Angels define happiness? (1. fejezet)

Hey, guys! Mizu? Én valójában csak tenged-lengek, várom a sulikezdést, mert nincs jobb dolgom (oké, hazugság, de na, semmi nagyobb terv a maradék pár szabad napomra), és sajnos ötlet híján még csak írással sem tölthettem napjaim. Megpróbálhattam volna, de higgyétek el, mindenkinek jobb, hogy nem tettem.

Szóval most úgy gondoltam, talánesetleg van valami, vagy valami valamiszerűség az agyamban, amit megvalósíthatok. Elrugaszkodunk a realitás talajáról… és meglátjuk, meddig jutunk. Remélem, élvezhető lesz!

♥

Adott egy világ, amit az angyalok uralnak. Itt minden „tökéletes” és elméleti, szabályokkal és semmi izgalommal. Jess egy nap megunja – úgy dönt, elköltözik. De hová mehetne? Ebben a világban mindenhol angyalok élnek… Ekkor fut bele a gyönyörű Emiába, aki képes olvasni a gondolataiban, akivel legelső találkozásukkor is egy húron pendülnek, és egyszerre minden jónak tűnik, helyesnek és nagyszerűnek. Vajon meddig tart ez az illúzió? S ha nem oszlik el a szerelem rózsaszín felhője Jess fejéből, a valóságban létezik-e vagy ez már csak egy másolat?

Jess a szemét dörzsölgetve kiugrott az ágyból. Kinyújtóztatta elgémberedett, földig érő, hófehér tollakkal borított szárnyait, ahogy a mesés napkeltét figyelte. Az ég egyre világosabbá és világosabbá vált, végül felbukkant a narancsszínben úszó Nap is a fenyővel takart dombok mögött. Nagyot ásítva kezdett felmászni az égi létráján, valószínűleg mélyen utálva és unva a monoton munkáját.
    A lány azonban ezzel mit sem törődve felöltözött, halkan dudorászva reggelit készített (vajas pirítóst, nagyon kreatívan), és mosolyogva elindult dolgozni a közelben lévő étterembe.
    Ez két éve volt.
    Azóta a reggelek Jess számára egyre laposodtak: kikászálódott az ágyból. Morogva átöltözött. Félálomban reggelit készített (többnyire vajas pirítóst, miért is kéne eltérni a megszokottól?). Elcammogott dolgozni.
    Szomorú, de beleszokott, s innentől nem tud már kimozdulni a komfortzónájából. Bár nem is vágyott rá soha.
    Az angyalközösség élete eléggé különbözik az emberekétől. Itt egyetlen, leválthatatlan „nemes” van, Isten, akit mindenki csodál. Ő irányítja a társadalmat, és senki nem kérdőjelezi meg törvényeit, kéréseit, csak csukott szemmel teljesíti őket, behódol nekik. Ő az uralkodó, mióta megszületett az első két angyal, Evy és Azam. Senki nem akart mást a trónra. Isten tud mindent, tudja, mi a jó a népnek, nem hibázhat, nem téveszthet. És ő hozza létre a szabályokat, amelyeket nem kellene megszegned, hacsak nem akarsz csatlakozni Luciferhez és a többi száműzötthöz.
    Itt, az angyalok uralta bolygó tetején nincs bűn, nincs vétek, nincs gonosz – mindez a másik oldalra, „alulra” lett kiűzve. Arra nyomor és szegénység honol, mert Isten így akarta. Nem akart kegyelmezni ezeknek az egyedeknek, mert olyan szörnyű tetteket hajtottak végre, még csak foglalkozni sem akart velük, így megtette Ördögöt annak a térfélnek az uralkodójává, és többé nem törődött a sötét résszel.
    Ellenben a „jó” oldalt kényeztette és édesgette, elhitetett mindenkivel mindent, amit akart. Először úgy volt, hogy dolgozniuk sem kell majd, aztán úgy alakult, hogy az mégis csak nélkülözhetetlen, szóval mindenki munkát szerzett. Egyedül másokat segítő, másokat boldoggá tevő munkahelyek léteznek, és a pénz fogalma ismeretlen, így a szegénységé is. Az angyalok azért dolgoznak, hogy a többiek arcán mosolyt lássanak, és hogy kielégítsék Isten akaratait.
    Jess szakács és szereti a munkáját. Finom ízvilágokat hoz létre, hogy senkinek ne kelljen megtapasztalnia, milyen az éhezés. Nem mintha bárki is tudná az angyalok közül.
    Isten nem túl bőbeszédű, de ha mesél, akkor mindenki megáll és figyel. Ilyenkor az emberiségről zeng ódákat. Azt mondja, van ez a másik bolygó, a Föld, ahová embereket teremtett, akik pont tökéletesre sikeredtek. Azt mondja, mindenkiben vannak hibák, mindenben vannak hibák – épp ezért tökéletesek. Jess tudja, hogy nem szabadna ezt gondolnia, ám nem tudja megállni: ha arra alapoz, hogy amit Isten mesél, az valóban igaz, az emberek messze állnak a tökéletesség állapotától. Ott országokra van osztva a terület, és némely országnak jól megy, talán ők vannak a legközelebb a hibátlansághoz. De mindenki pénzt akar, többet és többet, ezért elkorlátolódnak egymástól, mindenki csak hajt, van, aki nem is akar, hanem muszáj, amit Jess őszintén nem ért. Aztán ott vannak az otthontalanok. Nekik nincs elég pénzük, és az utcán élnek, alig esznek. És akiknek sok a pénzük? Csak ülnek a fenekükön és ítélkeznek, nem kérdeznek, nem könyörülnek. A csemetéikkel nem nagyon törődnek, nem érzelmileg legalábbis.
    Jess tehát nem érti, miért is emlegeti Isten őket, mint „tökéleteseket”. Bár nem szabadna gondolkodnia rajta egyáltalán, csak elfogadni, hogy úgy van, úgy legyen. De mit lehet tenni, a kerekek kattognak a fejében, mégsem jutnak megoldásra. Azok ott az életért küzdenek, közben meg irtják magukat. Hogy lehet valaki tökéletes, ha már alapjáraton ilyen buta? Talán azért „tökéletesek”, mert irányíthatóak. 
    Na, itt már tényleg meg kell állnom – gondolta ijedten a lány. Az angyalok közt vannak „különlegesek”, ők a gondolatolvasók. Ha közülük bárki meghallja, mi jár most a fejében, Jess komoly bajba keveredhet.
    Aggódó tekintettel körbenézett, hogy hallotta-e valaki. Az egyik asztalnál egy hosszú, sötét hajú nő ült egy izmos férfi társaságában, arcát erős smink takarta. A nő Jess szemébe meredt, majd a következő pillanatban elnézést kért a férfitől, felállt, és egyenesen Jess felé indult.
    Jess kétségbeesett. Tudta, érezte, hogy a nő hallotta őt. Hevesebben kezdte vagdosni az előtte heverő paradicsomot, és gyorsabb tempóra váltott, hátha a nő azt hiszi, sok dolga van, és annyiban hagyja.
    A Barbie baba beütéses nő sötétvörös rúzzsal megállt előtte, és egy rövid ideig egy szót sem szólt, de Jess érezte magán a tekintetét. Pedig nem tűnt hezitálós típusnak – futott át a lány agyán. – Francba! Biztos hallotta. 
    – Mégis mit gondolsz? – rontott rá a nő hirtelen. Hangjából csak úgy üvöltött a düh.
    – Tudod te… – dünnyögte Jess.
    – Mármint – könyökölt le a másik a pultra, amin a lány jelenleg egy újabb paradicsomot gyilkolt, és lehalkította a hangját – miért gondolod ezeket? Nem szégyelled magad? És legfőképp: miért itt? Bárki hallhat. Mint én is. Vigyázz ezekkel! Azt szajkózzák, hogy szabadok vagyunk, ám jó tudni ilyen esetekre, hogy mégsem…
    Jess eltűnődve felpillantott. – Te is így gondolod – vigyorodott el egy gyors analízis után, és már vissza is tért a munkájához.
    – Mhm! – mordult fel a nő fenyegetően. – Ha mindenképp ki akarod tárgyalni a témát, legalább biztonságos helyen tegyük – suttogta, és előhúzott a táskájából egy papírdarabot, ráfirkantott valamit, aztán átnyújtotta Jessnek. – Viszlát.

Emia

18.30

Olasz krt. 82.