Gondoltam, hogy ne csússzak meg (egy teljes hetet!...) most inkább előbb teszem ki a részt, mert megint nyaraláson leszek. Mondjuk.
Szóval íme az utolsó, szösszenetnyi, lezáró rész a 313-as sorozatból. Imádtam írni és imádtam a karaktereket; remélem, egy nap találok erőt és ihletet, hogy továbbvigyem a történetet, vagy legalább megfogjak belőle egy szálat.
{ előző rész }
{ + }
A háttérben melankolikus dallam szól, csöndesen, aláfestésként (ne zavarjon). Talán jazz. Igen, füstös, meghitt jazz szól. A szöveg… a szöveg az nem érthető ki. Talán a szerelemről szól. Igen, valószínűleg a szerelemről szól.
(“… your loving—”)
Ők ketten, csak ők ketten vannak a szobában, és ők ketten most táncolnak ‒ ringatóznak ‒ a zenére, egymásba karolva, olyan közel, amennyire csak lehet, és szereti és szereti és szereti
‒ Olyan szép itt ‒ mondja a lány. Mostanra egy kicsit megöregedett, de nem túlságosan; a vonásai nem változtak, csak felbiggyesztődtek rá képzelet-ráncok. (Talán ilyen volna, talán így nézne ki…)
‒ Nem nagyon rendezkedtem még be ‒ ismeri be ő ‒, még új élet ez. Kedves. Világos. Nem tudom, milyen bútorok illenének ide.
‒ Segíthetek ‒ ajánlja a most már nő. ‒ Nem; tudod mit? Segítek, pont. Különben itt tétováznál örökre.
Felnevet. Újfajta nevetés ez (ez is új), gyöngyözően bukik fel a mellkasából.
(“…rose pearls—”)
‒ Lehet nem is akarok itt maradni.
‒ Csak félsz.
‒ Nem félek…!
‒ Hisziapiszi.
‒ Olyan… új. Furcsa. Nem igazán találom a helyem.
‒ Meg fogod. Te főleg.
(“…so strange and sweet—”)
‒ Miért, hová mennél? Ha nem maradnál itt, hová mennél?
Elgondolkozik. Nem tudja. Itt most jó, csak…
‒ Látod, nem tudod ‒ olvassa le a nő az arcáról. ‒ Miért mennél bárhová is?
‒ …csak… olyan ez, mint egy álom. Nem vagyok álmokhoz szokva.
(“…like a dream—”)
‒ Dehogynem vagy. Régen azt mondtad, nem tudsz olyat…
‒ Akkor te voltál az álmom.
‒ …erre most folyton azt csinálod. Miért, most nem én vagyok?
(“…mine—”)
[ Egy pillanatra átvillan a kép:
a helyszín nem változik, a lejátszó megy tovább ‒ de mindketten fiatalok,
‒ Amerikába, menjünk Amerikába! ‒ A lány szeme álmokkal teli csillog, hangosan kiált, ahogy perdül. ‒ Ott biztos szabad! És meghívunk mindenkit, egész Amerikát!
‒ Itt is lehet, szerelmem, már mindent lehet. Biztonságban vagyunk. Itt minden nap más világ van.
Az a világ, aminek képzeled. ]
(“ …a world so heavenly—”)
‒ Nem tudsz elengedni ‒ mondja a képzelt-idősödő nő. ‒ El kell engedned.
Makacsul még közelebb szorítja magához.
‒ Nem akarom, hogy bajod essék. Megtartalak.
‒ Nem nekem fog bajom esni. Attól félsz, hogy neked fog túlságosan fájni. De attól, hogy elengedsz, nem kell, hogy eless.
‒ Lehetett volna szép életem. Normális életem. Helyette mégis valaki más bűneiért vezeklek. Hát rendjén van ez?
‒ Meddig tervezel vezekelni? Csak hogy tudjam, tudod, hogy meddig még kell megjelennem péntekenként.
‒ A szívembe marsz. Azt hittem, élvezed te is.
‒ Persze, kedves ‒ mosolyog a nő.
‒ Na akkor;
‒ De nem arra találták ki a halált, hogy utána visszajárjunk.
(“…on the wings—”)
‒ Beleőrültem. Hát tudsz hibáztatni érte?
‒ Senki nem hibáztat téged…
‒ Ez nem teljesen igaz.
‒ …csakis te, saját magadat.
‒ Meg ugyebár a rendőrség, bíróság, meg a teljes férfi nem.
‒ Őszintén, azzal az üggyel kapcsolatban melletted állok, ha ez számít valamit.
‒ Ez jelent mindent.
(“…paradise complete—”)
“Tudatom alássan: élek. Bármily bűn is ez, bármily ajándék vagy megtorlás, itt vagyok. Mint a sírkő mellől kinövő gaz, újra és újra megjelenek. Bármit tesznek, nem tudnak eltiporni, mert már erős vagyok— nem, nem azért. Azért, mert már kiszívták vérem-lelkem, hogy ne maradjon bennem semmi ‒ már csak dacból élek.”
(“…a flame—”)
‒ Nem ‒ mondja. ‒ Nem.
‒ Hogy mondod?
‒ Úgy: nem. ‒ Csücsörít hozzá. ‒ Olyan drámai vagy néha.
Nevet, aztán a nő is nevet, úgyhogy nevetnek a nevetésen. Újdonság ez is, újdonság minden.
‒ Kedvesem ‒ Lady Lazarus ‒ pompás főnix; te újjászülettél. Hagyd el a bogáncsokat. Most már szeretetből élsz.
(“…my heart’s a lighter thing—”)
What?
VálaszTörlésHuh, ez most így ö... what? xD Még kérdezni sem tudok mit.
Oké, Plath: Lady Lazarus az megvolt (ÉSSSSS nagyon adooooom * - *)
TörlésDe volt pár dolog itt, amire így nem tudom...
Úgy látom, végképp kifullasztottalak 😅 Nem feltétlen baj az, ha nem tudsz kérdezni, hozzászólni, sokszor már az is sokat jelent számomra, hogy valaki elolvasta, az már csak plusz, hogy értékeli is vagy tetszik is neki.:))
TörlésŐszintén, ez a rész – vagy talán az egész történet – csupán a komplett eszement agymenésem, merthogy számomra az írás egyfajta feldolgozási/coping mechanism és megosztom mert hátha másnak élményt okoz, jót vagy rosszat. ((Meg mert gyakran büszke vagyok rá, a fene egye meg.))
Szóval én se tudok magyarázattal szolgálni a fel nem tett kérdésedre, de azt hiszem, értem, hogy hol és miért vesztél el. Azért remélem megtalálódsz :D
Ezer bocsánat az újfent kétes jellegű-minőségű írás miatt. Igazán nem tudom, hová tűnt az írói tehetségem, ha volt valaha, de minden extra erőmmel kutatom a közjó érdekében.
(Plath nagy kedvenc az életembeli egy megragadhatatlan pont óta.)
Most őszintén mint olvasó – mert írni nem én írtam – ebben a plusz részben mást vártam, nem is tudom mit, de hogy nah még több lesz, kerekedik, mutat utat, hogy mi a vég, és itt volt ez a sok apró rész, amiben így elvesztem :D nem azt mondom, hogy rossz volt, de nem erre készültem :D
TörlésNem írsz rosszul szerintem, vannak kimondottan sajátos képeid és mondataid, ami nekem például tetszik :D és ennek a sztorinak nagyon tetszett ez a mesemondós hangulata.
(Én meg így... hmm Lady Lazarus... az a Lady Lazarus, újra kellett olvasnom, kicsit rég olt, de az a Lady Lazarus. Igaz más nem is volt, csak nnah :D )