Az elvesztés határán

 Finom, halk zene szól a háttérben. A fiú az ablakban ül. Meggyújtja az éppen kialudt cigijét. Nagyjából a felénél jár. Arcán lágy mosoly, ujjai megfontolás nélkül mozognak a telefonja képernyőjén. Köntösbe burkolózott a csípős esti hideg ellen. A lány csak nézi, az ágyon ülve. Csupán egy póló takarja meztelen testét. Szomorú szemei a fiút pásztázzák. Tudja, kinek ír a barátja. Már rég belenyugodott. Szemét már nem lepik el könnyek, ha erre gondol, szíve nem dobban egy nagyot, keserveset, bőrét nem lepi el a libabőr.

Sóhajt.

Ha őszinte akar lenni – márpedig legalább magával legyen az –, egyszerűen csak nem elég bátor ahhoz, hogy elmondja a fiúnak, hogy tudja. Nem elég erős ehhez. Ő kapcsolatot akar. Barátot. Hogy legyen kihez bújnia a hideg téli estéken a takaró alatt, hogy legyen ki kezét fogni az utcán, hogy legyen kinek kiöntenie a szívét… Nem képes arra, hogy egy pár szóval mindezt elveszítse. Nem képes arra, hogy kiverje a hisztit, hogy elkezdjen egy olyan szappanoperás drámát. Az nem ő lenne. Inkább egyszerűen csak megbékél a tudattal. Elfogadja, hogy ő nem elég a barátjának.

A fiú szív egyet a cigijéből, és szeretetteljesen a lányra pillant. A lány mosolyog.

Szereti őt. Nyilvánvalóan szereti, ez még nem múlt el. Valamiért mégis kevés a fiúnak. Miben kéne fejlődnie? Ha fejlődne… Ha jobb lenne… Vajon mit kellene tennie? A fiú sokat panaszkodik arra, hogy nem tud főzni. Talán ha megtanulna… Biztos van valami főzőtanfolyam a közelben. Azt sem szereti, mikor véletlenül égve hagyja maga után a lámpát egy szobában. Erre figyelnie kéne. Eljárhatna néha futni is, vagy kondiba. Talán akkor jobban tetszene a fiúnak.

Szív még egy slukkot, most nem néz fel. Ír tovább. Már majdnem végzett a cigijével. A lány alig várja. Akkor majd visszajön, és újra vele fog foglalkozni.

Nem rossz barát ő. Kedveskedik, sok időt tölt vele, programokat talál ki, odafigyel rá, szép helyekre viszi. Egyértelmű, hogy szereti. Kár, hogy mást is szeret. Nagyon sokat beszélget a volt barátnőjével. Ezt a lány nem tudja nem rossz szemmel nézni. Ráadásul a fiú nem túl sokat mesélt a kapcsolatukról. Arról még kevésbé, hogy miért lett vége. „Elmúlt az érzelem,” állítja. Ez valahogy olyan kevésnek tűnik…

A fiú lassan végez a cigijével. Az utolsó pár slukk van hátra. Az utolsó pár szó az exének. „Mennem kell. Szeretlek. Jó éjt.”

Elnyomja a cigit. Rábámul a telefonján a beszélgetés végére. „Soha nem írsz, honnan tudjam, hogy jól vagy?” „Tudod, hol vagyok, tudod, kivel, tudod, hogy járok suliba, mi baj lehetne?” „Mostanában már nem is szoktunk beszélgetni, nem tudom, mi történik veled.” „Találkozzunk holnap, rendben? Akkor majd mesélek. Most viszont mennem kell. Szeretlek. Jó éjt.”

A fiú kilép a messengerből, és visszamászik a szobába.

– Na, menjünk aludni – szólal meg. Egy puszit nyom a lány szájára, aztán az oldalára fordul, betakarózik, és átöleli a barátnőjét. – Szeretlek. Jó éjt.