csak velük tudok normális hosszúságú ficet írni.
Aztán egyszer csak megállt. Erőlködtem, de nem íródott tovább.
Úgyhogy itt van ez, élvezzétek,
és egy ponton lehet, hogy megjelenek a folytatással, lehet, hogy nem.
Hangos puffanással leejtette a tálcáját a fém asztalra egy ragacsos folt mellé, és komótosan elhelyezkedett a kényelmetlen műanyag széken. Nagy vigyorral összedörzsölte erős kezeit, bőrkeményedései érzéketlenül siklottak el egymáson, majd felkönyökölt az asztalra (a számára túl szűk ruhaujj megfeszült a karján egy vészjósló reccsenéssel), és az egyik hatalmas markával megragadta a csirkecombot, hogy habzsolni kezdje a húst róla, tudomást sem véve mások pillantásairól és véleményéről. Mindig is így evett, illetlen vagy sem. Ha egyszer magával ragadta az evés gyönyöre, onnantól nincs megállás.
A lecsöpögő olajos szaft foltokat formált farmerkék kezeslábasának vékony anyagán és beivódott durva szakálla piszkosszőke szálai közé.
Az itteni étel még csak közelébe sem ért a fenséges lakomáknak, amikben anno, otthon része volt. A csirkecomb, amelyet most szorongatott, rágós volt, és néhol nem is sült át rendesen ‒ de az étel az étel, és ez nem az a hely, ahol panaszkodhatott, és itt meg kellett ragadnia, ami volt, olykor szó szerint, és meg kellett hagyni, nem volt rossz ez, és amúgy is, szüksége volt az erejére.
A szabadidőt, amit kaptak, többnyire a sarokban töltötte, ahol talált egy nagyszerű, kihasználatlan ajtófélfát, ahol szabadon húzódzkodhatott, pihenésképp pedig általában a felülés-rekordját próbálta megdönteni. Olykor odatévedt hozzá a vörös szakállas Volstagg, akivel habár nem sok szót váltottak még, egyfajta néma szövetségben álltak. Nem tudta, hogyan alakult így és még kevésbé, hogy miért, de jobbnak vélte nem haragra kelteni a férfit, mert bár soha nem állt ellenére egy kis verekedés, az őrök nem díjazták annyira az efféle akciókat. Kicsit sajnálta ezt, hiszen a nagydarab Volstagg tűnt itt az egyetlen méltó ellenfelének, és kíváncsi volt, melyikük győzne egy összeütközésben; a férfi arca alapján úgy vélte, ő is unatkozott itt, és szívesen megmérkőzött volna vele. Persze nem volt ebben semmi személyes, hogy is lehetett volna, nem sokat tudtak egymásról ugyebár ‒ csupán élvezte a verekedés puszta örömét.
Igazából ezért is került ide. Mindenki követhette az álmát, csak éppen ő nem? Mindenféle munkák léteznek már ezekben a modern időkben (nem volt kifejezetten öreg, de valahogy elhaladt mellette a világ), úgyhogy jogosnak érezte, hogy ő is olyan foglalkozást kereshessen, ami kézre állt számára. Más kérdés, hogy ez illegálisnak számított azok szerint, akik a szabályokat diktálják.
Hirtelen éles hangok ütötték meg a fülét: a nehéz ajtó nyitódása, bilincs csörgése, magabiztos léptek ‒ nehéz csizmák és vékony vászoncipő ‒, két férfihang.
‒ Élvezd a kikapcsolódást, buzi ‒ köpte a felettébb ütlegelnivaló őr. (Több ilyen is volt.)
Thor lassan felemelte a fejét. Az arca nagy része biztonságos árnyékban bújt, csak a szemébe sütött egy idegesítően fényes napsugár, ami miatt hunyorogva tudta csak elkapni a jelenet végét.
Egy újabb rabot löktek a szobába, aki most zavartan lapogatta a kék overálba bújtatott karját, ahol valószínűleg túl erősen szorította őt az őr. A férfi valamivel alacsonyabb volt nála, sokkal vékonyabb is (nem jelent fenyegetést), fekete, göndör haja gondosan volt fésülve és selymesnek tűnt (na ez a gondolat honnan jött), az arca hosszúkás volt és gyámoltalannak hatott, olyan valaki volt, akit meg kellett védeni (de most tényleg már); viszont amikor a férfi körbenézett a teremben, rögtön kiszúrta Thort a sarokban, szinte mintha kereste volna, és rajta tartotta a pillantását egy darabig, és Thor észrevett valamit a férfi világoskék szemében, mintha azok belévésődtek volna, látnák a csontjait, a húsát, a szívét és a gondolatait. (Lehet, hogy mégis fenyegetés.)
A férfi kihúzta magát és Thor elé lépett, aki meg sem próbálta elrejteni a meglepődöttségét. Senki nem jött oda hozzá. Mind megtanulták, hogy ő nem egy barátságos ember.
‒ Loki vagyok ‒ nyújtotta a kezét az újonc, és megeresztett egy halvány mosolyt.
‒ Nem én vezetlek körbe ‒ mormogta Thor. A jobbja felé biccentett, ahol egy kecskeszakállas férfi toporgott a háttérben. ‒ Asszem az az ő dolga.
A férfi karja még mindig nyújtva várta a viszonzást, de a mosolya eltűnt. Thor unottan megforgatta a szemét, és belecsapta a tenyerét a férfiéba, aki erre halkan megnyikkant, de próbálta egyenesen tartani magát.
‒ Thor ‒ közölte Thor.
‒ Örültem a találkozásnak ‒ somolygott el Loki a kecskeszakállas irányába.
Thor nem értette a szituációt, az éles ész soha nem tartozott a pozitívumai közé, de libabőrös lett a karja. A fizikai valóságot, az egyenes beszédet, az erőt és erőszakot értette, és idővel a teste jelzései is egyre nyilvánvalóbbá váltak számára. Ez a férfi érdekes volt.
×
Este közelről érkező, elfojtott sírást és tompa csattanásokat hallott.
Gyakori jelenség volt ez egy férfi börtönben, Thor számtalan éjszaka hallott ehhez hasonló hangokat. Az elnyomott állati ösztönök előbb vagy utóbb felszínre buknak, és a gyengébbek sínylik meg.
Thor a fal felé fordult és a fejére szorította a párnáját.
×
Ahogy Thor másnap reggel felsorakozott a nap első számlálásához, még egy kicsit bágyadt volt. Nem aludt jól, és nem is sokat, mert a verés hangjai, majd az azt követő sírás és hüppögés fent tartották. Most morcos volt. Az soha nem tűnt jó hírnek.
Amikor az őrök végre-valahára végeztek a számolással, felsorakozhattak zuhanyzáshoz. Bejutva Thor megcélozta a sarokban lévő fülkét. Itt végre egyedül lehetett.
Nem mintha egyébként nem lenne egyedül, nem sok barátot szerzett itt, sőt, igazából egyet sem (Volstagg annak számított?), hiszen senki sem akart kifejezetten közel kerülni hozzá a kicsinyes félelmük miatt ‒ aminek igazából Thor legtöbbször örült, csak hát néha rátört a magány érzése ‒, szóval egyedül volt ő, csakhogy ezek a falak között sehol nem lehetett igazán egyedül. Mindig ott volt valaki mellette, tartva a biztonságos távolságot persze, mindig látott valakit a szeme sarkából, a teste mindig feszült és nyughatatlan volt. Kivéve a zuhanyban. Itt némileg biztonságban érezte magát, itt egy kicsit kiengedhette a gőzt. Soha nem engedte magát teljesen kikapcsolni itt sem, de itt volt legközelebb a lassan halványuló emlékéhez a nyugodtságról.
Habár meg kell vallani, odakint sem volt különösen nyugodt. Az ő munkájával nem járt olyan bónusz. De azért volt, hogy berúgott nagy kancsó sörökön, vagy hogy csillapíthatatlan étvágyával sokfogásos ebédeket falt be, avagy gyönyörű nők gyűrűjében hahotázott és mesélte hevesen a történeteit. (Ó, a régi szép idők…)
Valaki dörömbölt egyet a falon, miközben közölte, hogy mocskos és utál várakozni, úgyhogy Thor magára csavarta a törülközőjét és kilépett a zuhanyból. A falnál álló férfi kissé megszeppent, amikor villámokat szóró tekintettel illette.
Aztán Thor szeppent meg, amikor előre fordította a fejét.
A mosdókagylónál az újonc állt, a derekára csavart, friss törölközőjén kicsi vörös foltok díszelegtek, vékony testét szinte átszúrták a bordái, világos, fehér bőrén lila zúzódások és piros karmolások szóródtak szét.
Loki hátrafordult, és Thor hátrahőkölt. A férfi szemei véreresek voltak és duzzadtak, az arca bal oldala megrepedt, és az alsó ajkára alvadt vér ragadt.
Igen, Thor látott már ilyet, sokat, itt és odakint is egyaránt. Miért gyökerezett hát földbe most a lába? Nem tudta megmagyarázni. Csak meredt az előtte álló bántott, gyámoltalan, törékeny férfira, és próbált szavakat formálni, de nem igazán tudta, mit mondjon. (Megvédeni őt ‒ de miért?) Látott valamit rajta, ami erre késztette.
Végül csak lehajtotta a fejét, mire vizes, szőke tincsei a szemébe hullottak, és a legközelebbi mosdókagylóhoz lépett. A világoskék szempár követte, már amennyire tudta.
‒ Be kéne ölteni azt a sebet ‒ döngte Thor mély hangja halkan. (Miért?) Bármely más esetben nem szólalna meg, eddig sosem tette, bárkiről volt szó. Úgy vélte, mind felnőttek voltak itt, tudták, mit csinálnak, és meg kellett hagyni, senkit nem lehetett ma született báránynak nevezni, aki ide került. Most miért tette?
‒ Ezután megyek az orvoshoz ‒ krákogta Loki, majd elcsuklott a hangja.
Thor hunyorítva méregette a sebet, miközben Loki az arca többi részét tisztítgatta a törülközője egy tiszta csücskével.
Aztán a tükörből észrevette, amint mögöttük egy kopasz férfi lép ki az egyik kopott zuhanyfülkéből, arcán gunyoros vigyor feszült. Thor rámarkolt a mosdókagyló két oldalára, az izmai kiduzzadtak.
‒ Ó, már találtál is új klienst ‒ fröcsögte a kopasz egyenesen Lokira nézve, és megvakarta a ronda, halványodó fekete kígyót a nyakán. ‒ Vajon őt meddig tartod meg…
Thor hátra sem fordulva, röviden felmordult, figyelmeztetésképpen, de mélyen, a tüdejéből, ami úgy hangzott, mintha mennydörgés szólna, és a kopasz ráncosodó arcáról lehervadt a vigyor, gyorsan összekapta a holmiját és eliszkolt.
Thor oldalra pillantott, és csodálkozva konstatálta, hogy Loki egyenesen rá mered. Jégkék szemei ámulatról árulkodtak, és még valamiről, amire ő nem tudott rájönni.
Egy darabig bámultak egymás szemébe (és Thor bámult volna még egy darabig), aztán észbe kapott, felmarkolta a tisztálkodós táskáját, és az ajtó felé indult.
‒ Magamat védtem ‒ vetette még hátra, mielőtt kilépett volna a fürdőhelyiségből.
×
Legközelebb két nappal később látta Lokit. Valószínűleg egy éjt a gyengélkedőn töltött. Az étkezdében szúrta ki, mielőtt nekilátott volna a leírhatatlan színű masszának a tálcáján. Figyelte, ahogy a tálcája szélét markolászva toporog egy darabig, majd, mérlegelve a lehetőségeit ‒ Thorra nézett, az ő asztalához akart ülni, (gyere, gyere), (ne, ne) ‒, végül is egy üres asztal sarkára ült. Thor lehajtotta a fejét (csalódottság, kérdőjelek), és nekilátott a számára elég kevésnek mondható adagjának.
Amikor az utolsó falatot is bepakolta a szájába, megkordult a gyomra ‒ mintegy biztatásképp, hogy folytassa ‒, és már majdnem felháborodott volna, de az előtte zajló jelenet szerencsére megszakította a folyamatot.
Az újonc háttal állt neki, az üres tálcáját szorongatta, vele szemben pedig a nyaktetkós pasas, akivel a minap volt szerencséjük találkozni a fürdőhelységben. Közel állt Lokihoz, amennyire a védekezésként kitartott tálca engedte, és valamit sziszegett-morgott a férfinak, de Thor füléig nem kúsztak el a szavak. (Veszély!) Az újonc próbált méltóságteljes maradni, de Thor látta, hogy egy kicsit összehúzta magát, és néha meg is rezzent. (Megvédeni.)
Mondandója végeztével a fickó elfordult, miközben megkarmolászta a kígyót a nyakán, letette a tálcáját az étkezde végében, és az ajtó felé vette az irányt.
Loki kihúzta magát. ‒ Jenise, ha jól emlékszem? ‒ kiáltotta át a termen. A kopasz visszafordult, néhány ér megduzzadt a nyakán. Majd Loki szinte sziszegve hozzátette: ‒ Megérdemelte.
(Ó, hülye.)
Minden gyorsan történt, és Thor már megszokta, hogy ha gyorsan kell döntenie, legtöbbször az erőszak mellett dönt, és hogy olyankor még annak a kis logikának és agymozgásnak is nyoma vész, ami amúgy valahol benne lapul. Úgyhogy visszagondolva nem lepődött meg, hogy amikor a kopasz megindult és megállt Loki előtt, Thor izmai megfeszültek, egy medve vetődésre készen; a fickó másodpercek leforgása alatt megemelte a karját és teljes erőbedobással behúzott egyet Lokinak, mire Thor másodpercek leforgása alatt előtte termett és viszonozta a nyájasságot. A kopasz a földön kötött ki, és hátranézve Thor konstatálta, hogy habár Loki talpon maradt, a már amúgy is gyógyulófélben lévő arca most újra ellátásra szorult.
A férfi egy enyhe mosollyal felpislogott rá. Thor lemosolygott rá.
Aztán egy rúgást érzett a térde hátulján. Lassan hátrafordult és rámordult az arcát lapogató kopaszra. Szerencséjére sikerült megmenekülnie Thor válaszától, ugyanis a dagi őr addigra végre odadöcögött hozzájuk, és morcosan figyelmeztetést osztott ki mindhármuknak, majd a két sebesültet elvezette az orvosi szobába.
(Ó, hülye.)
Amikor legközelebb látta Lokit, az udvaron voltak. Az éppen esedékes kerti munkákat osztotta ki egy nyakigláb őr (őszintén szólva, Thor nem vette a fáradtságot, hogy megtanulja a neveiket, Heimdallt kivéve). A teendők alapján kisebb csoportokba verődtek, és elbattyogtak a megfelelő helyekre.
Thor a fészer irányába ballagva egyszer csak azt vette észre, hogy Loki kullog mellette. Az utat nézte maga előtt, de határozottan az ő oldalán tartózkodott.
Thor megköszörülte a torkát. Loki kérdőn felnézett rá, és ő majdnem megfulladt a nagy, kék szemeiben. Most Thor nézte az utat maga előtt. Nem tudott mit mondani.
A fészerhez érve előkotort egy ásót, két lapátot, néhány karót, majd megkockáztatta, hogy Lokira pillantson. ‒ Ööö, te is zöldséget ültetsz?
‒ Aha ‒ bólintott Loki, és átvett Thor kezéből egy lapátot és pár karót. ‒ Mutasd az utat.
Elbattyogtak a kis veteményes részig, leejtették a holmikat a karjukból, majd Loki rámutatott a tényre, hogy a palánták még ott vannak, ahol kiosztották a feladatokat.
‒ Hmm ‒ konstatálta Thor, és feltápászkodott, hogy hozzon egy párat.
Visszafelé ballagva azon agyalt, hogy vajon az összes felmarkolt csíra paradicsom-e, és hogy baj-e, ha a paradicsomok között kinő egy paprika vagy ki tudja mi.
Látótávolságon belülre érve megpillantotta Lokit, és egy pillanatra megtorpant, aztán olyan gyorsan sietett oda, ahogy csak tudott úgy, hogy ne keltse fel az őrök figyelmét. A veteményeskert pont egy kieső szegletben volt, ahol nem sokszor tűntek fel az ide-oda sétálgató őrök, ha nem volt különösebb okuk rá.
Loki nyakának nekifeszült egy lapát éle az egyik izmosabb rab által, aki vörös fejjel magyarázott valamit a térdelő férfihoz hajolva.
‒ Van valami probléma? ‒ dörögte Thor odaérve.
A rab megdörgölte szálkás bajszát, és arcára “nem-félek-tőled” kifejezés ült ki. Az összes kicsit is masszívabb fogoly látszólag úgy gondolta itt, hogy na majd ők jól megmutatják neki.
‒ Ja, a csicskád, el is felejtettem ‒ vetette oda Lokinak, és Thoron tartva a szemét felegyenesedett. ‒ Téged ugyan mivel palizott be? Egy jó tanács. Ne vegyél be semmit, ami ennek a kis buzinak a szájából jön. Hazudik, mint a vízfolyás.
Thor tüdeje mélyéről egy rövid nevetés szabadult fel. ‒ Egy jó tanács. Nekem te nem adsz tanácsot. ‒ Közelebb lépett a férfihoz, megragadta a ruhát a nyakánál, és az arcába morogta: ‒ Ha még egyszer bántani akarod ezt az embert, spórolj meg egy kört magadnak. Gyere egyből hozzám.
Elengedte az anyagot, tett egy lépést hátra, és egy széles, mesterkélt mosollyal leporolta a kezét a nadrágjában, jelezvén, hogy ezzel ő letudta a kérdést. Keresztbe tett kézzel nézte, ahogy a férfi egy kelletlen fejcsóválással megfordult és visszatért a helyére.
Aztán megragadta az ásót, az ágyás egy pontjába dugta, és olyan erősen rátaposott, hogy a nyelének egy része is eltűnt a földben.
‒ Hát téged aztán egy pillanatra sem lehet egyedül hagyni itt.
Loki megfogta az egyik palántát. ‒ Köszönöm, de meg tudom védeni magam.
Thor felhorkant. ‒ Aha, azt látom.
Lenézett a férfi sebes arcára. Nem szokott kérdezősködni.
Egy kis ideig csendben is maradt, aztán végül kérdezősködött. ‒ Tulajdonképpen miért akar mindenki gyakorlatilag megölni téged?
‒ Túlreagálják ‒ legyintett Loki. ‒ Mindenki akivel dolgom volt, akarta. Senkivel nem csináltam semmit az akarata ellenére.
‒ Ez úgy hangzik, mintha prosti lennél ‒ nevetett Thor. Loki nem nevetett. Thor biccentett. ‒ Hmm. Férfiakkal. Így már érthető a buzis rész.
Loki felhúzta a szemöldökét. ‒ Nem kizárólag. Csak, ugye, itt csak az egyik aspektust láthatod. Hiszen ez egy férfi börtön.
Á, igen, jutott eszébe Thornak, és egészen bután érezte magát.
‒ De igen ‒ sóhajtott Loki. ‒ Azzal a különbséggel, hogy én némi… extra tartalmakkal dolgozok.
Thor arcára kiülhetett, hogy átfutott az agyán, hányféle extra szolgáltatás volt elképzelhető számára egy ilyen munka közben, mert Loki felkuncogott.
‒ Nem olyanokra gondolok. Azok csak igény szerint ‒ kacsintott a férfi. ‒ Nem, ez az ügyfelek számára kellemetlen rész. Lehet, hogy megesett, hogy többet fizettek, mint eredetileg tervezték.
‒ Á, szóval szélhámos vagy! Így már érthető a hazugságos dolog.
‒ Mit mondhatnék, jó vagyok benne ‒ húzta meg a vállát Loki.
‒ Börtönben vagy.
‒ Azon kívül.
‒ Hmm ‒ mondta Thor. Aztán egy kis ideig csendben vetekedett magával, hogy kimondja-e, ami a nyelve hegyére ült. Végül arra jutott, hogy egye fene. ‒ Hát értékelem, hogy velem most őszinte vagy.
Loki elmosolyodott. (Lehetséges, hogy zöld lett a szeme?) ‒ Ez a legkevesebb valakinek, aki hirtelen a testőrömmé avanzsált.
Thor nem teljesen értette a mondatot, de elmosolyodott. Nem tudta, miért akarta megvédeni ezt az embert, de a bensőjét melegség töltötte el a szavai hallatán.
‒ Majd ha rájössz, szívesen venném, ha megosztanád velem.
Thor feleszmélt a gondolataiból, és egy pillanatra átfutott az agyán, hogy vajon Loki gondolatolvasó-e.
‒ Hmm?
‒ Az okot. Amiért mellém álltál.
‒ Mindenképp ‒ mondta Thor. Vagy legalábbis valami hasonlót hebegett.
Időközben elültettek három palántát. Észre sem vette, hogy mindenféle erőfeszítés és odafigyelés nélkül tökéletesen egymás keze alá dolgoztak.
×
Az azt követő napokban sok időt töltöttek együtt.
A szabadidős elfoglaltság színhelyén Loki talált egy szimpatikus sarkot, ahová bekuckózott, és pár naponta cserélődő könyveit falta Thor mellett. Thor már három nap szinte nonstop együttlét után úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna ezt az embert, és valóban, egészen összeszoktak, elkényelmesedtek egymás társaságában.
Olyannyira, hogy Thor néha már belátást nyerhetett Loki álarca mögé, lassan megpillanthatta az igazi énjét. És minden egyes pillanattal, amivel jobban ismerte ezt a férfit, egyre jobban megkedvelte, és minden egyes pillanattal, amivel közelebb került hozzá, egyre erősebben villogott lelki szemei előtt a veszélyre figyelmeztető piros lámpa.
Lokiban volt valami, ami miatt Thor örült, hogy az ő oldalán áll, és nem szemben vele. Hamar rájött, hogy Loki fényévekkel okosabb és intelligensebb volt nála, és csakis fizikailag volna képes legyőzni a férfit, ha valaha arra kerülne sor. (Nem-soha-nem bántja.) Gyorsan kiderült számára, hogy még ha kívülről nem is tűnik erősnek, sokkal több lakozik a férfiban, mint az ember első ránézésre, vagy akár másodikra gondolná.
Az egyik nap, amikor a heti egy kötelező kocogásukat végezték a nemrégiben a kertbe telepített futópályán ‒ Thor direkt lassabban mozgott, hogy ne hagyja le Lokit ‒, egyszer csak a férfi megállt, úgyhogy Thor is így tett. Lihegés közben egy hajgumit csavart hollófekete hajába, ami rövidebb volt, mint Thor szőke loknijai, ezért általában ki volt engedve (vonzó), de most próbált szabadulni a futástól megizzadt arcára tapadt tincsektől. Thor megbabonázva bámult le rá. (Miért?)
‒ Emlékszel a kopasz pasasra? ‒ kérdezte Loki.
‒ Pofázós.
‒ Emlékszel a kígyóra a nyakán?
‒ Igénytelen.
‒ Tény, de emlékszel, mit csinált sokszor?
‒ Ööö… Bántott téged?
‒ Nem, Thor, a tetoválással.
‒ Ööö…
Loki megforgatta a szemét. ‒ Vakarta.
‒ Ó, igen. És?
Loki sóhajtott. ‒ Te is észrevetted, hogy szegény állat néhol pirosas színt öltött?
‒ A kígyó? Hát, most, hogy mondod, igen…
‒ És mire utal egy viszkető, piros tetoválás?
‒ Ó! Elfertőződött ‒ jelentette ki Thor magabiztosan. Aztán büszkén hozzáfűzte: ‒ De azt is láttam, hogy már kezdett halványulni. Régi tetkó. Régi tetkók nem tudnak elfertőződni, nem?
A férfi arcára felkúszott egy mindentudó Mona Lisa mosoly, és szólásra nyitotta a száját.
‒ Hé, lányok ‒ kiáltott egy őr. ‒ Ez nem a pletykálkodás ideje! Futás!
Loki sóhajtott egyet; Thor porcikái felvidultak, amikor megindult.
‒ Mintha megint a gimis tornaórán lennék ‒ dünnyögte Loki.
‒ Ugye? ‒ lelkesedett Thor, mire kapott egy grimaszt Lokitól. ‒ Hoppá, valakit nem fogadott be a menő klikk…
Loki felhördült. ‒ Ó, tökéletesen megvoltam én a saját barátaimmal, és egy percre sem vágytam a társadalom normái által éppen menőnek titulált csapat köreibe, köszönöm szépen.
Thor feldolgozta a mondatot.
‒ Én jól éreztem magam köztük ‒ jelentette ki végül, mire Loki egy “ja, gondoltam” nézéssel díjazta. ‒ Na, hadd találjam ki. Emósok? Könyvmolyok?
‒ Mindkettő. Meg drogosok. Vagy lehet az az emós dolog egy része. Ilyen keverék voltunk. Aljanép.
Thor nem tudott mit mondani.
A szülei nagyfejesek voltak, egy olyan házban nőtt fel, ami akár palota is lehetett volna, egy szavába került és bármit megkapott… Egészen addig, amíg ki nem derült számukra a rendőrök által, hogy belekezdett abba az agresszív elfoglaltságba, ahogy az anyja utalt rá (aki azon aggódott, hogy miatta alakult így, és eleinte pszichológust akart találni neki). Az apja csak sejtelmesen nyugtázta az ügyet azzal, hogy a társadalom bármely osztályából kerülhetnek ki bűnözők, és a törvények valamilyen szinten szubjektívek.
Rá pár héttel jött az újabb családi botrány, amikor a nővére, Hel bejelentette, hogy leszbikus.
A gondolatai elkalandoztak. Egy darabig szótlanul kocogtak egymás mellett, mígnem Loki, heves lihegések közepette, megtörte a csendet.
‒ De, el tud fertőződni. Egy régi tetoválás. És van egy ötletem. Kell a testőri segítséged hozzá.
Thor elmosolyodott. (Szívesen.)
×
Thor csak annyit tudott, hogy őrt kellett állnia, amíg Loki beosont a nyaktetkóshoz még aznap éjszaka. Ennél izgalmasabb posztra számított, de sebaj. Lokinak kellett a segítsége.
Amikor a férfi kisurrant mellé csupán percekkel később, somolyogva biccentett egyet, és mindketten szótlanul visszatértek az ágyukba.
Thor szemére nehezen jött álom a kíváncsiságtól.
Amikor először találkoztak másnap (valahogy munkában is az ő csapatába osztották Lokit, és Thor valamiért szinte biztos volt benne, hogy a férfi személyesen intézkedett az ügyben), első dolga volt, hogy megtudakolja Lokitól, mi történt.
‒ Szóval, mi történt? ‒ súgta Thor izgatottan, miközben megfelelő méretű szögért turkált.
Loki közelebb somfordált. ‒ Nem hiszem, hogy tudni szeretnéd a részleteket. Lényegében, hogy-hogynem, úgy alakult, hogy sajnálatos módon elég mocskos lett szegény kígyó.
Thor megcsóválta a fejét. Helytelennek gondolta a dolgot, de olyan helyen voltak, ahol helytelen dolgok irányítanak. Szerencsétlen flótás valószínűleg rászolgált. (Valami gonosz közeleg.)
×
‒ Szerintem izzad. Te is látod, hogy izzad? ‒ Thor izgatottan mocorgott a székén.
Loki arcán büszke mosoly terült el, miközben a sorban álló nyaktetkós fazont nézte. ‒ Látom bizony.
Thor majszolni kezdte a csirkés… valamit, ami a tálcáján pihent, ezzel megzavarva Loki szenvtelen bámészkodását. A hangos csámcsogásra a férfi összehúzott szemöldökkel ránézett, figyelte őt egy darabig, majd nekilátott a saját adagjának (sokkal elegánsabban, mint Thor).
A kopasz megfordult, teli tálcával a kezében, pillantása gyorsan tanulmányozta a teret szabad helyet keresve, és egy pillanatra a szeme Thor és Loki között cikázott, mintha valamit meg akarna érteni, szinte látszott, ahogy a fogaskerekek munkába állnak az agyában ‒ aztán ellépdelt mellettük, az arcán még mindig az erős gondolkodás kifejezése munkálkodott, és letelepedett egy mögöttük lévő asztalhoz.
‒ Na jó, ez egészen ehetetlen ‒ mondta Loki csalódottan, és letette az evőeszközét. ‒ Ez a… hús, ez… nincsenek is rá szavak. Meg akarnak mérgezni itt minket.
Thor érdeklődően figyelte, miközben folytatta a csámcsogást.
‒ Bár úgy veszem észre, téged ez nem zavar különösebben.
Thor látszólag felettébb jól szórakozott rajta. ‒ Á, Loki. Ez az első börtönélményed, ugye?
Loki keresztbe fonta a karját. ‒ Azért annyira nem vagyok rossz abban, amit csinálok…
‒ Drága barátom, itt nem válogatunk. Van, ami van, néha jó, néha nem. Minden tekintetben.
Thor, habár maga sem tudta, honnan jött az inger, cinkosan lepillantott a férfi világító szemére. Loki mosolyogva felhúzta az egyik szemöldökét. (Ennél ellenállhatatlanabb látvány nincs, nem lehet.)
Thor megköszörülte a torkát. ‒ Hidd el, nálam senkit nem zavarhat jobban egy jó lakoma hiánya, de sajnos itt meg kell ragadni bármilyen lehetőséget. Nem akarsz elgyengülni.
‒ Így vagy úgy, nem az izmaimmal fogok győzedelmeskedni. Ezért vagy nekem te ‒ rebegtette meg a pilláit Loki ‒, hogy védelmezz azokkal a vastag karjaiddal. Senki sem mer szembeszállni veled, hegyomlás.
Thor úgy érezte, elpirult. Vagyis ez az érzés, úgy emlékezett, elpirulásra utalt. Nagyon régen pirult el utoljára.
A reggeli azon túl szótlanul telt, csak mosolyogtak egymásra, amikor a tekintetük összetalálkozott, és amikor Thor befejezte az adagját, visszatértek a celláikba.
Ez volt az egyetlen hely, ahol huzamosabb időt töltöttek külön. Thor már egyre kevésbé aggódott amiatt, hogy mások kihasználják ezeket a kis időablakokat arra, hogy összeverjék a férfit. Úgy tűnt, megtanulták, kivel kell szembenézniük, ha megpróbálják.
A számlálás után felmarkolta a törölközőjét és a kis piperetáskát, és beállt a zuhanyzóhoz kígyózó sorba. Elkalandozhatott, vette észre, mert szinte mindenki más már előtte állt. Felsóhajtott.
‒ Talán a hideg víz jót is fog tenni ‒ hallott egy ismerős hangot a háta mögül. Megfordulva Loki incselkedő mosolyát találta maga előtt. ‒ Tudod, a felhevült kedélyeknek.
‒ Csak nem fog teljesen elfogyni a meleg… ‒ kockáztatta meg Thor.
Loki arcán látszott, hány szarkasztikus viccet nyel éppen vissza a melegséggel kapcsolatban (és Thor valamiért úgy érezte, soktól megint elpirulna), csak mert más foglyok előtt nem annyira mulatságos vagy biztonságos erről a témáról tréfálkozni. Végül csak összefont karral annyit mondott: ‒ Reménykedj csak.
Thor nem tudta megállni, hogy felnevessen. Kedvesen hátbaveregette Lokit, mire kapott tőle egy bosszús pillantást. ‒ Te végtelenül pesszimista ‒ mondta lágyan, mintegy magyarázatként. (Egyensúly ‒ kiegészít.)
‒ Logikus inkább ‒ morogta Loki. ‒ Meg ott a tapasztalat is ugyebár.
Mire a sor elejére értek, egy teljes eszmefuttatást levezettek (vagyis Thor úgy érezte, ő csak néha megjegyzett valami butaságot, amiről aztán Loki továbbvezette a nagyonokos-ténylegnagyonokos gondolatait) a különböző hozzáállásokról és a tapasztalat életbeli szerepéről, amiről aztán áttértek a valós és valótlan dolgok kibeszélésére, amiből pedig hamar következett a vallás témája.
‒ Ennélfogva vajon létezhet-e egyszerre több isten vagy csak az az egy? És vajon az anno létező görög, viking és egyéb felsőbb hatalmak csak úgy elmúltak?
‒ Hát van a Ragnarök… ‒ (Thor büszke volt, hogy erre emlékezett.)
‒ Most, hogy felveted, valóban érdekes, hogy minden hitben megjelenik egyfajta önkiirtó mechanizmus. Ez esetlegesen azt sugallhatja, hogy cserélődnek az istenek is, és ezáltal a régiek már mind halottak. Vagy izgalmas gondolat, hogy, persze feltételezve, hogy még mindig léteznek, ha mindenki másban hisz, vajon hogyan működik az isteni világban a koegzisztencia, amikor minden isten nárcisztikusan azt gondolja, hogy felsőbbrendű?
‒ Talán folyton harcolnak.
‒ Ami megint csak egy érdekes feltevés, tekintetbe véve, hogy…
‒ Ó, fogd már be ‒ vakkantott Lokira az egyik rab, aki éppen egy csoport élén masírozott ki a fürdőből, majd ahogy elhaladt mellettük, visszaintett a fürdő felé. ‒ Üres a hely. ‒ Visszafordulva Thorra nézett és azt mondta: ‒ Óvatosan.
Thor azt gondolta, érti, mire gondolt a rab. Csak ő és Loki álltak az immáron kétemberes sorban; ketten lesznek bent a fürdőben, és úgy tűnt, Loki múltjának híre gyorsan elterjedt a börtönben.
Sóhajtott, és belépett a helyiségbe. Már automatikusan egyenesen a leghátsó fülke felé vette az irányt. Levetkőzött, belépett és megeresztette a vizet. Amikor az első cseppek hozzáértek felmelegedett bőréhez, felszusszant.
‒ Tényleg hideg ‒ motyogta.
Hallotta, ahogy a mellette lévő fülkében is megindul a víz, majd Loki felnyikkan.
‒ Tényleg hideg ‒ jegyezte meg a férfi.
‒ Talán jót tesz, tudod, a felhevült kedélyeknek ‒ nevetett Thor. (Hevíts fel.)
Loki elcsendesült. Egy ideig csak a csobogó víz hangja töltötte be a teret. Majd egyszer csak a férfi feje felbukkant a fülke falának végén.
‒ Elkérhetem a szappanodat?
Thor habozás nélkül átnyújtotta. A kezük összeért, és az ő szíve hevesebben kezdett dobogni. Loki számítóan elmosolyodott, megfordult, és Thor egy pillanatra megcsodálhatta tökéletesen kerek fenekét (...légyszíves!), aztán eltűnt az elválasztófal mögött.
Thor még soha nem tekintett férfiakra ilyen szemmel. A nők lágy hullámait értékelte, szerette, de férfiakra soha nem gondolt így. Persze látta, mi lehet vonzó egy nő számára, azonban őt nem különösebben érintették meg ezek a tulajdonságok. Lehetséges volna, hogy Loki kivétel? Vagy csak a börtön falai között érzi így? Habár hallott szóbeszédeket olyan esetekről, hogy idebent a heteró férfiak is gyakran kihasználják az egyetlen lehetőséget, ami szexuális étvágyuk csillapítására nyílt, ő eddig nem vette észre, hogy igénye volna erre. Nem fog belehalni, ha egy pár évig nem fekszik le senkivel.
Lehet, hogy eddig bírta. Lehet, hogy Loki különleges. Lehet, hogy…
‒ Túlgondolod ‒ dúdolta Loki.
Lehet, hogy a hollófekete hajú, jégkék szemű, elbűvölő férfinak igaza volt.
Úgyhogy átlépett a következő fülkébe, és hátulról átkarolta Lokit.
 |
| credit |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolatok? Kritikák? Kérdések?
Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha szeretnéd megosztani, ne habozz. °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°