveket, hiszen sokat nem tudok egymáshoz mérni (különböző kategóriák, ezért különböző módon értékelem őket), ahhoz sajnos nem olvastam elég könyvet az évben, hogy külön kategóriákra szedjem őket. [De azért büszke vagyok magamra, hogy az év elején kitűzött 10 darabos, majd 12-re változtatott kitűzésemet bőven felülmúltam: hivatalosan { 14 könyvet } kiolvastam.] Úgyhogy megtettem minden tőlem telhetőt, hogy viszonylag igazságos legyen mind a rangsorolás, mind az értékelés [néhol nem az].

Vándornotesz #2

.

Újabb kis beszámolóval érkeztem nektek!

(Nem, úgy látszik, történeteket már nem kaptok soha többet, lol.) 

Szeptemberi történések történése: 2022. 09. 15.‒27.

E jelentés leadása: 2022. 10. 08. (azta, most tökre időben vagyok!)

Mint ahogy { instán } is láthatjátok, még itthon vagyok ‒ mármint nem Skóciában/Írországban ‒, mert azért fontosnak tartom a kikapcsolódást, relaxálást is. Nem lehet állandóan menni és csinálni, kellenek azok leülős időszakok is néha. Mindegy, hogy drága Zinikornisotoknak az csupán pár hét maximum. 

Gondolkoztam, hogy ezt a részt egyáltalán megírjam-e, de arra jutottam, hogy ha már mostanság úgyis valamiféle személyes naplóként él a fejemben ez a blog, miért ne írjam le ezt is? Az utazás része nem nagy szám (legalábbis számomra már egészen rutinná avanzsált ez az útvonal, de másnak lehet, hogy érdekes ez is), ám az ott töltött pillanatok fontosak és kedvesek voltak számomra. 

Hogy hol? Hát naná, hogy a szívem csücskében. Irány Németország szamárfüle! 

let our children know; (English)

 

I have finally translated this one as well. It’s one of my favorite stories I have written, and it’s beyond me how I was able to create an objectively good story, seeing how I can’t even scrape together a bad one right now. 

But either way, I just finished translating it, and there’s more to come. (Hopefully not just translation, however much I love doing that.) 

So here, I present to you, “let our children know;” – enjoy! :)

[ credit ]

original: { magyarul }

music: { here } and { this }

Vándornotesz #1

Mindenütt jó, de messze a legjobb

Vágjátok, egészen kigyúródtam. Szkander, valaki?

Na, az úgy volt, hogy én – egy erőteljesen és teljes mértékben, de már némileg azért “gyógyult” introvertált* leányzó – egyhuzamban két teljes hónapot szinte 0-24 emberek társaságában töltöttem. Azóta is fújom ki a gőzt. Sok gőz gyűlt fel.

Honnan is indult? (Göngyölítsünk, mert valamiért szeretek in medias res indítani.)

Kezdjük például ott, hogy drága Zinikornisotoknak nulla elképzelése vagy bármiféle felfogása van az idő koncepciójáról. Ez probléma sok téren, igen; ez esetben ez oda vezetett, hogy kicsi naiv Zinike ide-oda vetett vállvonásokkal és mosolyokkal dobálta az igenjeit mindenkinek és mindenféle programra a nyárra nézve… ami, kikövetkeztethetően, a fentebb említett *khm* komplikációt eredményezte.

Úgyhogy miután ilyen módon elköteleződtem nyolcvan helyre és időpontra, és igazából mindegyiket örömmel tettem és tényleg szerettem volna menni/csinálni mindegyiket, nyilván nem akartam lemondani egyik programot sem, és főleg nem akkor, amikor utolsó pillanatban realizáltam (általában egy-két nappal az esemény előtt), hogy már megint megyek valahová.

Itt jön hát ennek a kellemes balesetnek az elregélése.

[Abeth megint hiányolni fogja a wattpad soronkénti kommentálási lehetőségét.]

*Nincs semmi baj azzal, ha az ember introvertált! Jelen esetben a ‘gyógyult’ szó erősen idézőjeles – inkább a fejlődésemre utalok, amely által egy 90%-ban csendes, max 2 baráttal rendelkező, szociális szorongásos lányból a mai, messziről akár már talán extrovertáltnak is elmenő énemmé cseperedtem. { Ebben } a napló-posztomban kifejtettem egy ugyanilyen megcsillagozásban, mit gondolok az introvertáltság gyapulásáról és a saját introvertáltságomról.

Írók kérdőíve

 

Hát sziasztok, ti csodásak! Hónapokkal ezelőtt találkoztunk utoljára. Hogy vagytok? Hogy kezdődött a nyár, és hogy fog folytatódni? 

Én most lettem túl az évvégi vizsgáimon, úgyhogy nekem most kezdődik a nyár a “kötelezettségektől szabad” értelemben. Még egy hetet itt maradok a barátaimmal, aztán végre hazamegyek, így hónapok után, és családozok végre! Már hiányoznak a kis gyökerek. Meg a nagyok. És a kevésbé gyökerek. Na meg fesztiválozni fogok, koncertezni, és ahogy ismerem magam, nagyjából egy hónap pontosan elég lesz nekem az otthon levésből, így a nyár végén valószínűleg elmegyek majd valahová még-máshová. (Nem tudok a seggemen ülni, jó?!) Instán majd úgyis láthattok erről többet. (Ha elolvasod a posztot, megérted, miért említettem meg ezt most itt ;) Azta, mekkora clickbaiter vagyok.) 

Na de, amíg szorgosan nekiállok az írásnak a csomó ötlettel kapcsolatban, ami megrohamozott a vizsgaidőszak közben (meg, ööö, nyilván befejezem a már megkezdett történeteket és fordításokat, persze…), úgy gondoltam, kitöltöm ezt a kérdéssort. Mert valamiért mindig is imádtam kérdőíveket és hasonlókat kitöltögetni. { Abeth } blogján bukkantam rá, és mivel nem hívott ki senkit specifikusan, csak úgy alapvetően bárkit, vettem a bátorságot, hogy belepofátlankodjak a dologba. Remélem, nem bánja senki.

Szóval here we go, 

The One That Got Away

 

{ credit to me }

music: 

[spoti] & [youtube] 

[spoti] & [youtube] 

original: { magyarul }

5290 words, across about 10 pages. 

High school, original characters. 

Angst. (What else.) 

Trigger warning: internalized homophobia, school gangs, drug and alcohol abuse, grief, etc 

Read it, and let me know if it hurt.    

Ready, set... go!

Akihez az angyalok szólnak

{ saját edit }

zene: 

[spoti] & [youtube] 

[spoti] & [youtube] 

~4000 szó, 10 oldalon. 

Gimis, saját szereplős. 

Angst. (Mi más.) 

Trigger warning: internalizált homofóbia, klikkek, drog- és alkoholfogyasztás, gyász, stb. 

Olvasd, aztán mondd, ha fájt.    

Vigyázz, kész... rajt!

Képek egy napos februári vasárnap reggelről

Ilyeneket szoktam néha összekaparintani, amikor nincs ötletem új történethez vagy egy már meglévő folytatásához, de írni lenne kedvem. Kiállok/ülök az erkélyre, és hasznát veszem az egyik kedvenc hobbimnak, a people-watchingnak. Amúgy is szeretem figyelni az utcán játszódó történéseket, járókelőket, de az ehhez hasonló “írógyakorlatokhoz” kifejezetten jól jön. 

Ezért is szeretem az itteni lakásomat és a környéket: nem túl forgalmas, így nem történik túl sok minden egyszerre, de elég forgalmas ahhoz, hogy valaki azért mindig legyen kint. A hollandiai lakásomat emiatt nem szeretem: az összes ablakom egyáltalán nem forgalmas helyekre néz. De még ha nem is így lenne, szinte semmit se tudnék megfigyelni egy-egy, másodpercek alatt, biciklin elsuhanó emberen… 

Mindenesetre ma kihasználtam, hogy még Pesten vagyok. Íme… proli-idill?

((Hozzátenném, a történetben megjelenő “én”

nem 100%-ban valóban én vagyok.

Én hiszek a bevonzós marhaságban.))

~ the city whispers back to me ~

És dörög és villámlik 6.

 

Ez egy fordítás, nem saját alkotás!
Az eredeti mű { itt } található angol nyelven, Samunderthelights tollából.

{ előző }

{ a történet eredeti borítója }

Athelstan/Ragnar/Lagertha + említve Astrid/Lagertha, modern AU
Ehm. Fluff? Hurt/comfort? Na de dráma, abban biztos vagyok.
Trigger warning: (erre a részre) dráma, homofóbia, említett és valóbani... megkérdőjelezhető *khm* nevelési technikák

pleonazmus

Ez az izé elég fontos nekem most.

Az elmúlt pár hétben, hónapban biztos voltam benne, hogy nem tudnék érdemben alkotni bármit is. És nem is alkottam semmit. Nem jött az inspiráció, az ihlet, ötletek, semmi. Teljesen ki voltam száradva. De ma (vagyis amikor az eredeti, angol verziót posztoltam; lásd: lejjebb) leültem, miután újraolvastam egy béna, hónapokkal ezelőtti versecskémet, és együltő helyemben megírtam ezt a valamit. Komolyan meglepődtem. Méginkább, amikor elolvastam, és rájöttem, hogy végül is nem egy kupac értékelhetetlen szar lett.

Persze, lehetne jobb, lehetne benne több jelentés, lehetne mélyebb az üzenete, vagy egyszerűen csak lehetne hosszabb, de őszintén megvallva, én már ennek is nagyon hálás vagyok, úgy, ahogy van. (Meg hát üzenete amúgy van, attól még, bármennyire tág és/vagy megfoghatatlan is. Értelmezzétek úgy, ahogy csak szeretnétek.)

Már majdnem büszke vagyok. Nem egy jobbik írásom, az biztos, ne lepődjetek meg, de hatázottan… valami.

És valami, amit most eléggé becsben tartok.

Úgyhogy igen, fenntartásokkal olvasd, Olvasó,

de úgy, mintha soha szebbet nem olvastál volna.

[ 1391 szó ]

eredeti: { angolul }

zene: { spotify / yt } és { spotify / yt }

pleonasm

This one is actually pretty important to me right now. 

During these past few weeks, months, I was sure I wasn’t able to produce any kind of somewhat valuable piece of writing. And I didn’t; no inspiration came, no ideas, nothing. I’ve been completely dry. But then today I sat down after re-reading a shitty poem of mine I’d written months ago, and I wrote this in one sitting. I was truly surprised. Even more so when I realized it wasn’t a complete and utter pile of shit. 

Sure, it could be better, more meaningful, could have a deeper message, or could just simply be longer, but honestly, I’m pretty glad this happened at all, and that it happened this way. (It has a message anyway, though, but it is all pretty vague, as you can see. Interpret it however you wish.)

I’m almost proud. It’s not one of my better writings by far, don’t be fooled, but it is certainly… something. 

And something I cherish, at that.

So yes, read it with reservations,

but read it like you have never read anything more beautiful.

[ 1661 words ]

translation: { magyarul }

music: { spotify / yt } and { spotify / yt }

bujjék

Csak azért jöttem, hogy boldog új évet kívánjak minden helyi comrade-nek ‒ úgyhogy buék, sziasztok <3 

Meg egy karácsony is volt, vagy hanukkah, vagy amit akartok,

szóval arra is bujjék vagymi.

Remélem, mindenki boldogan és gondterheltség-mentesen töltötte a pihenésre szánt idejét! Én határozottan így tettem; jól elfelejtettem minden beadandót, félelmetesen közeledő vizsgát, prezentációt, meg egyéb kötelességet, és kikapcsoltam. (Azért a 31 éjféli határidős papírt összedobtam 31 éjfél előtt pár órával és halálnyugalommal feladtam a postagalambbal.) Vitatkozhatnánk, hogy vajon ez mennyire volt jó döntés, de nem fogunk, mert végre kikapcsoltam. Kellett. Még mindig előbbre sorolt prioritás nálam a mentális egészségem, mint bárminemű teljesítmény. (Igen, kissé szar a work ethics-em.)

De hoztam ám mesét néktek! (Érdekesebbet, mint a kötelességek elhagyásáról. Remélem legalábbis.)

Ím hát.