Mint ahogy { instán } is láthatjátok, még itthon vagyok ‒ mármint nem Skóciában/Írországban ‒, mert azért fontosnak tartom a kikapcsolódást, relaxálást is. Nem lehet állandóan menni és csinálni, kellenek azok leülős időszakok is néha. Mindegy, hogy drága Zinikornisotoknak az csupán pár hét maximum.
Gondolkoztam, hogy ezt a részt egyáltalán megírjam-e, de arra jutottam, hogy ha már mostanság úgyis valamiféle személyes naplóként él a fejemben ez a blog, miért ne írjam le ezt is? Az utazás része nem nagy szám (legalábbis számomra már egészen rutinná avanzsált ez az útvonal, de másnak lehet, hogy érdekes ez is), ám az ott töltött pillanatok fontosak és kedvesek voltak számomra.
Hogy hol? Hát naná, hogy a szívem csücskében. Irány Németország szamárfüle!
Mindenütt jó, de messze a legjobb
Na, az úgy volt, hogy én – egy erőteljesen és teljes mértékben, de már némileg azért “gyógyult” introvertált* leányzó – egyhuzamban két teljes hónapot szinte 0-24 emberek társaságában töltöttem. Azóta is fújom ki a gőzt. Sok gőz gyűlt fel.
Honnan is indult? (Göngyölítsünk, mert valamiért szeretek in medias res indítani.)
Kezdjük például ott, hogy drága Zinikornisotoknak nulla elképzelése vagy bármiféle felfogása van az idő koncepciójáról. Ez probléma sok téren, igen; ez esetben ez oda vezetett, hogy kicsi naiv Zinike ide-oda vetett vállvonásokkal és mosolyokkal dobálta az igenjeit mindenkinek és mindenféle programra a nyárra nézve… ami, kikövetkeztethetően, a fentebb említett *khm* komplikációt eredményezte.
Úgyhogy miután ilyen módon elköteleződtem nyolcvan helyre és időpontra, és igazából mindegyiket örömmel tettem és tényleg szerettem volna menni/csinálni mindegyiket, nyilván nem akartam lemondani egyik programot sem, és főleg nem akkor, amikor utolsó pillanatban realizáltam (általában egy-két nappal az esemény előtt), hogy már megint megyek valahová.
Itt jön hát ennek a kellemes balesetnek az elregélése.
*Nincs semmi baj azzal, ha az ember introvertált! Jelen esetben a ‘gyógyult’ szó erősen idézőjeles – inkább a fejlődésemre utalok, amely által egy 90%-ban csendes, max 2 baráttal rendelkező, szociális szorongásos lányból a mai, messziről akár már talán extrovertáltnak is elmenő énemmé cseperedtem. { Ebben } a napló-posztomban kifejtettem egy ugyanilyen megcsillagozásban, mit gondolok az introvertáltság gyapulásáról és a saját introvertáltságomról.