313 / i

 

{ saját }

Saját szereplős történet.

Angst, hurt/kevés comfort, meg ilyesmi...

Trigger warning: mentális betegség/zavar, erős nyelvezet, említve abúzus

Zene előtte/utána: { itt }

A 313 c. történet zenei kiegészítése

 

Húha, na hogyan is foglaljak össze mindent röviden…

Az eleje valahol május 20 körül van, amikor is írtam egy történetet. Akkor ki is tettem az új { folyamatban } fülbe, így nézett ki:

Aztán, úgy tűnik, addig bámultam rá, hogy megíródott belőle egy kisregény. *taps taps*

Szóval az úgy indult, hogy akkor, május derekán levittem a törzs-alkotóhelyemmé vált játszótéri hintához egy füzetet szürkületkor. Onnan minden ment, mint a karikacsapás. ‒ Ja, nem. Vagyis de, leírtam egy történetet, azt hittem, jaj de kis cuki kompakt mini-ficlet egyemmeg, aztán felmentem a lakásba, begépeltem, és nagyon jó szívvel ráhunyorogva talán lehetett fél oldalnak hazudni.

Namármost. Régen attól még bőszen kiraktam volna a blogra dicsekedni, hogy lám, kifostam alkottam. Manapság már próbálok nem megelégedni az elsőszülöttel. (Heh, ez rosszul hangzik.) Úgyhogy pár napot (egy hetet?) hagytam, kotlottam rajta, írogattam, amikor jött valami ‒ és meglepő módon jött. Bőven. Szóval így esett, hogy a jóindulattal féloldalas izéből lett egy feldolgozhatatlanul érzelmileg túlfűtött miniregény június 2-ára. Nesze.

Ja, és igen: ömlött belőlem a szó. Talán ez rossz dolog, ki tudja. (Valószínűleg az olvasó.) De nekem ez mindig olyan jó élmény, amikor nem kell szenvedni valamivel, csak úgy ~jön~ magától. És ez jött, ó, de még hogyan. Az egyedüli ok, amiért “ilyen sok” idő eltelt az írásával, az az, hogy egy kicsit pihentettem és csak bámultam, miután begépeltem. De legalább a bámulásból megíródott eme kisregény. 10 340 szó lett.

(Vagyis inkább: egyre csak gondolkoztam, hogy írjam-e tovább, kitegyem-e egyáltalán – mert, majd meglátjátok, eléggé polgárpukkasztó és/vagy erősen korhatáros –, törtem a fejem jó Micimackón nevelkedett gyerekhez illően. Aztán a minap történt egy történés; mégpedig a következő. Volt egyszer, hol nem volt, egy – nagy valószínűséggel Nyilas holddal rendelkező – tányér a hűtőben, amin egy drágalátos ananász pihentette szottyadt fenekét. Ezen a szép, napos fullasztómeleg reggelen eme unott tányér úgy döntött, hogy kell neki a napi adrenalin, így amikor félálomban kinyitottam a hűtőt, a lábam elé vetette magát. A legjobb, amit tenni tudtam érte az volt, hogy álmosan pislogtam rá pár percig, aztán eltemettem a kukába a használt macskaalom közé. Na de e mese úgy kapcsolódik a történetünkhöz, hogy mivel minden nap javítgattam, újraolvasgattam, már teljesen túlcsordultam az érzelmekkel – úgyhogy, szégyen-nem szégyen, megkönnyeztem a tányér halálát. Szóval ezen a ponton döntöttem úgy, hogy nem akarom tovább kínozni magam, és ezzel a lendülettel elvetettem a folytatás ötletét. Nem bírtam volna. Talán ha kihevertem a traumát, továbbviszem a szálat. A kiposztolással kapcsolatban meg... szenvedjetek csak *khm* arra jutottam, hogy nem árt az senkinek, végtére is nem kötelezek senkit az írásaim olvasására. Egyébként is, túl büszke vagyok erre ahhoz, hogy ne osszam meg az internet legalább egy apró zugában.)

A working title ez volt: “313 ‒ no hát ezt abszurdul vidám muzsikára írtam meg” ‒ és valóban, a jó 85-90% megírása alatt upbeat, tavaszos hangulatú dalok szóltak a háttérben, majd a végére bedobtam egy pár duruzsolós jazz dallamot.

(Miért van az, hogy ami ehhez illene ‒ szomorú melódiák ‒, azzal nem tudok írni? Tiszteletlennek éreztem, úgyhogy kipróbáltam; nem született semmi, sőt, egyenesen meghalt az ihlet, és megijedtem, hogy már megint lejátszódik ugyanaz, mint mindig: eljutok x pontig, és nem sikerül befejezni. Szerencsére amint visszaváltottam lágy duruzsolásra, vissza is szállt vele az ihlet.) ((De hogy ez általában így van: nem tudok olyan dalok mellett írni, amik amúgy témában, stílusban, hangulatban a sztorihoz illenének. WHY))

Na de, without any further ado, íme a 313-ra keresztelt sorozat első posztja ‒ kedvcsináló és hangulatteremtő, valamint egy burkolt kísérlet néhány kód kipróbálására.

Három részből áll a történet (mert na, a számok jelentősége, vagy mi), plusz utána egy kufircnyi hozzátoldás. A részek hetente fognak érkezni, hétvégénként. 
(Ennek értelmében az első rész 26 vagy 27-én fog napvilágot látni.)

!! A zeneszámok ‒ hangulat, szöveg tekintetében ‒ nyomokban tartalmazhatnak spoilert a részekre nézve, viszont nem javaslom olvasás közben hallgatni őket, mivel nem az olvasás ütemében haladnak, valamint zavaró is lehet. Azonban nyugalom, kellemetlenségek elkerülése végett minden poszthoz vissza fogom linkelni ezt, így rád van bízva, hogy egy rész elolvasása előtt vagy után hallgatod meg a hozzá kapcsolódó zenelistát. Ha egyáltalán meghallgatod. !!

* Az utolsón kívül az összes illusztrációt én készítettem. A “hozzávalók” pinterestről és tumblrről származnak.

Muzsikát a népnek!

 

Hellóbelló!

Mint ahogy az az új, csilivili, sziperszuper { folyamatban } fül alatt látható, dolgozok párnéhány projekten (bár most éppen az a szakasz van, amikor csak azt hiszem, hogy dolgozok rajtuk, de amúgy nem), de eszembe ötlött, hogy miért ne készítenék egy bejegyzést a zenei listáimról addig is. Mert olyanok is vannak ám. Nekem meg hiányoznak az “egyéb” jellegű posztok, amik sosem voltak igazán.

Szóval. Raistlin után szabadon (csak kevésbé makulátlan zenei ízléssel), íme pár lejátszási lista, amit szeretettel ajánlok figyelmetekbe. (～￣▽￣)～

* A listák az 8tracks-en alapulnak, a címekre kattintva arra az oldalra kalauzolnak. Az igényes hallgatási minőség fenntartása érdekében erősen javallott egy VPN-t eszközölni hallgatáskor, és becsapni minden erre hivatott forrást, hogy te most éppen nagyban Amerikában vagy. (Na most na, ha már tradicionális módon nem lehet utazni...) Az Operában egyébként van beépítve VPN.

** Azért bedobtam Spotify elérhetőségeket is, mert cuki vagyok (✿◡‿◡)
De azok hosszabb, bővebb, szortírozatlan listák (az első kivételével). Én figyelmeztettelek.

*** Ez a poszt hemzseg a linkekben, különböző beágyazott elemekben, vagy nyolcezer képben – bocsi, ha lassan tölt be.

. . .

this name on the tip of your tongue (English)

 

Steve/Bucky, AU, in contrast to the Hun version, this one has 2494 words
Fluffy, and that's that 
Trigger warning: Steve is... small? sickly?... no tw I guess

{ surely Steve created better drawings – I tried my best nonetheless }