My beloved stripper girl (1. fejezet)

> A 2. fejezet itt található.

Hey, guys! Mi van veletek mostanság? Én készülődök a ballagásra. Azért mégis készültem nektek valamivel: egy újabb több részes történet kezdetével. Nem nagyon értek a témához, de remélem, élvezni fogjátok :)

♥

Adott egy férfi, aki egy sztriptízbárban dolgozik. Adott még a férfi kissé féltékeny és kíváncsi barátnője, valamint egy leszbikus, érdeklődő sztriptíztáncosnő. Mivel egyenlő mindez? Káosszal és drámával.

Holden

– Hazajöttem! – kiáltottam, mikor beléptem az ajtón.
     – Na végre! – hallottam egy ismerős hangot a konyhából. – Már azt hittem, ott ragadtál a bárban valami csajjal.

     Besétáltam a kis szobába, átöleltem Emmie-t, és a fülébe súgtam: – Az soha nem fog megtörténni, míg tudom, hogy itthon vársz. – Egy kis szünet után hozzátettem: – Hiszen akkor meglátnál minket.

     Felnevetett.

     – De komolyan. Már sokszor átrágtuk magunkat ezen, Emmie. Tudod, hogy attól, hogy abban a klubban kaptam állást, nem foglak megcsalni.

     Nagyot sóhajtott. – Olyan rossz lehet, hogy minden nap arra érsz haza, hogy a konyhában féltékenykedek! De azért meg kell értened a helyzetemet: egészséges, felnőtt, hetero férfi vagy, és egész nap egy olyan helyen lézengsz nélkülem, ahol egészséges, felnőtt, hetero nőknek fizetnek, hogy majdnem pucéran tekergőzzenek a férfiak előtt. Még a legkevésbé féltékenykedő típus is begolyózna ettől.

     – Először is, tisztázzuk: az, hogy féltékenykedsz, azt jelenti, hogy érdekellek, hogy szeretsz. Másodszor, nem lézengek, hanem dolgozok. Harmadszor, mint mellékesen megjegyezve, az ott dolgozó nők többsége gyűjt valamire, szóval csak a vendégekre figyel, mert tőlük kap pénzt. És nem is mindegyikük hetero. Minden rendben?

     – Miért nem tudsz egyszerűen másik állást szerezni? – nyúlt szomorkásan a „Gay? Like, in the meaning happy, right?” feliratú bögréje felé (amibe beleszeretett, mikor meglátta a bolt polcán). Ivott egy nagy kortyot a – vélhetőleg – teájából, és felém pislogott hosszú szempilláival.

     – Én szeretek ott dolgozni – motyogtam. – Természetesen bármikor mondhatod, hogy ezt nem bírod tovább, inkább lelépsz; én megértem. De nem fogok felmondani.

     Bólintott, és elfordult, hogy elmossa a bögréjét.

     – Emmie… A te rúdtáncos tudásaid is szívesen megismerném.

     – Ó, szóval az tényleg egy célzás volt, hogy beszereltél a szobába egy rudat! – vigyorgott rám hátrafordulva. – Megpróbálhatom…

     – Nehogy a kórházban kössünk ki! – nevettem.

     – Tudhatnád már, milyen kíváncsi vagyok! Természetesen gyakoroltam már. – Megfogta a kezemet és felvezetett az emeletre. – És most végre meg is mutathatom neked a tudásom.

Emilia

Féltem, hogy nem fog tetszeni Holdennek a „műsorom”, de végül minden jól sült el. Annyira, hogy megígérte, másnap bemehetek a bárba délután, mikor lejárt a műszakom a saját munkahelyemen. Csak hogy jobban megismerjem a környezetet – talán úgy kevesebbet fogok aggódni. Úgy gondolom, ez egy nagyszerű lehetőség. Talán ha az ottaniak látják, hogy Holdennek úgy tényleg van valakije – és az a valaki teljesen lazán, ám egy kicsit féltően viselkedik –, bármi is fordult meg a fejükben, szerény személyem miatt elhessegetik.

     Egyébként nem vagyok egy féltékenykedős jellem, azonban tudván, mi történhetne ott (és az én képzelőerőmet aztán nem kell félteni)… Nem tudok nyugodni.

~^^~

Elérkezett a várva várt délután. Teljes harci díszben mentem munkába (kaptam is pár dicsérő és néhány kissé szexuális töltetű megjegyzést a munkatársaimtól), hogy onnan aztán ne kelljen még hazamennem átöltözés céljából. Mert az teljesen kizárt, hogy „csak sima” öltözetben látogassam meg a barátom a sztriptízbárban, ahol dolgozik.

     Végül is szerintem nem végeztem rossz munkát. Próbáltam olyan darabokat és sminket választani, hogy még véletlenül se téveszthessenek össze a táncosokkal…

     Odaérvén néhányan kérdőn rám emelték a tekintetüket, ám aztán hamar el is kapták, mivel… hát, ez itt New York. Nem is szenteltem nekik figyelmet, inkább csak sóhajtottam egyet és belöktem az ajtót. Fél hat lévén már lézengtek bent vendégek, bár a csúcsforgalom csak hét-nyolc óra után üt majd be.

     – Emmie? Szia! – közeledett felém Holden egy nagy vigyorral az arcán. Közelebb érve megölelt, majd kézen fogott. – Gyere, ülj le a pulthoz, érezd úgy, mintha… tudod, vendég lennél. Mindjárt végzek, és mehetünk is haza – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra, és már fel is szívódott.

     Persze nem gondoltam, hogy engem fog pátyolgatni, hiszen most éppen dolgozik, de nem hittem volna, hogy annyi dolga van, hogy nem ér rá két percre. Egyébként is, hogyan tudnám én itt vendégként érezni magam? Ez egy hetero férfiak számára létrehozott klub, ergo itt csak nők vonaglanak.

     Inkább rendeltem egy pohár whiskyt. Amíg azt iszogattam, letelepedett mellém egy nő, akit ruházata alapján a táncosokhoz soroltam volna.

     – Szia.

     – Helló – mosolyogtam rá. – Öhm, nem dolgozol?

     – Öhm, szeretnéd? – kacsintott.

     Azt hiszem, elpirultam. Idegesen nevetgélni kezdtem. – Nem, öhm, mármint, tényleg gyönyörű vagy, de, öhm, a barátomat várom… hogy végezzen.

     Elmosolyodott, és rendelt egy pohár vodkát. – Holden?

     – Igen.

     – Te vagy Emilia, ugye? Amióta ismerjük Holdent, tehát amióta itt dolgozik, csak rólad beszél. Szerintem már tudok rólad mindent.

     – Kétlem – nevettem fel megkönnyebbülten, tudván, hogy Holden nem felejt el, mikor dolgozni megy, hogy szívét az itteni lányoknak adhassa. – És a te neved…?

     – Kändi.

     – Ez a színpadi neved?

     – Nem, tényleg ez a nevem. Csak a színpadon nem K-Ä-N-D-I, hanem C-A-N-D-Y. Németországban születtem – magyarázta. – De gondoltam, jobb lenne egy kicsit angolosítani a nevemet, ha ebbe a bizniszbe kezdek.

     Éppen válaszra nyitottam a számat, mikor egy másik, általam táncosnak ítélt nő sétált közénk. Szájon csókolta Kändit, majd megállva mellette, kezével a társalgópartnerem vállán felém fordult. Viszonylag magasnak tűnt, hosszú, barna haj keretezte ovális arcát. Gyönyörű volt.

     – Helló – szólított meg kedvesen, és jézusomédesuramatyám, soha nem hallottam még az övénél kellemesebb hangot. Felém nyújtotta a kezét. – Hadley Millay Dangersson vagyok. Kändi barátnője.

     – Jelenleg – szúrta közbe az említett, mire a másik nő felnevetett.

     – Emilia Peters – ráztam meg a kezét. – Feltételezem, te is hallottál már rólam Holdentől, Hadley.

     – Jobban szeretem, ha Hadley Millay-nek szólítanak. Nem sokat hallottam még rólad – húzta el a száját. – Nem nagyon szoktam beszélgetni Holdennel.

     – Ó – mosolyodtam el. Sokkal jobb, ha én ismerkedhetek meg valakivel, bármiféle előzetes ajnározás nélkül. – Igazán jó ezt hallani, Hadley Millay.

     – Na, nekem vissza kell mennem a porondra – jelentette be Kändi, mielőtt megpuszilta a barátnőjét és elhúzta a csíkot.

     – Úgy tűnik, kettesben maradtunk – mosolygott rám Hadley Millay végtelenül kedvesen, aztán a csaposhoz fordult és rendelt egy gin-tonikot.

     – Neked nem kell visszamenned?

     – Már nem, mára végeztem.

     Egy kis csönd után megkérdeztem, ami fúrta az oldalamat. – Nem furcsa egy munkatársaddal járni? Főleg, hogy ilyen… szexuális munkátok van.

     – Egyáltalán nem furcsa, nekem legalábbis nem. Bele lehet jönni. Bár ez az első alkalom, hogy ilyet csináltam.

     – Szóval általában nem kavarsz munkában, huh, Hadley Millay? – vontam fel a szemöldököm huncutul.

     – Nagyon vicces – mordult fel, és bazsalyogva belekortyolt az italába.

     Ő volt a leggyönyörűbb nő, akit valaha is láttam. Mivel most mellettem ült, esélyt kaptam rá, hogy jobban megnézzem a szemét. Akaratlanul is közelebb hajoltam, ahogy a szemébe bámultam. Eddig zöldes színűnek tűnt, de így, közelebbről megvizsgálva inkább kéknek mondanám. Csodaszép.

     – Öhm, én… – dadogott, ahogy próbált elszakadni a tekintetemtől.

     Végre észrevettem magam, és elkaptam róla a pillantásom, így a meseszép arca helyett a kezemben tartott whiskys poharat tanulmányoztam elpirulva.

     – Igen, khm… Bocsi – motyogtam. – Megnézem, végzett-e már Holden – intettem a hátam mögé.

     – Úgy érted, arra – mutatott az ellenkező irányba udvariasan mosolyogva. – Jó volt találkozni veled, ’Milia!

     – Veled is, Hadley Millay – ittam meg az utolsó kortyot is a poharamból, majd elindultam az imént mutatott úton.

     Aznap már nem tudtam másra gondolni, csak arra a kékes színű szempárra. Éjjel is az kísértett, sőt, még másnap is. Ezt annak tudtam be, hogy tényleg ő volt a legszebb ember, akit eddig valaha is láttam.

     Azonban voltak más jelek is, amiket ellenben nem tudtam csak úgy besöpörni a szőnyeg alá: azok a dolgok, amiket még pár órával ezelőtt szerettem Holdenben, most idegesítővé váltak, minden érzelmem iránta valahogy eltörpült. És ezt nem tudtam mivel magyarázni. Illetve lett volna valami… de az totál őrültség lenne, nem?

> 2. fejezetet akarom!