És dörög és villámlik 4.

 

Ez egy fordítás, nem saját alkotás!
Az eredeti mű { itt } található angol nyelven, Samunderthelights tollából.

{ előző }

{ a történet eredeti borítója }

Athelstan/Ragnar/Lagertha + említve Astrid/Lagertha, modern AU
Ehm. Fluff? Hurt/comfort? Na de dráma, abban biztos vagyok.
Trigger warning: (erre a részre) dráma, futólagos agresszió, említett halál és rossz-szülőség

{ 4. }

‒ Ubbe! Miben segíthetek? ‒ kérdezi Athelstan, amikor a fiatalember besétál az irodájába később a nap folyamán.

‒ A reggeli incidensért szeretnék bocsánatot kérni.

‒ Édesapád vett rá erre? ‒ kérdezi Athelstan egy apró mosollyal az arcán. A fiú feszengve helyet foglal.

‒ Nem. Amit mondtam neked, meg rólad… nem kellett volna.

‒ Semmi gond, én…

‒ Nem, nem ‒ tiltakozik Ubbe. ‒ Amikor… Amikor összeállt a kép, hogy apámmal és Lagerthával voltál… ‒ sóhajt. ‒ Nem tudom, mennyit osztott meg veled apa arról, milyen volt régen, amikor mi még kicsik voltunk. Tudsz a drogokról?

‒ Igen.

‒ Olyan volt, mintha egyáltalán ott se lett volna ‒ mondja Ubbe. ‒ Igen, leállt, amikor Ivar megszületett, de… utálja anyát, és anya is utálja őt, szóval… ‒ lenéz a kezére, ahogy keresi a megfelelő szavakat. ‒ El-eltűnt, olykor napokig nem jött haza, volt, hogy hetekig… Nem azt mondom, hogy rossz apa volt, de…

‒ Tudom.

‒ Boldogtalan volt ‒ magyarázza Ubbe. ‒ És ez csak akkor változott meg, amikor anyával szétmentek, Lagerthával meg újra össze. Onnantól újra jelen volt, velünk, és boldognak tűnt. De aztán megjelentél te ezzel a melóval, és…

‒ Ó. Elég sok időt tölt itt, igaz? ‒ állapítja meg Athelstan, mire Ubbe bólint. Hirtelen fiatalabbnak tűnik, mint valójában, sebezhetőnek, bizonytalannak, és Athelstan nagyra értékeli, hogy itt van, hogy elmagyarázta, hogy bocsánatot kért.

‒ És ma reggel, amikor összeállt a kép, hogy mi történt… ‒ sóhajt Ubbe ‒, olyan volt, mintha szét akarnád választani őket. Mintha el akarnád venni tőlünk apát ‒ ismeri be. ‒ Tudom, hogy ez nem így van, meg hogy hülyeséget beszélek, de…

‒ Nem beszélsz hülyeséget ‒ biztosítja Athelstan. ‒ Biztosan furcsa neked, hiszen csak valami jöttment idegen vagyok, mégis feltartom édesapádat itt, munkával, aztán hirtelen már az otthonodban is ott vagyok… Megértem, minek tűnhet, Ubbe, de ígérem, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy rávegyem édesapádat, hogy több időt töltsön otthon, veled és a testvéreiddel.

‒ Nem hibáztatlak. Csak…

‒ Félsz, hogy újra elveszíted ‒ mondja Athelstan, és Ubbe bólint. ‒ Megértem.

Eddig Ragnar egyedül végezte el a legtöbb teendőt a kertben, mert Floki és Rollo csak néhányszor csatlakoztak, ami igazából nem volt ellenére, és most, hogy hárman vannak itt, egy kicsit furcsa a hangulat. Hozzá kell még szoknia.

‒ Azzal mi lesz? ‒ kérdezi Floki a fészerre mutatva. ‒ Marad?

‒ Újat építek.

‒ Te vagy mi? ‒ kérdez rá Rollo.

‒ Mi. És Athelstan nem tud róla, szóval… ‒ mondja Ragnar, de mielőtt befejezhetné a mondatot, Athelstan sétál ki a kertbe egy italokkal és szendvicsekkel tömött tálcával a kezében.

‒ Hogy haladtok? ‒ érdeklődik Athelstan nagy mosollyal az arcán. Rollo és Floki aktívan ignorálják, amitől a férfi lelkesedése lelankad. Mindvégig kedves volt velük, ők meg cserébe így bánnak vele. Nem számít, mennyire próbálkozik, nem tudja megkedveltetni magát, amely szituációt pedig nagyon nem kedveli. Viszont Ragnar odasétál hozzá, átveti a karját a vállán, mire melegség járja át a testét, és felfut egy mosoly az arcára, amikor a férfi a nyakába fúrja a fejét.

‒ Mit gondolsz? ‒ kérdezi Ragnar, aztán, egy karját még mindig a vállán tartva, felkap egy poharat a tálcáról. ‒ Kezd kertnek kinézni dzsungel helyett, nem?

‒ De, igen. Nem tudom eléggé megköszönni, ez egyszerűen…

‒ Miért nem hoztad rendbe előbb? ‒ vág közbe Rollo. Athelstan egy kicsit meghőköl, de megpróbálja elrejteni.

‒ Ezelőtt sajnos nem engedhettem meg magamnak.

‒ Most sem.

‒ Valóban ‒ ismeri el Athelstan, még mindig próbálva leplezni, mennyire megfélemlíti őt Rollo és Floki. ‒ Ezért is vagyok ennyire hálás a segítségért, amit a bátyád felajánlott.

‒ A mi segítségünket.

‒ Igen ‒ mondja Athelstan. Rollo, eltökélten farkasszemet nézve vele, bólint. Athelstan nem hátrál meg, és csak akkor törik meg a csend, amikor Floki észreveszi, ahogy Ragnar incselkedőleg lecsúsztatja a kezét Athelstan karján és megállítja a derekán.

‒ Ez de vicces ‒ kuncog Floki. ‒ Úgy néz ki, mi vagyunk a bolondok.

‒ Hmm? ‒ kérdez vissza Ragnar értetlenül.

‒ Úgy néz ki, csak mi nem kapunk fizetést ‒ mondja Floki, a tekintete levándorol Ragnar kezére.

‒ Mire akarsz utalni? ‒ kérdezi Ragnar.

A barátja arcán alattomos mosoly jelenik meg. ‒ Tudod te azt.

‒ Hát akkor ne utalj rá ‒ figyelmezteti Ragnar, aztán Athelstanhoz fordul. ‒ Köszönöm. És sajnálom a…

Athelstan idegesen rámosolyog, mielőtt visszasiet az épületbe, vissza dolgozni.

‒ Mi van veled? ‒ vonja kérdőre Ragnar Flokit. ‒ Mi bajod van vele?

‒ Akkor ti most dugtok? ‒ kérdezi a bátyja, de Ragnar csak szemforgatva megcsóválja a fejét. ‒ Csak mert nagyon úgy néz ki, hogy…

‒ Ne ‒ villan rá Ragnar. ‒ Tudni akarod, kivel osztom meg az ágyamat? ‒ fenyegetően közelebb lép Rollóhoz. ‒ Tudni akarod?

‒ Én…

‒ Békén hagyod, megértetted? ‒ sziszegi Ragnar. ‒ Nem akarok több éles kommentárt hallani. Egyikőtöktől sem. Érthető?

‒ Vagy mi lesz? ‒ tudakolja Floki, de rögtön elkapja a tekintetét, amikor Ragnar mérgesen ráirányítja az övét.

‒ Csak… ne.

‒ Min jár az eszed? ‒ kérdezi Lagertha. Ágyban vannak, puhán egymásba gabalyodva, és aktívan élvezik, hogy egyedül vannak a házban.

‒ Veszekedtem a srácokkal.

‒ A meló miatt?

‒ Athelstan miatt. Ki nem állhatják, pedig semmi rosszat nem tett.

‒ Lehet, hogy féltékenyek ‒ mondja Lagertha. ‒ Már ősidők óta Floki a legjobb barátod, erre hirtelen minden idődet Athelstannal töltöd. Rollo meg… ő meg csak úgy alapvetően mindenre féltékeny.

‒ Olyan jó lenne, ha egyszerűen csak kijönnének egymással!

‒ Adj nekik időt.

Ragnar már éppen megszólalna, amikor Ubbe, Hvitserk és Sigurd hangja üti meg a fülét, habár elvileg a ma éjszakát az anyjuknál kellene tölteniük.

Gyorsan felöltöznek és lemennek a földszintre. A fiúk dühösnek néznek ki.

‒ Mi történt?

‒ Sigurd és Ivar megint veszekedtek ‒ magyarázza Ubbe. ‒ Anya hazaküldött minket, szóval…

‒ Téged is elküldött? ‒ kérdezi Ragnar Hvitserkre nézve.

‒ Nem, de most nem akarok ott lenni. Anya mindig Ivar oldalára áll, még úgy is, hogy szemmel láthatóan csak idegesíteni akarja Sigurdot ‒ magyarázza a tinédzser, mire Ragnar büszkén elmosolyodik. ‒ Alhatok a kanapén…

‒ Dehogyis. Alhatsz a régi szobádban.

‒ Mi történt? Miről vitatkoztatok?

‒ Semmiség ‒ vágja rá Sigurd. Nyilvánvaló, hogy hazudik.

‒ Mondd már el nekik ‒ nógatja Ubbe átkarolva a testvérét. ‒ Minden rendben lesz.

‒ Nem!

‒ Sigurd…

‒ Nem ‒ ismétli a tinédzser, mielőtt kiviharzik a szobából, fel a lépcsőn.

‒ Valami baj van? ‒ tudakolja Ragnar. Ubbe megrántja a vállát. ‒ Ha baj lenne, elmondanád nekem, ugye?

‒ Nincs semmi baj. Sigurd csak…

‒ Sigurd majd elmondja, amikor készen áll ‒ fejezi be Hvitserk, félbeszakítva a testvérét egy figyelmeztető nézéssel.

‒ Nem ejtett teherbe egy lányt, ugye? Ezúttal tényleg?

‒ Nem ‒ mondja Ubbe, és aggódva felnéz a plafonra. ‒ Nem ejtett teherbe senkit.

Amikor Ragnar besétál a konyhába munkából hazaérve, Ubbét a körmét festve találja.

‒ Add azt ide ‒ mondja Ragnar, és a fia seperc alatt síkideg lesz, de megnyugszik, amikor Ragnar leül mellé, és átveszi a tőle a feladatot.

‒ Apa, én…

‒ Kipróbálsz valami újat?

‒ Ahha ‒ motyogja Ubbe a kezére meredve. Nem csak hogy a körmei most már feketék, de egy-egy fekete vonalat is húzott világos szemei köré, amitől azok még jobban kitűnnek. Amikor Ragnar felnéz rá, elmosolyodik. Az összes fia közül mindig is Ubbe hasonlított rá leginkább, de ezzel az új kinézettel kiköpött mása a húsz évvel fiatalabb önmagának.

‒ Jól áll ‒ biztosítja őt Ragnar, de a fia továbbra is kitartóan a kezére mered. ‒ Izgatott vagy Björn koncertje miatt?

‒ Ahha ‒ mondja a fiú, de csak bámul ki a fejéből.

Ragnar sóhajt. Tudja, milyen izgatott lett Ubbe, amikor Björn bejelentette a koncertet ‒ az első igazi koncertjüket ‒, szóval ez az érdektelenség nem vall rá.

‒ Nyögd ki, Ubbe.

‒ Mit?

‒ Mi a baj?

‒ Megismertem valakit ‒ ismeri be a fiú, és végre felnéz az apjára.

‒ És ez azért baj, mert…?

‒ Nem tudom.

‒ Mi a neve?

‒ Margrethe ‒ mondja Ubbe. ‒ Munkában találkoztunk.

‒ Ott lesz ma? Meghívtad őt? ‒ kérdezi Ragnar. A fia megrántja a vállát. ‒ Hívd meg!

‒ De mi van, ha…

‒ Csak kérdezd meg ‒ mondja Ragnar, mielőtt visszacsavarja a kupakot a körömlakkra és feláll az asztaltól. ‒ És Ubbe?

‒ Hmm?

‒ Nagyon jól nézel ki.

Björn összes öccse eljött a banda koncertjére, azután pedig mindannyian visszatértek a Lothbrok házba egy kis éjféli barbeque-zásra. Rollo is felbukkant az új barátnőjével, Gislával, akivel Lagertha és a barátnője, Astrid egész este hosszat beszélgetni próbáltak, de a lány, meglehetősen illetlenül, nem foglalkozott velük, és kivonta magát a társaságból. Egész végig Rollo oldalán lógott, nem hagyván őt, hogy beszélgessen a testvérével vagy a fiúkkal.

‒ Mióta vannak együtt? ‒ kérdezi Athelstan, mire Ragnar meghúzza a vállát. ‒ Találkoztál már vele?

‒ Egészen máig nem. Nem tudom, mit lát ebben a lányban, egyáltalán nem hasonlít a volt feleségére.

‒ Nem?

‒ Siggy nagyszerű volt ‒ mondja Ragnar. ‒ Nagyon jó párja volt, és… ‒ sóhajt, aztán felnéz Athelstanra. ‒ Sokat segített nekünk a fiúkkal.

‒ Mi történt vele?

‒ Vízbe fúlt. Szörnyű baleset volt. Évekkel ezelőtt történt, de… nem hiszem, hogy Rollo túltette magát rajta ‒ magyarázza Ragnar. ‒ És most ez a lány… Nem tudom, pontosan mire játszik.

‒ Ubbe viszont boldognak tűnik ‒ jegyzi meg Athelstan, mire mindketten szemlélni kezdik a fiút, aki Hvitserkkel egyetemben Margrethe-tel beszélget.

‒ Felnőnek ‒ mondja Ragnar egy büszke mosollyal. ‒ Mielőtt észbekapnék, mind kirepülnek innen, és ketten maradunk Lagerthával.

‒ És Astriddal ‒ teszi hozzá Athelstan, és Ragnar játékosan bordán böki. ‒ Szimpatikus nő.

‒ Igen, nekem is. Bár nem hiszem, hogy ez fordítva is igaz.

‒ Nem?

‒ De Lagertha boldog vele, szóval nem probléma. ‒ Ragnar átkarolja Athelstan derekát és közelebb húzza magához. ‒ Gyere, szerezzünk még egy pohár valamit.

Pár nap telt el Björn koncertje óta, és Ragnar visszatért a kerten való munkálkodáshoz. Athelstan egy ponton kinézett, meg akarta kérdezni, hogy szüksége van-e valamire, enni-inni, de amikor megpillantotta a férfi meztelen, napsütötte felsőtestét, elállt a lélegzete, és végül csak földbe gyökerezve bámulta egy darabig.

‒ Jól néz ki, nemde?

Athelstan nem vette észre, hogy Lagertha is kijött a kertbe, így hát meglepetésként éri a hangja.

‒ Én csak…

‒ Elpirultál? ‒ mered rá Lagertha játékos mosollyal az arcán.

‒ Nem, én…

‒ Ne aggódj, Athelstan ‒ nevet Lagertha. ‒ Én is ugyanígy bámulnám.

‒ Bocsánat ‒ nyögi Athelstan zavartan.

‒ Kedveled őt, nem igaz?

‒ Természetesen.

‒ Mármint… Láttalak kettőtöket a minap, láttam, hogy viselkedtél mellette.

‒ Úgy érted…?

‒ Az ágyban, igen ‒ bólint Lagertha. ‒ Láthatóan törődsz vele.

‒ Igen ‒ ismeri el Athelstan, aztán visszanéz a még mindig elmélyülten dolgozó Ragnarra.

‒ Azért élvezted, ugye?

‒ Amikor…?

‒ Tudod jól, mit kérdezek, Athelstan.

‒ Igen, élveztem.

‒ Akkor voltál először férfival, igaz? ‒ kérdezi Lagertha, és Athelstan ráemeli a pillantását. Kissé ijesztőnek találja azt a hatalmas erőt és önbizalmat, ami a nőt övezi, habár biztos benne, hogy neki nem ez a célja, ellenben Rollóval és Flokival. Így hát bólint, mire Lagertha rámosolyog. ‒ Sejtettem. Benne lennék még egyszer.

‒ Tényleg?

‒ Persze ‒ nevet Lagertha. ‒ Tudom, hogy Ragnar is így gondolja.

Athelstan vörös arccal visszanéz a férfira, de ezúttal nem érdekli, ha Lagertha is látja. Elmosolyodik az a bizonyos este emlékére, és pillangók kelnek életre a hasában az esélyre, hogy ugyanaz megismétlődhet.

Visszanéz Lagerthára, aki játékos vigyorral fogadja a pillantását, és már éppen mondana valamit, amikor a nő egy kacsintás keretében elfordul és elsétál Ragnar irányába.

{ továább }