És dörög és villámlik 6.

 

Ez egy fordítás, nem saját alkotás!
Az eredeti mű { itt } található angol nyelven, Samunderthelights tollából.

{ előző }

{ a történet eredeti borítója }

Athelstan/Ragnar/Lagertha + említve Astrid/Lagertha, modern AU
Ehm. Fluff? Hurt/comfort? Na de dráma, abban biztos vagyok.
Trigger warning: (erre a részre) dráma, homofóbia, említett és valóbani... megkérdőjelezhető *khm* nevelési technikák

{ 6. }

‒ Itt meg mi folyik? ‒ kérdezi Ragnar, ahogy elsétál az egyik szoba előtt a közösségi házban. Egy szivárvány-zászló lóg az ajtón, és a falakon is szivárványos matricák és transzparensek díszelegnek. ‒ Az, amire gondolok?

‒ Találka az LMBTQ fiatalok részére ‒ válaszol Athelstan. ‒ Ez még csak a harmadik hét, de máris hatalmas sikere van. Múlt héten még hoznunk kellett be plusz székeket, annyi ember jött el!

‒ Előre fel kell iratkozni erre az izére, vagy bárki csatlakozhat?

‒ Szerintem egy kicsit túl öreg vagy már ehhez a csoporthoz ‒ mondja Athelstan, és nagyon próbálja tartani a kifejezéstelen arcot hozzá, amíg beérnek az irodájába.

‒ Nagyon vicces ‒ reagálja le Ragnar, és belebök a férfi bordái közé.

‒ Sigurdra gondolsz?

‒ Lehet. ‒ Ragnar még egyszer bepillant a szobába, és komoly arccal sóhajt egyet. ‒ Egy pillanat és visszajövök, oké?

És minden további nélkül lelép, otthagyva Athelstant egyedül.

‒ Mit keresünk itt? ‒ kérdi Sigurd, amikor leesik neki, hová hozta őt és a testvérét az apja: a közösségi házba. ‒ Most rögtön elfelejtheted, hogy segítek a kerttel.

‒ Nem azért vagyunk itt.

‒ Én mentem ‒ jelenti be Ivar, az apja azonban szigorú arccal megragadja a karját. ‒ Most komolyan, apa, nem kényszeríthetsz.

‒ Nem? Ezt figyeld ‒ mordul Ragnar, mielőtt berángatja őt az épületbe. ‒ Talán ezután rájössz, valójában minek tetted ki a bátyádat.

‒ Mit… 

‒ Ó, ne ‒ nevet Sigurd. ‒ Én nem…

‒ Biztos, hogy nem fogok beülni egy csapat buzi közé ‒ közli Ivar, mire az apja megpördül és belebámul az arcába. ‒ Úgy értem…

‒ Most szépen besétálsz oda a bátyáddal egyetemben, és nagyon figyelmesen végighallgatod mindenki mondandóját.

‒ De…

‒ És miután vége, bocsánatot kérsz a bátyádtól azért, amit csináltál.

‒ Apa, tényleg nincs gond… ‒ kezdi Sigurd. Az öccse ördögien rávigyorog.

‒ Látod? Nincs gond.

‒ Befelé. Most, mindketten!

A két tinédzser láthatóan realizálja, hogy nincs hely appellátára, és hogy nincs más választásuk, mint beadni a derekukat, úgyhogy kedvetlenül bevonulnak a szobába. Nem néznek vissza sem, de Ragnar, biztos, ami biztos, a folyosón vár, amíg be nem záródik az ajtó, hogy még véletlenül se szökhessenek meg.

Azután Athelstan irodájába vezet az útja, remélvén, hogy valóban ott is találja a férfit ‒ de az iroda üresen tátong, amikor odaér. Szóval megindul a kert irányába, ahol végül sikerrel jár. Athelstan a fűben ül és az eget kémleli.

‒ Elhoztad Sigurdot? ‒ kérdezi, amikor Ragnar leül mellé.

‒ Meg Ivart is.

‒ Komolyan?

‒ Remélhetőleg ezáltal megérti a tetteinek súlyát.

‒ Aslaug nem lesz elragadtatva ‒ jegyzi meg Athelstan.

Ragnar megvonja a vállát. ‒ Nem hagyhatom tétlenül, hogy bántsa Sigurdot. Meg kell próbálnom legalább tenni valamit ellene.

‒ Remélem, sikerül.

Ragnar ráhajtja a fejét Athelstan vállára, és lehunyja a szemét. Csak néhány hónap telt el, mióta először erre járt és találkozott Athelstannal, de most már el sem tudná képzelni az életét nélküle. Megnyugtató békét sugároz, és olyan érzéseket tapasztalt meg vele, mint ezelőtt soha… Eddig még egy barátja, sőt párja iránt sem érzett ilyen erős érzelmeket. Jól tudja, hogy ez, ami Athelstannal összeköti őket, ez valami nagyon különleges dolog, valami olyan, amit nagy becsben kell tartania ‒ valami olyan, amihez hasonlót soha nem fog találni megint.

Az LMBTQ fiatalok találkája után Ivar valóban bocsánatot kért Sigurdtól. Csakhogy hazaérve elmesélte Aslaugnak, hogy Ragnar rákényszerítette őket, hogy elmenjenek a programra, mire fel Aslaug nem engedte vissza őt és Hvitserket a Lothbrok házba. Leállt veszekedni Ragnarral ugyan, de patthelyzet alakult ki: Aslaug kötötte az ebet a karóhoz, Ragnar meg elvből nem emelt kezet nőre. Mit volt mit tenni ‒ Ragnar hazament. Küldött a fiainak egy-egy üzenetet, amiben biztosította őket, hogy szereti őket, és hogy ő bármikor szívesen látja őket az otthonában. Mindenesetre még így is szörnyen érezte magát; mintha sikerült volna szétszakítania a saját családját ‒ márpedig végképp nem ez volt a célja.

‒ De azért találkoznak egymással a fiúk? ‒ érdeklődik Athelstan, ahogy átad Ragnarnak egy tányér ételt.

‒ Hát Ubbe és Hvitserk együtt dolgoznak, Hvitserk, Sigurd és Ivar meg találkoznak a suliban… ‒ Ragnar bűntudatosan sóhajt. ‒ De aggódom, hogy úgy érzik, valaki mellé kell pártolniuk, valaki ellen, és azt nem akarom.

‒ Szerintem már elég nagyok ahhoz, hogy átlássák, mi történik. Leültél velük megbeszélni a dolgokat?

Athelstan is leül az asztalhoz, és nem tud megállni egy mosolyt, amikor Ragnar automatikusan behunyja a szemét és lehajtja a fejét. Ő is ezt teszi, halkan elmormol egy imát, aztán még mindig mosolyogva felnéz.

‒ Köszönöm ‒ mondja. Erre Ragnar is felnéz, és visszatér a témához.

‒ Nem akarom elmondani nekik, hogy ez az egész az anyjuk miatt van.

‒ Meg akarod védeni Aslaugot? ‒ kérdezi Athelstan. Ragnar vállat von.

Athelstan már éppen szóra nyitná a száját, amikor is hirtelen megered az eső az égből. Egész nap meleg és napos idő volt, úgyhogy Athelstan meghívta Ragnart vacsorára, miután az betoloncolta a gyerekeit az LMBTQ programra. De ezen fordulat miatt megragadják a tányérjaikat, még mielőtt egy falatot is ehettek volna, és máris bőrig ázva berohannak a házba.

‒ Hát… ‒ nevet Ragnar a tányérját szemlélve, ami pillanatok alatt ehetetlenné vált az esőben.

‒ Rendelhetünk pizzát ‒ javasolja Athelstan. A másik férfi egy nagy vigyorral jutalmazza. ‒ Menj, szárítkozz meg.

Ragnar közelebb lép hozzá és szájon csókolja, aztán sarkon fordul, hogy megcélozza a mellékhelységet. Azonban majdnem beleütközik Sigurdba útközben ‒ a meglehetősen paprikavörös fejű, az ajkát rágcsáló Sigurdba.

‒ Mi a baj?

‒ Láttalak. Az előbb, Athelstannal.

‒ És? ‒ nevet Ragnar.

‒ Hát… ti most akkor… tudod… úgy, mint Lagertha és Astrid? ‒ nyögi ki Sigurd. Ragnar betereli őt az egyik üres szobába, és leülteti. ‒ Tudom, hogy néha hazahozol embereket, hogy… izé… 

‒ Szexelni? ‒ fejezi be Ragnar, mire a fia még vörösebb lesz. ‒ Attól félsz, hogy megcsalom Lagerthát?

‒ Hát… ja ‒ ismeri be Sigurd a kezeit bámulva az ölében. ‒ Nem tudom, mit szabad köztetek, és mit nem.

‒ Szereted őt, nem igaz? Lagerthát.

‒ Persze! Mindig mellettünk volt.

‒ Lagertha egy áldás. ‒ Ragnar elmosolyodik; a nő mindig is úgy kezelte a fiait, mintha csak a sajátjai lennének. Talán jobb is lenne úgy; talán soha nem kellett volna találkoznia Aslauggal, nem kellett volna szétmenniük Lagerthával, nem kellett volna elpazarolnia azt a sok évet olyasvalakivel, akit még csak nem is kedvel. De akkor nem lennének most itt a fiai, a csodálatos fiai ‒ csakis miattuk nem tudná soha megbánni az Aslauggal való kapcsolatát.

‒ Lagertha és én, ahogy te is mondtad, néha behozunk másokat a kapcsolatunkba ‒ magyarázza Ragnar. ‒ És néha randizunk is másokkal a kapcsolatunkon kívül, mint…

‒ Lagertha és Astrid ‒ vágja rá Sigurd, és az apja bólint. ‒ Akkor ez van veled és Athelstannal?

‒ Úgy hiszem.

‒ Szerelmes vagy belé? ‒ kérdezi Sigurd, amit Ragnar megmosolyog. ‒ Vagy azt nem szabad? Szerelmesnek lenni másba?

‒ Nem hiszem ‒ nevet Ragnar. ‒ Lagertha valószínűleg seggen rúgna érte.

‒ De törődsz vele, nem?

‒ Természetesen. Nagyon is. Azért van, hogy ő és én…

‒ Uh, oké, most hagyd abba ‒ kéri Sigurd, mert tudja, hová akar kilyukadni az apja.

‒ Mi van? Elég nagy vagy már az ilyesmi témákhoz, nem? ‒ böki meg Ragnar a fiát nevetve.

‒ De nem veled!

‒ A testvéreiddel?

‒ Ja, gondolom…

‒ Akkor jó, ha velük tudsz beszélni ‒ mondja Ragnar, és a fia felnéz rá. ‒ Hogy el tudtad mondani nekik, hogy meleg vagy.

‒ Ja.

‒ Hogy érzed magad azzal kapcsolatban? Megkönnyebbültél?

‒ Azt hiszem.

‒ Jó beszélni róla? ‒ érdeklődik Ragnar. ‒ A többiekkel?

Az LMBTQ fiatalok csoportjára utal, akikhez Sigurd hivatalosan is csatlakozott a múlt heti alkalom után.

‒ Ahha ‒ motyogja Sigurd, aki nyilvánvalóan egy kicsit kínosan érzi magát. ‒ Te… ööö… 

‒ Én…?

‒ Mindegy, hagyjuk.

‒ Na, nyögd ki ‒ noszogatja Ragnar, mire a fia visszaejti a pillantását a kezeire.

‒ Te csináltál ilyet? Ezt az előbújós dolgot?

‒ Nem igazán. Egy szobánk volt a nagybátyáddal régen, amikor egy kicsit fiatalabbak voltunk, mint te most ‒ emlékszik vissza Ragnar ‒, és volt egy fiú a suliban, akinek most már persze nem jut eszembe a neve, de volt valami sulis projekt, amin együtt dolgoztunk a szobámban, és hát… ‒ Ragnar arcára felkúszik egy nagy mosoly, ahogy visszaemlékszik arra a délutánra. ‒ Kiszúrtam őt már azelőtt is, de… Nos, a lényeg, hogy Rollo nem volt különösebben felvillanyozva, amikor hazaesett este, és rajtakapott minket együtt.

‒ De nem Lagerthával voltál akkor?

‒ De igen. És Rollo fülig szerelmes volt belé. Amióta csak bemutattam őket egymásnak ‒ magyarázza Ragnar. ‒ Szóval amikor rajtakapott engem ezzel a fiúval, rögtön rohant Lagerthához és beárult.

‒ És mit csinált Lagertha?

‒ Nevetett.

‒ De… ‒ kezdi Sigurd, aztán helyette csak elmosolyodik.

‒ Szóval ez volt az én nagy pillanatom ‒ nevet Ragnar, de aztán észreveszi, hogy a mosoly lehervadt a fia arcáról. ‒ Mi a baj?

‒ Anya még mindig nem hisz nekem.

‒ Adj neki időt. Szerintem csak egy kicsit meglepődött, ennyi az egész.

‒ Remélem ‒ mondja a tinédzser, mielőtt rápillant az órájára. ‒ Már majdnem vége a csoportgyűlésnek.

‒ Mit kerestél idekint egyáltalán?

‒ Vécéznem kellett. De most már nincs sok értelme visszamenni… ‒ vonja meg a vállát Sigurd, és Ragnar látja, hogy még mindig az anyja megjegyzésein jár az agya, hogy valóban megérintették azok a szavak.

‒ Anyád meg fogja gondolni magát ‒ mondja Ragnar, aztán szoros ölelésbe vonja a fiát. ‒ Szeretlek.

‒ Én is téged, apa.

‒ Szeretnél csatlakozni hozzánk egy pizzára?

Ragnar és Sigurd még éppen hazaérnek, de az időjárás egyre jobban kezd elfajulni. A család a nappaliban tesped; valami filmet néznek, hogy kiverjenek a fejükből egy kis időre mindent, ami mostanában történt, Ragnar agya azonban kitartóan Athelstanon kattog. Athelstanon a kis fészerjében, ami egyáltalán nem ilyen istentelen időjárásra lett tervezve.

‒ Gondolod, hogy… ‒ kezdi, mire Lagertha felnéz rá. ‒ Bocsi, csak…

‒ Hívd fel, ha aggódsz érte.

‒ Vagy menj el érte és hozd ide ‒ javasolja Ubbe. ‒ Alhat Hvitserk régi szobájában, amíg ki nem tisztul az idő, nem?

‒ Ha el akarsz menni érte, azonnal el kell indulnod. Úgy néz ki, az idő csak rosszabbodik ‒ mondja Lagertha. Ragnar felkapja a telefonját az asztalról, abban reménykedve, hogy egy üzenet fogadja, amiben Athelstan biztosítja, hogy minden rendben van. Azonban nem jött új üzenete, és ettől Ragnar csak még idegesebb lesz.

‒ Menjek veled? ‒ kérdezi Lagertha. Ragnar megrázza a fejét, aztán a telefonját a zsebébe gyűrve feláll.

‒ Egy pillanat és itt leszek ‒ mondja, ahogy felkapja a cuccait, majd elhagyja a házat.

Általában sétálva teszi meg az utat a közösségi kertig, de elkezdte belepni az utakat a víz, már lassan boka-magasságban jár, úgyhogy úgy döntött, ezúttal inkább autóba ül. A közösségi ház már órák óta bezárt, így hát a kerten keresztül kell bejutnia. A fészerhez indul, mert természetesen arra számít, ott találja majd a férfit, de helyette könyékig a virágágyásban bukkan rá, nyilvánvalóan azon küzdve, hogy megmentse azt.

‒ Hát te meg mit keresel itt? ‒ kérdi Athelstan.

‒ Nem maradhatsz itt ‒ közli Ragnar, de mielőtt még Athelstan ellenkezhetne, egy villám világítja meg az égboltot, és a dörgéstől szinte megremeg alattuk a föld. Ragnar észreveszi a riadtságot a férfi tekintetében, úgyhogy megragadja a karját, és a fészerbe rángatja, hogy legalább egy kicsit védve legyen az esőtől. Habár nem ez az ideális hely jelen pillanatban, a sötét, nedves fészer egészen kényelmesnek és melegnek érződik a kinti viszonyokhoz képest.

‒ Nem mehetek el ‒ mondja Athelstan, ahogy megragad egy törülközőt és átadja Ragnarnak. ‒ Muszáj itt maradnom, szemmel tartanom a dolgokat.

‒ Ez a fészer bármelyik pillanatban összeomolhat. Most nézd meg! ‒ Ragnar a tetőre bök, amin eső szivárog be, nagy pocsolyát képezve a padlón. ‒ Nálunk maradhatsz, amíg kész nem lesz az új lakhelyed.

‒ Tökéletesen megvoltam évekig.

‒ És? ‒ vágja rá Ragnar, és Athelstan arcára felkúszik egy szégyenlős mosoly. ‒ Nem hagyhatlak itt egyedül. Ha kell, átvetlek a vállamon és elhurcollak.

‒ Ó, valóban? ‒ nevet Athelstan, és szárítgatni kezdi a haját egy másik törülközővel. ‒ Tényleg értékelem, hogy eljöttél megnézni, jól vagyok-e, de…

Haragos morajlás szakítja félbe a mondatot, amibe beleremeg a fészer. A két férfi rémülten összenéz. Aztán a rázkódás szerencsére abbamarad; Ragnar közelebb lép Athelstanhoz, és a haját kisimítva az arcából azt mondja: ‒ Kérlek gyere haza velem.

‒ Előbb hadd nézzek még rá a házra ‒ kéri Athelstan. Ragnar sóhajt, de beleegyezik. Az ajtót kinyitva azonban rá kell ébrednie, hogy az időjárás rohamosan romlik, szóval gyorsan visszacsukja az ajtót, és Athelstanra néz. Egy aggódó arc pislog vissza rá, és akkor Ragnar rájön, hogy a férfinak nem csak a ház elhagyásával van problémája: magát a fészert is fél elhagyni, fél elveszíteni azt a maréknyi dolgot, amije van. Mert habár ez csupán egy fészer, végtére is ez az otthona, és benne az összes tulajdona.

‒ Itt maradok veled ‒ jelenti be Ragnar, és már kapja is elő a telefonját. ‒ Szólok Lagerthának, hogy nem megyek haza ma este.

‒ Nem kell ezt tenned.

‒ Dehogynem.

Ragnar elküldi az üzenetet Lagerthának, az asztalra teszi a telefont, és lehámozza magáról a vizes kabátját és pólóját. Észreveszi Athelstan kitartó tekintetét, és először megpróbálja figyelmen kívül hagyni, de aztán mégis elmosolyodik.

‒ Gyere ide ‒ mondja, aztán végül ő lép közelebb a férfihoz, és köré fonja a karjait. ‒ Ez már a vége a viharnak. Tehát nincs más dolgunk, mint átvészelni az éjszakát, és utána…

A mondat közepén újra mozgásnak indul a fészer, mire Athelstan belécsimpaszkodik. Ragnar erősebben öleli magához, és puszit nyom a fejére.

‒ Itt maradok. Nem megyek sehová, oké?

{ tovább! }