Angels define happiness? (2. fejezet)

> Az 1. fejezet itt található

Hey, guys! Sajnálom a hosszú kimaradást. Nem tudtam írni, mert a laptopom úgy döntött, hogy búcsút mond e világnak, mire én: „Aha, még mit nem”, így – szép lassan – visszaráncigáltam az élők sorába. Most itt vagyok tehát, újult energiával és még nem megújult, kikúrált laptoppal (azt egy másik alkalommal kell majd megejtenünk), de mindenképp készen, hogy alkossak nektek. Remélem, élvezni fogjátok!

♥

 – Szóval ott hagytad? – nevetett Jess. – Csak úgy?

– Te is ugyanezt tetted volna! Hát nem? Zaklassa a jó anyját az ilyen zakkantságaival – vigyorgott Emia.

– Egy szóval sem említettem, hogy nem lenne igazad! De azért csak úgy elmenni? Ez goromba, Emia, és nem angyalhoz illő viselkedés – próbálta Jess imitálni Isten hangját.

– Bocsánatáért esdekelek, uram, többet nem fog előfordulni…

Jess felnevetett.

– Amúgy is furcsa volt a srác – tette hozzá Emia.

– Ne is mondd. Én még csak fura srácokkal randiztam – jegyezte meg Jess.

– Félreértés ne essék, én általában nem szoktam ilyet csinálni. Úgy értem, férfiakkal randizni – tisztázta Emia.

– Akkor mégis miért…?

– Hosszú… – legyintett Emia. – Dióhéjban: az egyik nővérem, Jenice ragaszkodott hozzá. Valós indokokat nem kaptam, de azt mondta, nagyon fontos lenne neki. Meg amúgy is tartozok neki eggyel. Nem mintha olyan nagy dolog lett volna. Látod, nem haltam bele. Egész este ürügyeket kerestem, például, hogy „ki kell mennem a mosdóba” vagy „megbocsátasz egy pillanatra”, és odamentem hozzád, jól rendbe tettelek – vigyorgott Emia –, ilyenek. Amikor meg ott voltam a sráccal, próbáltam semleges témákat felhozni.

– Csakhogy ő máshogy gondolta… – nevetett Jess.

– Miután ötvenedszer hallgattam meg, hogy ő mennyit gyúr hetente és milyen nagyszerű az ágyban, gondoltam, jobb lesz, ha itt megállunk.

– Innen én sem mentem volna tovább. Akár nőről van szó, akár férfiról, nekem itt úgyszintén betelt volna a pohár. Egyszer volt egy ugyanilyen randi partnerem, csak ő nő volt. Ugyanezeket a dolgokat mondta. Egyedül azért maradtam ott egy kicsit tovább, mert hihetetlenül gyönyörű arca volt, az a fajta, amit élvezet csak úgy bámulni… mint egy festmény, tudod.

– El tudom képzelni – motyogta Emia. Egy hosszú időre Jess szemébe nézett, aztán elkapta a tekintetét. – Hogy jutottunk ide? Ott tartottam, hogy igazán vigyáznod kéne a gondolataiddal, ha társaságban vagy. Lehet, hogy én és te így gondolkodunk Istenről és a birodalmáról, lehet, hogy még vagyunk többen is, de hidd el, az angyalok több mint nyolcvan százaléka tényleg bevesz mindent, amint az uralkodó megetet velük.

– Értelek, és tudom, hogy akkor nagy valószínűséggel beköpnek, és mehetek le Luciferhez, de, nem tudom, te hogy állsz ezzel, én nem tudom irányítani a gondolataimat. Csak úgy jönnek, és akkor vannak, aztán elmennek. Cikáznak a fejemben össze-vissza. Nem tudom megállítani vagy elűzni őket. Legtöbbször nem is figyelek rájuk igazán, csak ott vannak.

Na, ezt jól elmondtad! Most biztos hülyének gondol… – bosszankodott magában Jess.

Emia mosolyogva megcsóválta a fejét. – Csak próbálkozz, jó? Talán nem kedveljük ezt a társadalmi rendszert, de szerintem sokkal jobb itt, mint odalent, ahol pusztulás van, sötét és éhezés…

– Ki ne hagyjuk a bűnözést, a boldogtalanságot és az önzőséget.

– Pontosan. Jobb világ ez, Jess. Másfelől, Isten sem élhet örökké, akkor pedig még jobb lesz nekünk.

– Reménykedjünk egy szebb jövőben…

– És addig is, maradjunk és éljünk a mában. Ez is lehet jó, ha jóvá teszed.

– A politika nincs benne a mindennapi életemben, az igaz.

Emia bólintott, ezáltal a haja enyhén az arcába hullott, és eltakarta a vállát.

Olyan szép haja van… Selymesnek néz ki, és gyönyörű a színe.

Emia elmosolyodott, és oldalra simította a haját.

– Nekem lassacskán mennem kéne – köszörülte meg a torkát Jess.

– Még csak egy félórája vagy itt! – húzta el a száját Emia. – Maradj még! Jaj, el szerettem volna készíteni neked életed legjobb teáját! Nem szeretnéd megkóstolni a híres-nevezetes szilvateámat?

– Hát jó – mosolyodott el Jess. – Talán még maradhatok egy kicsit.

– Jössz segíteni? – tápászkodott fel Emia, és nyújtotta a kezét Jessnek.

Jess megfogta a nő kezét, aki felhúzta őt a földről. Nem engedték el egymás kezét, amíg mentek a konyha felé, és ez valamiért egyiküknek sem volt annyira furcsa, hogy észrevegyék.

Milyen puha a keze! – fedezte fel Jess lelkesen.

A konyhába érve Emia elengedte Jesst, és munkához látott. A folyamat során sorra adta Jessnek a különböző utasításokat („tegyél bele két kanálnyi mézet”, „a kanalakat a felső fiókban találod”). Ugyan Jess kapta a könnyebb munkákat, Emia újabb és újabb feladatokat adott neki, ügyelve arra, hogy vendége ne érezze magát hasztalannak vagy feleslegesnek a konyhában, mert – az igazat megvallva – Jessből ömlött a jó hangulat, és ezt a környezetére is átragasztotta.

Amint végeztek, Emia megkérte Jesst, hogy töltse ki a teát az előkészített bögrékbe, amíg ő hoz teasüteményt.

Végül egy sütikkel megpakolt tányérral és két teásbögrével tértek vissza a nappaliba, ahol, miután lepakoltak az asztalra, leültek egymás mellé a kanapéra.

– Gyerünk, kóstold meg! – sürgette Emia a nőt. Csillogó szemekkel várta, hogy Jess belekortyoljon az ő híres teájába.

Jess felemelte az egyik teásbögrét, és kortyolt egyet.

Amit először érzett, az egy kellemes szilvaíz volt.

Aztán a forróságot érezte meg.

Valami fémeset.

Valami kellemetlent.

Valami keserűt.

Valami szörnyűt.

A világ elsötétedett körülötte.

Az utolsó, amit látott, Emia széles vigyora volt.