– Hé, Erik?
– Eh?
– Gyere el velem az állatkertbe.
– Üüh – közölte Erik, és erősebben szorította magához Charlest. – Maradunk ágyban.
– Csinálni akarok valamit ma.
– Vannak ötleteim…
– Azokon mentünk végig az elmúlt pár napban.
– Vannak új ötleteim.
– Erik? Gyere el velem az állatkertbe.
Egy zöld pólós, zöld nadrágos, zöld gumicsizmás dolgozó állt a zöldre festett emelvényen zöld vödörrel és zöld ál-beleéléssel. Az egyik kezében egy húsos halat lóbált, a másikkal színpadiasan csettintgetett és gesztikulált. Egy unott jegesmedve döcögött az irányába.
Erik a medvéhez hasonló unottsággal kísérte figyelemmel a bemutatót, míg Charles mellette a vadászösztön genetikájáról csicsergett. Az Erik mellett álló, Vasembereses pólós kisgyerek felbámult Erikre, aki rezzenéstelen arccal visszabámult. A kisgyereket viszont nem hatotta meg a dolog, és vágott egy grimaszt, csak úgy kísérleti megfontolásból. Hát ez meg Eriket nem nyűgözte le, akinek ugyan nagyon csinos pofija volt, azért tudott vérfagyasztó arcokat vágni, ha akart. És most akart, mert unatkozott. Erre a kisgyerek sírva fakadt. Na akkor az anyukája volt az, aki nem volt lenyűgözve, és elkezdett Erik felé hadonászni, miközben feldúltan okította őt a gyermeke lelki világának megzavarásáról. Erik zsebre tett kézzel, szótlanul álldogált előtte. Amikor a nő már magára vonta mindenki figyelmét, Erik hidegen megszólalt:
– Ich spreche kein Englisch. Aber das war eine schöne Rede.
Charles felé pillantva biccentett, hogy tovább kellene haladniuk. Amint hallótávolságon kívülre értek, a férfi úgy érezte, muszáj rákérdeznie:
– Mit csináltál?
– Játszottam.
– A gyerekkel?
– Aha. Ő kezdte.
Charles annyiban hagyta, már úgyis sejtette a történteket nagy vonalakban, a kicsik meg nem voltak fontosak.
Erik csakazértis alapon közvetlen az étterem mellé ült, a járdaszegélyre, és kicsomagolta a szalvétából a kicsit szottyadt szendvicsét. Charles szolidaritásból csatlakozott hozzá, így immáron már együtt nyammogták a zsemléket.
– Totál lehúzás az összes ilyen – legyintett Erik az étterem felé.
– Az – értett egyet Charles. – De valamiből nekik is élniük kell.
– Praktikusabb előre csomagolt szendvicset hozni – mondta Erik.
– Praktikusabb – bólogatott Charles. – De nem annyira friss. Vagy finom.
Erik oldalra sandított és egy pillanatig méregette a másik férfit, majd kibökte: – Be akarsz ülni, mi?
Charles pironkodva a földet pásztázta. – Aha.
Szóval beültek. Erik visszautasította az étlapot, és csak annyit mondott a pincérnek, hogy a saláta utáni legolcsóbb kóser fogást kéri. És egy korsó sört. Charles dünnyögve böngészte a menüt, hooosszasan. Aztán végül Erik megunta – a pincér már sokkal régebben, de Charles folyton szabadkozott és marasztalta, mondván már megvan, már megvan –, és egy krákogás után cinikusan rávicsorgott egy figyelmeztető tekintettel. Az üzenet kábé az volt, hogy “éhes vagyok és merek meredekebb mezsgyékre merészkedni.” Charles sóhajtott, és végül rendelt valami olasz nevű fogást. És gyümölcslevet.
– Azt hiszem, a második randevúnk óta nem voltunk étteremben – mondta Charles.
– Az éttermek értelmetlenek.
– Te javasoltad a második randink helyéül.
– Olyannak tűntél, mint akinek tetszene. Meg az ilyen kötelező dolog, legalább egyszer étterembe menni.
– És te mióta teszed azt, amit kell?
– Veled kapcsolatban nem akartam elbaltázni semmit.
Charles szabályosan a székébe olvadt. Erik megadóan elmosolyodott.
Egy lusta oroszlán bámult ki az üveg mögül, egyenesen Erikre. Erik törhetetlenül, ellentmondást nem tűrően bámult vissza rá. Charles kíváncsian tanulmányozta eközben a kihelyezett tájékoztatót.
– …mindazonáltal Lester már az állatkertben született – fejezte be Charles a felolvasást.
– Tanulságos.
– Ezt tőled hallani… – kezdte Charles, majd realizálta, hogy az előbb egy női hang válaszolt.
– Lehetnél valami tanár vagy ilyesmi – jelentette ki a fiatal nő. – Nagyon megnyugtató a hangod. És tökre el tudom képzelni, hogy érdekesen adod elő a tananyagot.
Charles szégyentelenül elpirult. – Ami azt illeti, az vagyok. Professzor.
– Ó?
– Genetikát tanítok. Charles vagyok – nyújtotta a kezét.
– Jean, helló. Genetikaprofesszor az állatkertben. Ez lehetne valaminek a címe – kacagott Jean. – Valamiféle tanulmány?
– Ó, nem. Öhm. Privát kiruccanás. Csak, úgy látszik, a társaságom éppen meg akarja félemlíteni az oroszlánt. – Charles Erik irányába lesett, aki még mindig kitartóan farkasszemet nézett a nagyranőtt macskával, ami közben néha rutinszerűen megnyalta a szája szélét.
– Azt hiszem, nem halad olyan fényesen.
– Én is úgy hiszem. Erik?
– Eh?
– Hagyd az oroszlánt.
– Provokál.
– Nyilvánvalóan.
Erik felmordult, és hagyta az oroszlánt. Charles mellé toppanva a vele szemben álló nőre szegezte a figyelmét.
– Helló. Jean.
– Hallo. Erik. – A férfi erősen ejtette a szavakat, mintha téglák csapódnának az utcakőre.
– Nos, akkor hagylak titeket folytatni a privát kiruccanásotokat.
– Ehm – hördült Erik. – Randevú. De kösz.
– Ó, igen, nem akartam túl indiszkrét lenni – magyarázta Charles. – Örültem a találkozásnak, Jean.
– Úgyszintén. Szép napot! – Azzal a nő ellibbent a farkasok felé, és belekapaszkodott egy férfi karjába.
Erik kérdőn nézett Charlesra, de csak egy vállrándítást kapott, aztán átölelte a derekát, és tovább bandukoltak.
– Te vagy az a ló.
– Miért pont az a ló? Miért pont ló?
– Van az a mondás… angolul is van? Ha nincs ló, jó a szamár is. És akkor te ló vagy.
Charles meghatódva mosolygott és hozzábújt Erik oldalához.
– Én pedig az a szamár vagyok.
– Nem vagy szamár. Legyél inkább az a malac.
– Pff, kösz. Zsidó vagyok.
– Nem kell megenned.
– Miért vagyok az a malac?
– A malacok alulértékeltek és félreértettek.
Erik nyomott egy puszit a nagyjából két mákosgubával (ezek az amerikai mértékegységek…) alacsonyabb Charles feje búbjára.
Az alagútban sötét volt, az egyetlen világosságot a hatalmas akváriumból szűrődő kék fény biztosította, amiben különböző halrajok úszkáltak. Charles átvetette a karjait Erik vállán, amennyire tudta, és Erik Charles csípőjére helyezte nagy kezeit. Charles csillogó szemekkel pislogott fel rá. Erik lehajolt, és megcsókolta, pont amikor egy felettük elúszó rája beárnyékolta őket, és Erik kitartotta a csókot, magához szorította Charlest, mert lássák csak az emberek, lássák csak, hogy ez milyen természetes és milyen romantikus és mennyire nincs benne semmi szégyelendő. Ugyan hogyan is szégyellhetné Charlest?
– Schildkröte.
– Természetesen.
– Erdmännchen.
– Hogyne.
Charles németnyelvű állatnév-szótára rohamosan bővült.
– Ich will dich ficken – vágta hozzá Erik, és a hangja mindig ércesebb és durvább lett, amikor ilyeneket mondott németül.
Charles németnyelvű vulgáris szótára is jelentősen bővült (hát, úgy nulláról sokra), úgyhogy udvariasan elvörösödött.
– Egyébként nem ellenkezek – mondta –, de talán ne a majmok és a gyerekek előtt.
– Zsiráfok akkor?
Végül az egyetlen megfelelő helynek a megszokott, mindenhol ideális vécé bizonyult. Erik nyersen betolta Charlest a leghátsó fülkébe, neki a falnak, és belendítette az ajtót maga mögött. Mohón itta Charles puha, meleg száját, a nyelve táncot járt a szájpadlásán, majd átvándorolt a fülére és le a nyakára, ahol előszeretettel használta a fogait. Charles szomjasan Erik övéért nyúlt, kioldotta, és közben áttért a férfi nyakának csókolgatására. Aztán leguggolt, és Erik fojtottan felmorajlott.
Egy kicsivel később egy kiszívott nyakú Charles és egy kócos hajú Erik lépett ki a férfi mosdóból, mindketten nagy, elégedett mosollyal.
– Lehet, tényleg élvezetes ez az állatkert – közölte Erik.
– Látod, mondtam én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolatok? Kritikák? Kérdések?
Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha szeretnéd megosztani, ne habozz. °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°