És dörög és villámlik 5.

 

Ez egy fordítás, nem saját alkotás!
Az eredeti mű { itt } található angol nyelven, Samunderthelights tollából.

{ előző }

{ a történet eredeti borítója }

Athelstan/Ragnar/Lagertha + említve Astrid/Lagertha, modern AU
Ehm. Fluff? Hurt/comfort? Na de dráma, abban biztos vagyok.
Trigger warning: (erre a részre) dráma, futólagos agresszió, homofóbia, gyűlöletbeszéd, említett és valóbani rossz-szülőség 

{ 5. }

‒ Apa?

‒ Hm?

‒ Van egy perced? ‒ kérdezi Sigurd. Ragnar bólint. A fiú leül a konyhaasztalhoz, úgyhogy Ragnar lecsukja a laptopját, és felnéz rá. ‒ Emlékszel, hogy én és Ivar összevesztünk?

‒ Persze.

‒ Szóval az van, hogy… zsarol engem.

‒ Mivel? ‒ kérdi Ragnar. ‒ Nagyon rossz?

‒ Nem, nem igazán, azt hiszem…

‒ Mesélj.

‒ Nem fogod elmondani anyának, ugye? ‒ tudakolja a tinédzser feszülten.

‒ Nem fogom. Hacsak nem vagy nagy szarban.

‒ Nem vagyok.

‒ Na gyerünk, ki vele ‒ nógatja Ragnar. ‒ Ha elmondod, együtt megbirkózunk vele. Oké?

‒ Tudom ‒ bólint Sigurd, aztán vesz egy nagy levegőt, hogy megnyugtassa magát. ‒ Én… ööö…

‒ Igen?

‒ Meleg vagyok.

‒ Tessék? ‒ kérdez vissza Ragnar zavartan. Csupán pár héttel ezelőtt még úgy volt, hogy a fiából apa lesz, így hát ez volt a legutolsó, amire számított tőle. ‒ Biztos vagy benne?

‒ Igen, apa ‒ csattan fel Sigurd mérgesen.

‒ Bocsánat, én csak… Mi van a lánnyal, akit majdnem teherbe ejtettél?

‒ Csak azért feküdtem le vele, mert… tudod… meg akartam győzni magam, hogy képes vagyok rá ‒ ismeri be Sigurd elvörösödve. ‒ De aztán úgy volt, hogy terhes lett, és Ivar megtudta, és elmondta anyának, és…

‒ Szóval ez… ‒ kezdi Ragnar, de nem igazán tudja, hogy folytassa, mert erre aztán végképp nem volt felkészülve.

‒ Sajnálom, jó?

‒ Sajnálod?

‒ Ja ‒ sóhajt Sigurd. ‒ Tudom, hogy nem ezt szeretnéd, és…

‒ Állj ‒ vág közbe Ragnar. ‒ A testvéred mondta ezt?

‒ Aha…

‒ Komolyan abba kell hagynod ezt, hogy mindent véresen komolyan veszel, amit Ivar mond, Sigurd ‒ mondja Ragnar. ‒ Amúgy meg honnan tudja, hogy meleg vagy? Elmondtad neki?

‒ Csak Ubbének és Hvitserknek mondtam el, de Ivar hallotta ‒ magyarázza Sigurd. ‒ Hetek óta zsarol vele. Azt mondja, ha nem adok neki pénzt, elmondja neked és anyának.

‒ Miért fizetnél neki? Egyszerűen csak el kellett volna mondanod nekünk. Ne hagyd, hogy Ivar bemásszon a fejedbe!

‒ De… 

‒ Azt hitted, csalódott leszek? Komolyan? ‒ kérdezi Ragnar. A fia zavartan bólint. ‒ Tudod, hogy voltam már férfiakkal, nem? ‒ tudakolja. A fia bólint megint. ‒ És Lagerthának meg barátnője van… A bátyádnak meg volt egy pasija, amikor egy kicsit idősebb volt, mint most te.

‒ Ubbe? ‒ hökken meg Sigurd.

‒ Björn ‒ helyesbít Ragnar. ‒ Azt hiszi, nem tudjuk, de… ‒ Megvonja a vállát, aztán megfogja a fia kezét. ‒ Nem érdekel, hogy meleg vagy, Sigurd. Nem zavar. Csak azért vagyok csalódott, mert azt hitted, nem mondhatod el nekem, vagy anyádnak, vagy akár Lagerthának.

‒ De Ivar azt mondta…

‒ Ivar hazudik ‒ csattan fel Ragnar. ‒ Ivar csak megpróbál beférkőzni a fejedbe, mert szereti látni, amikor az emberek rosszul érzik magukat.

‒ Gondolom, igazad van…

‒ Nincs semmi, ami miatt szégyenkezned kellene, Sigurd ‒ biztosítja Ragnar, de a tinédzser elfordítja a fejét, még mindig zavartan. ‒ Büszke vagyok rád, oké? Gyere ide.

Ragnar feláll, és megragadja a fia kezét, hogy felrángassa őt is. Szorosan megöleli őt, és hosszú ideig nem engedi el.

‒ Büszke vagyok rád. Érted?

‒ Bejöhetek?

‒ Miért? ‒ kérdezi Aslaug irritáltan. A gyerekek felvevése és letevése alatt Ragnar általában az autóban szokott maradni. Eddig csupán egy pár alkalommal volt bent a házban, és őszintén, a férfi nem bánta volna, ha ez így is marad a jövőben.

‒ Beszélnünk kell ‒ közli Ragnar az ideges Sigurddal az oldalán. A volt felesége rövid hezitálás után beengedi őket, és egyenesen a nappali felé veszik az irányt, ahol mind leülnek. Aslaug minden erejével arra összpontosít, hogy elijessze Ragnart csupán a szemével, de a férfi figyelmen kívül hagyja, mert a fia miatt vannak itt, semmi másért.

‒ Sigurd el akar mondani valamit.

‒ Hát akkor mondja.

‒ Én, ööö… ‒ kezdi Sigurd vörös fejjel. ‒ Én…

‒ Mi van? ‒ sürgeti Aslaug irritáltan, mire a tinédzser bepánikolva az apjára pillant.

‒ Akarod, hogy én mondjam el neki? ‒ kérdezi Ragnar, és Sigurd bólint. ‒ Tegnap este Sigurd elmondta nekem, hogy meleg.

‒ Mi? ‒ nevet Aslaug. ‒ Ja, persze.

‒ Az, hogy… ‒ kezdi Ragnar, de a volt felesége megint félbeszakítja.

‒ Ez egy újabb próbálkozásod, hogy magadra vondd a figyelmet? ‒ tudakolja Aslaug. ‒ A testvéred sminkben rohangál, te meg hirtelen meleg vagy? Mi bajotok van nektek?

‒ Én nem… 

‒ Szánalmas, Sigurd, szánalmas ‒ vágja rá Aslaug. ‒ Fejezd már be! Ne mondj ilyeneket. Tudom, hogy féltékeny vagy, mert Ivar mindig több figyelmet kap, de…

‒ Nem vagyok!

‒ Sigurd meleg, Aslaug ‒ mondja Ragnar, mire Aslaug szeme mérgesen rávillan. ‒ Nem azért mondja, hogy felhívja a figyelmedet magára, vagy hogy… mindegy. Csak annyi, hogy a fiúk tetszenek neki. Ilyen egyszerű.

‒ Nem hazudok ‒ mondja Sigurd. Az anyja csak sóhajt. ‒ Sajnálom.

‒ Ne merészelj bocsánatot kérni! ‒ mondja Ragnar. ‒ Menj a szobádba, jó? Később felhívlak.

A fia gyorsan felkel és elhagyja a nappalit, de Ragnar még nem mozdul. Helyette rábámul a volt feleségére, aki megrántja a vállát.

‒ Mi az?

‒ A gyerek meleg, Aslaug.

‒ Miért vagy ilyen biztos benne? Nem úgy volt, hogy lefeküdt azzal a lánnyal…?

‒ De ‒ válaszol Ragnar. ‒ De az lószart se jelent. Sigurdnak kelleni fog a támogatásod, és tudnia kell, hogy még mindig szereted.

‒ Aha. Meglátod, jövő héten már valami más fogja érdekelni.

‒ Hogy lehetsz ilyen… ‒ kezdi Ragnar, kezdetben direkt elfojtott hangon, de aztán mégis felcsattan. ‒ Mi a fene bajod van?!

‒ Bajom? Nekem? Te hagyod, hogy mindent megússzanak, mert te a barátjuk akarsz lenni. Most nézd meg Ubbét, úgy néz ki, mint valami gyogyós azzal a cuccal az arcán. Undorító.

‒ Hagyom, hogy mindent megússzanak?! ‒ ismétli Ragnar ingerülten. ‒ Igen, hagyom, hogy a gyerekem sminket viseljen, ha ettől jobban érzi magát. Igen, támogatom a fiam, amikor elmondja, hogy meleg. Elnézést, ha emiatt rossz apa vagyok!

‒ Csak azt mondom…

‒ Tudod te, mi van Ivarral? Hmm? Hogy ő mi mindent úszik meg minden egyes nap, mert te hagyod neki? ‒ tudakolja Ragnar. ‒ Hogy mi mindenen ment keresztül Sigurd miatta éveken keresztül?

‒ Tudom, hogy civakodnak néha, de…

‒ Bántja őt, Aslaug! Megkeseríti az életét! Szóval ne merd azt mondani, hogy miattam úsznak meg mindent, amikor te megengeded, hogy…

‒ Hogy mi? ‒ toppan be Ivar a szobába. ‒ Mit csináltam?

‒ Megzsaroltad a testvéredet ‒ mondja Ragnar. A fia vállat von. ‒ Elhitetted vele, hogy baj van vele, amiért meleg. Hogy szégyellnie kell magát előttünk.

‒ Az csak egy kis cukkolás volt.

‒ Van róla bármi fogalmad, hogyan érez emiatt? ‒ kérdezi Ragnar, de csak egy nagy vigyorral találja szemben magát, úgyhogy ki tudja találni, mi a válasz. ‒ Szeretem a testvéreidet, és tudod jól, hogy szeretlek téged is, Ivar, de rettenetesen szégyellem a viselkedésedet. Azt hittem…

‒ Mit hittél? Hogy jobban neveltél ennél? ‒ vág közbe Ivar, és közelebb lép az apjához. ‒ Nem neveltél sehogy. Te nem. Sosem voltál velem.

‒ Ez…? ‒ kezdi Ragnar, aztán a volt feleségére néz. ‒ Ezt te ültetted a fejébe? ‒ vádolja. Aslaug arcán megjelenik egy apró, epés mosoly. Ragnar visszanéz a fiára. ‒ Szégyelld magad azért, amit a testvéreddel tettél. Az emberek errefelé… tudod, milyenek. Tudod, miket fognak mondani neki, miket fognak tenni vele ‒ mondja. ‒ Szóval Sigurdnak minden támogatásra szüksége van, amit csak kapni tud.

‒ Csak viccelődtem vele.

‒ Akkor használd ezt az energiádat másra, Ivar, jobb dolgokra ‒ javasolja Ragnar. ‒ Ha valaki bántja, neked vigyáznod kell rá. Meg kell védened őt.

‒ Különben?

‒ Emlékszel, amikor kiskorodban kórházban voltál? ‒ kérdezi Ragnar. A fia minden erejével kapaszkodik a “kemény csávó” álarcába, de a kisfiú ki-kibukkan alóla; szemmel láthatóan sikeres Ragnar próbálkozása. ‒ Az összes bátyád ott volt, és végig melletted is maradtak. Emlékszel, ki fogta a kezedet, amikor járni tanultál?

Ivar megforgatja a szemét, de Ragnar tudja, hogy emlékszik. Persze, hogy emlékszik.

‒ Sigurd volt az. Ezt ne felejtsd el.

‒ Szerintem itt az ideje, hogy hazamenj ‒ szól közbe Aslaug, és Ragnar szó nélkül így is tesz, habár még mindig mérges.

‒ Minden rendben? Úgy nézel ki, mint aki egy szemhunyásnyit sem aludt ‒ mondja Athelstan, amikor Ragnar megjelenik másnap a közösségi kertben. 

‒ Nem is.

‒ Történt valami?

‒ Összevesztem a volt feleségemmel, az egyik fiam nem hagyja békén a másik fiamat…

‒ Ivar?

‒ Ki más ‒ grimaszol Ragnar. ‒ Elhitette Sigurddal, hogy az anyja és én nem fogadnánk el, mert meleg.

‒ Sigurd meleg?

‒ Úgy tűnik ‒ vonja meg a vállát Ragnar, ahogy Athelstannal a kertbe sétálnak. ‒ És ezzel zsarolta őt Ivar.

‒ Hogy tudtad meg?

‒ Sigurd szerencsére elmondta, hál’ Istennek ‒ mondja Ragnar bármiféle gondolkodás nélkül. Amikor leesik neki, mit mondott, zavarodottan hátrafordul. ‒ Uhm, bocsi, nem akartam… Ez bántó volt?

‒ Minden rendben ‒ mosolyog Athelstan. ‒ Sigurd jól van?

‒ Azt hiszem. Csak már nyakig vagyok Ivar gonoszkodásával, főleg, hogy meg is ússza.

‒ Aslaug nem…?

‒ Aslaug az első számú probléma ‒ vágja rá Ragnar. ‒ Teljesen a saját kis klónjává nevelte Ivart, és most már… Tudom, nem szabadna ezt mondanom a saját gyerekemről, de… ‒ sóhajt, és kinéz a kertre. ‒ Tudom, hogy sok mindenen ment keresztül, de nincs joga mindenki máson levezetni ezt. Különösen nem Sigurdon, aki mindig mellette állt.

‒ Talán kinövi. Ha idősebb lesz, és rádöbben, mit csinál… ‒ próbálkozik Athelstan, de amikor Ragnar szeme megtalálja az övét, látja, hogy nem biztos a mondandójában. Azért csak rámosolyog, hiszen értékeli a gesztust.

‒ Gyere ide ‒ mondja, ahogy közelebb húzza magához Athelstant. ‒ Van egy meglepetésem számodra.

‒ Nekem?

‒ Igen, neked ‒ nevet Ragnar. Athelstan arcára értetlenség ül ki, úgyhogy Ragnar fogja, és átvezeti őt a kert végébe, a fészerhez.

Múlt héten végzett a munka nagy részével a kertet illetően, már csak egy pár apróság maradt hátra. Ezelőtt erősen hajazott egy darabka dzsungelre ‒ mostanra gyönyörű, rendezett kertté vált. A virágágyást Athelstan fogja felügyelni, a veteményesre már jelezték páran mások, hogy igényt tartanak, és készültek olyan helyek is a kertben, ahol nyári összejöveteleket lehet rendezni, vagy ahova csak úgy be lehet jönni, leülni, ha az ember éppen egy kis csendre és békére vágyik. Rá sem lehet ismerni a kertre ‒ ám a régi fészer még ott van, és fájdalmasan nagyon nem illik bele a képbe.

Most benyitnak, bemennek a fészerbe, és bár Ragnar már volt itt ezelőtt, még mindig furcsa érzés veszi hatalmába, ha belegondol, hogy Athelstan itt él. Mert hát ez mégis csak egy fészer ‒ szerszámok tárolására készült, meg félrerakni dolgokat, nem pedig valaki otthonaként.

‒ Mi az? ‒ kérdezi Athelstan, amikor Ragnar lehuppan az ágyra.

‒ Tippelj.

Ragnar szélesen rávigyorog, de a férfi tanácstalannak tűnik a történésekkel kapcsolatban.

‒ A kert többnyire megvan.

‒ Tudom ‒ kuncog Athelstan. ‒ Ez a meglepetés?

‒ Nem. Gyere ide ‒ mondja Ragnar, és arrébb fészkelődik, hogy legyen helye Athelstannak. ‒ Ülj mellém.

‒ Na, mi az? ‒ nógatja Athelstan, most már kicsit idegesebben, ahogy leül Ragnar mellé.

‒ Új fészert fogok építeni neked.

‒ Igazán nem szükséges! Rendben van ez, teljesen…

‒ Veszélyes. Teljesen és totálisan veszélyes, Athelstan. Szükséged van egy biztonságos lakóhelyre, egy…

‒ Ne ‒ vág közbe Athelstan a padlót vizslatva. ‒ Több, mint eleget tettél értem, Ragnar. Kérlek, menj haza, legyél a családoddal.

‒ Te vagy a családom ‒ mondja Ragnar. Feszült csönd következik. ‒ Túl sok volt?

‒ Nem tudom.

‒ Törődöm veled, Athelstan ‒ ismeri be Ragnar. ‒ Tudnom kell, hogy biztonságban vagy.

‒ De…

‒ Nem veszíthetlek el ‒ mondja Ragnar, aztán a kezét a férfi arcára simítja. ‒ Oké?

Athelstan bólint, aprót, és hevesen dobogó szívvel. Ragnar hasonlóan apró mosollyal jutalmazza, mielőtt megcsókolja. Ez egyenesen visszaröpíti Athelstant az estéhez, amikor először csókolóztak a grillparti után, miután nekicsapódott a kerítésnek. Akkor megzavarta a csók, és először nem is tudta rávenni magát, hogy viszonozza. De aztán később, ugyanazon az estén, valahogy mégis Lagertha és Ragnar közös ágyában kötött ki. Soha nem csinált még csak hasonlót sem, azonban egyetlen percét sem bánta meg.

Most viszont, ahogy Ragnar csókolja, egyfajta bűntudat kúszik belé, és elhúzódik.

‒ Megálljak? ‒ kérdezi Ragnar aggodalmasan. ‒ Bocsánat, azt hittem…

‒ Nem ‒ biztosítja Athelstan. ‒ Csak… mi van Lagerthával?

‒ Már mondtam, nem vagyunk… tudja, hogy ezt csinálom másokkal, és nincs problémája vele.

‒ Még akkor sem, ha valaki olyannal, akit ismer? ‒ kérdez rá Athelstan. Ragnar puhán elmosolyodik. ‒ Bocsánat, én csak…

‒ Nyugi ‒ kuncog Ragnar, mielőtt újra megcsókolja. Felfuttatja a kezét a férfi combján, arra számítva, hogy össze fog rezzeni, vagy elhúzódik megint, de semmi ilyesfajta reakció nem történik. Egy huncut mosollyal az arcán felnéz rá. ‒ Rendben van, ha ezt csinálom?

‒ Ahha ‒ motyogja Athelstan elvörösödve.

Amikor Lagerthával és Ragnarral hált, volt némi csókolózás és simogatás közte és Ragnar között, de amikor az bepróbálkozott többel, ő megriadt, és mivel Ragnar észrevette, visszavonulót fújt, és átadta a terepet Lagerthának. Most azonban, ahogy Ragnar, habár csak a nadrágján keresztül, de bepróbálkozik többel, ugyanolyan ideges megint, mint aznap este volt. Meg van róla győződve, hogy a házban lévők tökéletesen hallják a mostanra már hangosan dübörgő szívverését.

‒ Szólj, ha hagyjam abba, jó? ‒ suttogja Ragnar az arcélére és nyakára helyezett puszik között, és becsúsztatja a kezét az előtte lehúzott sliccén.

Athelstan levegőért kap, amikor megérzi Ragnar meleg kezét az érzékeny területen, és gyorsan lehunyja a szemét, mert úgy érzi, nem képes most a világ szemébe nézni. Azonban amikor Ragnar abbahagyja, ugyanolyan gyorsan pattan ki a szeme, és idegesen fürkészi a másik arcot.

‒ Minden rendben? ‒ kérdezi Ragnar, és Athelstan nem tud leküzdeni egy mosolyt, mert ahogy a szemben lévő szempárba néz, nem lát mást, csak puszta törődést. Hogy ez nem csak egy munka előtti gyors menet, hogy ez nem csak egy random numera a bárból. Inkább olyasvalami ez, amit meg akar osztani vele, mert tényleg törődik vele, és ebbe a gondolatba Athelstan egészen beleszédül.

‒ Minden rendben ‒ suttogja Athelstan. A kezét hátulról Ragnar nyakára csúsztatja, és közelebb húzza őt, hogy megcsókolja. Aztán előkerül Ragnar nagy, pimasz vigyora, ami ‒ Ragnarral együtt persze ‒ lassan leereszkedik Athelstan előtt a földre. ‒ Mit csinálsz?

‒ Meglátod.

‒ De…

‒ Mi az? ‒ nevet Ragnar. ‒ Akarod, hogy abbahagyjam? ‒ tudakolja felnézve rá. Athelstan beszédképessége némileg megcsappant (átvették az uralmat az idegei, összefogva az izgalommal), szóval csak megrázza a fejét. ‒ Én is így gondoltam.

Athelstan újra lehunyja a szemét, lélegezni próbál, meg visszaemlékezni arra, amikor legutoljára ilyen helyzetben volt. Nem emlékszik. Mondjuk jelen pillanatban amúgy sem emlékszik sok mindenre. Belekapaszkodik a lepedőbe, és beharapja az ajkát, hogy ne legyen túl hangos. A szeme még mindig csukva.

Amikor kinyitja, a szíve majdnem megáll, ott és akkor, mert egyenesen Floki arcát látja. A férfi az ajtóban áll, és őt bámulja.

‒ Ragnar!

Athelstan megpróbál jelezni, de Ragnar folytatja.

‒ Ragnar! Állj! ‒ próbálja újra Athelstan, és mivel Ragnar meghallja a pánikot a hangjában, szót fogad; megtörli a száját, és felnéz rá.

‒ Mi az? ‒ tudakolja. Athelstan halálra váltan az ajtóra mutat. ‒ Floki?! Mi a fenét… ‒ kezdi Ragnar, de mielőtt pontot, vagyis kérdőjelet tehetne a mondat végére, a barátja hátat fordít és elsétál. ‒ Annyira sajnálom, Athelstan.

‒ Menj ‒ nyögi ki Athelstan. Ragnar gyors puszit nyom a szájára, mielőtt megindul a barátja után. A fűben fekve talál rá, az eget kémleli.

‒ Ez meg mi a franc volt?! ‒ kéri számon Ragnar. ‒ Nem csinálhatsz ilyet!

‒ Megkértél, hogy segítsek a fészerrel.

‒ Tudom, de…

‒ Szóval jöttem segíteni ‒ mondja Floki, felnézve Ragnarra.

‒ Néztél minket, Floki! ‒ böki ki Ragnar, de a másik csak megrántja a vállát. ‒ Ez eléggé elcseszett.

‒ Szóval dugtok, mi? Érdekes…

‒ Miért lenne… ‒ kezdi Ragnar, de akkor megjelenik Athelstan, láthatóan megpróbálva elrejteni a zaklatottságát, és Floki felugrik.

‒ Ami az imént történt… ‒ mondja Athelstan, de Floki megragadja a keresztet a nyakában, és tüzetesen szemügyre veszi.

‒ Vicces dolog ez ‒ állapítja meg felnézve Athelstanra. ‒ Azt hittem, a te fajtád más.

‒ Az én fajtám?

‒ Az ilyen emberek ‒ mondja Floki. Abban a pillanatban, hogy végre elengedi a nyakláncot, Athelstan meghátrál. ‒ Nem kedvellek.

‒ Tudom.

‒ Belemászol a fejébe ‒ mondja Floki, és illusztrálja is a fejéhez emelt ujjaival. ‒ Jössz a szomorú kis sztoriddal, meg a… ‒ mutat a közösségi házra, mielőtt visszavinné a tekintetét Athelstanhoz. ‒ És most meg szexszel akarod ideláncolni.

‒ Ez…

‒ Ez a, ezzel az Isteneddel, meg… megbabonáztad, és nagyon is jól működik a kis ármányos terved ‒ böki ki Floki, és az arcára kiült kifejezés rémisztő, mert szemmel látható, hogy komolyan gondolja, amit mond.

‒ Megbabonáztam? ‒ kérdez vissza Athelstan. ‒ Mi bajod van?

‒ Ezt csinálják ezek, Ragnar, ők már csak ilyenek…

‒ Fejezd be ‒ szólal meg Ragnar mérgesen. ‒ Elég legyen.

‒ Hogy nem látod, mit tesz veled?

‒ Nem tett semmit, Floki ‒ sóhajt Ragnar. ‒ Szerintem az lesz a legjobb, ha most hazamész. Szabad a mai napod.

‒ De…

‒ Menj haza.

Floki közelebb lép Athelstanhoz; az arcuk olyan közel van, hogy Athelstan érzi a lélegzetét a bőrén. Floki egyenesen a szemébe bámul, és mielőtt végre elhagyja a kertet, az ajka a legborzalmasabb mosolyba feszül.

‒ Minden rendben? ‒ kérdezi Ragnar. Athelstan szimplán bólint. Valójában persze közel sem: a sírás kerülgeti, annyira ráijesztett Floki, és mert nem tudja, mi lesz a következő lépése. Ragnar látja a félelmet a szemében, úgyhogy megöleli, és az ajka súrolja a fülét, ahogy azt súgja:

‒ Vigyázok rád, rendben? Nem hagyom, hogy bántson.

{ mééég }