Light fluff, cuki családias, akad némi szomorúságos rész, de hát no
Trigger warning: Rollo egy seggarc, meg hát, gondolom, Ragnar is tud nyers lenni.
Ragnar tűkön ül és nehezen fókuszál a körülményeire az elkövetkezendő pár napban, amíg végre fel nem csörren a telefonja a várva várt hívással. Már koromsötét van odakint; bent a ház csendes, mindenki hazament, Lagertha pedig Astriddal van. Ő maga egy nagy kupac fenyegetően fölé tornyosuló számlával szemez, amikor megrezzen a telefonja. Természetesen több mint boldog, hogy felveheti, részben mert ez, sajnálatos módon, rákényszeríti, hogy szüneteltesse az előző tevékenységét.
Még boldogabb lesz, amikor a hang beleköszön a készülékbe. Hezitálás nélkül, viszont annál nagyobb mosollyal rákérdez: ‒ Itt vagy?
‒ Megérkeztem Kristiansandbe ‒ válaszolja Athelstan. ‒ Rögtön keresek egy buszmegállót, és…
Ragnar felpattan. ‒ Ne hülyéskedj! Már úton is vagyok hozzád ‒ mondja, ahogy már siet is, hogy felhúzza a cipőjét és kabátját.
‒ Igazán nem szükséges, már így is túl nagy szívesség tőled, hogy nálatok…
‒ Fogd be, Athelstan. ‒ Felmarkolja a kocsikulcsot és kilép a házból. ‒ Több mint egy teljes napja utazol. Érted megyek.
Athelstan elmotyog egy köszönöm-öt, amíg Ragnar vígan beugrik az autóba és beindítja a motort.
‒ Durván 40 percen belül ott vagyok. Megleszel addig?
‒ Várni fogok rád.
Az egész út során fent marad Ragnar arcán egy szívós kis mosoly.
Amikor kiszáll az autóból, belép egy apró kávézóba, aminek a címét Athelstan elküldte neki. Egy gyors körbetekintés után kiszúrja a férfit egy asztalnál, neki és a bejáratnak háttal. Közelebb somfordál, aztán hirtelen puszit nyom a férfi nyakára és átkarolja a vállát hátulról.
‒ Helló ‒ mormolja Athelstan a karjába.
Ragnar megkerüli az asztalt és ledobja magát a másik férfival szembeni székre. Rávillant egy vigyort.
‒ Remélem, nem gond… A meleg miatt jöttem be.
‒ A meleg sosem baj ‒ kacsint Ragnar.
‒ Szeretnéd megkóstolni a kávémat? Teljesen elfelejtettem, milyen is az igazi skandináv kávé…
Ragnar figyelmen kívül hagyja a kérdést, és rádöbbenvén, mennyire hallani akarja a választ, inkább ő tudakolózik: ‒ Tetszik?
‒ Hozzá tudnék szokni ‒ mosolyog Athelstan félénken.
Az elégedettség hulláma söpör végig Ragnaron. Nem a kávéról beszélgetnek ‒ legalábbis nagyon reméli, hogy ezt Athelstan is tudja. Talán csak az idő lesz a megmondója.
‒ Úgy legyen ‒ mondja ‒, mert nem tervezlek hazaengedni.
Athelstan visszafogott nevetést hallat. ‒ Valami ilyesmit feltételeztem, igen.
Nagy mosoly férkőzik fel Ragnar arcára, tábort ver, és onnantól fogva ott is marad. ‒ Mehetünk? ‒ Felugrik, és kinyújtja a kezét Athelstan felé, aki örömmel megragadja azt. Kéz a kézben sétálnak ki az autóhoz.
Miután kigördülnek az útra, Ragnar szólal meg elsőként. ‒ Hogyan kerülted el, hogy repülőre kelljen szállnod?
Athelstan felszusszan. ‒ Nem volt könnyű. Sem rövid. De Rose autója meg lett javítva, és az a drága teremtés felajánlotta, hogy kivisz a szigetről Folkestone-ig, ami egy hosszú út, teszem hozzá, szóval csodás alkalmam adatott megismerni őt még jobban.
‒ Folkestone?
‒ Igen, onnan az Eurotunnelen utaztam.
‒ Jézusom, elég hosszan oldottad meg. Hajóra se szállsz, vagy mi?
‒ De igen, csak sajnos nincsenek közvetlen járatok Norvégiába. Azt hiszem, elmúltak az idők, amikor csak felpattant az ember egy hajóra és nekiindult a világnak…
‒ Hmm. Asszem, ja. Szólhattál volna, hogy ilyen nagy körutat teszel. Szívesen csatlakoztam volna.
‒ Következő alkalommal együtt fedezzük fel a világot, ígérem.
‒ Nem csak hogy felfedezzük, hanem inkább leigázzuk együtt. ‒ Ragnar oldalra dől és futólag csókot lop. ‒ Szóval milyen volt az a hosszú út Rose-zal?
‒ Ó, Rose igazán a legédesebb lélek. Nagyjából hat órát vezetett, el tudod képzelni? Aggódnék, mert nem kellene ilyesfajta utakat megtennie az ő korában, de olyan energetikus az egész lénye, hogy azt hiszem, mégsincs okom aggodalomra. Felhívott, amikor hazaért. Rendben van. Még csak nem is volt fáradt!
‒ Te sem vagy fáradt.
Athelstan elnyom egy kuncogást. ‒ Egy idő után hozzászokik az ember a kényelmetlen felületeken alváshoz és néha zavaró körülményekhez, ha egy kolostorban nő fel.
Ragnar rásandít oldalról, és jól megnézi, mielőtt visszakényszerítené a figyelmét az útra. Azért kienged egy meglepett hümmögést.
Lehet, hogy Athelstan tényleg egy csoda.
Amint hazaérnek, Ragnar körbevezeti az új vendéget.
Nagy és fényűző háza volt a másik férfiéhoz képest, és habár nem tudja legyűrni a büszkeség érzetét emiatt, marasztalni is akarja őt, maradjon itt örökre, mert biztosra veszi, hogy ez sokkal jobb, mint Athelstan kicsi, szegényes háza azon az Isten háta mögötti szigeten.
Miután átsétáltak az egész, fával és szőrrel teli házon, a meglepettnek és elveszettnek tűnő Athelstan megkérdezi: ‒ Hol van Lagertha?
‒ A barátnőjénél. Astrid a neve.
Puhán szétnyílnak az ajkai, ahogy megformálja a hangot: ‒ Ó. ‒ Ahogy leejti a hangsúlyt a végén, jelezvén a pontot, lesüti a szemét, de Ragnar így is látja, ahogy az orcái rózsaszínűre váltanak.
Válaszul kuncog. ‒ Mi az?
‒ Én… Én csak nem tudtam, hogy lehet partneretek egymáson kívül.
‒ Akkor mit gondoltál?
A rózsaszín foltok Athelstan arcán felerősödnek. ‒ Azt hittem…
Ragnar nevet és közelebb húzza magához. ‒ Azt hitted, csak az megengedett, hogy kibasszam belőled a szuszt?
‒ Én csak…
‒ Azt hitted, csak azért hoztalak ide, hogy dugjunk? Hogy a kis szex-rabszolgám legyél?
‒ Én nem…
‒ Azt hitted, egyszer megadjuk neked életed legjobb élményét, és ennyi, végeztünk veled?
‒ Ragnar…
‒ Ebben az esetben híreim vannak számodra. Sokkal nagyobb terveim vannak veled. Mármint az előbb felsoroltak mellett, persze.
Athelstan arca most már teljesen vörös színben pompázik. Ragnar egy kaján kacajjal szorosan megöleli.
A hálószobába vezeti, ahol csókolózásba és zabolátlan ágyon fetrengésbe kezdenek. Habár bepróbálkozik többel, hamar bebizonyosodik, hogy Athelstan túl fáradt hozzá, úgyhogy végül csak ölelkeznek, és Athelstan seperc alatt elbóbiskol Ragnar védelmező karjai között.
Azonban Ragnar még jó ideig nem tud csatlakozni hozzá az álmok birodalmában. Az agya megállíthatatlan izgalommal pörög, és ahogy simogatja ennek a gyönyörű férfinak a gyönyörű haját, lehunyt szemhéjai alatt megpróbálja elképzelni a lelkük egyesülését.
A következő dolog, amit érzékel, az a csontjaiba hatoló, bénító hideg, és egy pillanatra úgy érzi, ilyen lehet a halál.
Kinyitja a szemét. Fény szűrődik be az ablak túloldaláról. Ráébred, hogy egyedül van az ágyban.
Miután felkel, kimasírozik a nappaliba a boxerjában (ha van itt bárki is, legyenek hálásak, hogy legalább boxert felvett), kíváncsian keresve Athelstant.
A konyhában bukkan rá; a férfi a tűzhely előtt áll, amin egy edény gőzölgő valami várakozik. Odasétál hozzá, és hátulról a derekára fonja a karjait.
‒ Jó reggelt, gyönyörűség.
‒ Jó reggelt. Remélem, szereted az angol reggelit.
‒ Bármit szeretek, amit te készítesz.
Athelstan elmosolyodik, és enyhén hátrabillenti a csípőjét.
‒ Milyen volt az első éjszakád itt?
‒ Varázslatos ágyad van.
Ragnar felnevet. ‒ Most már a te ágyad is.
Athelstan lágyan elmosolyodik, mintha ez valami belsős poén lenne, és Ragnar eltűnődik, vajon egyértelműbbé kellett-e volna tennie, hogy nem engedi haza, hogy mostantól örökre együtt lesznek ‒ de persze nem tehet semmit valójában, várnia kell addig a szörnyű pillanatig, amikor megismétlődik a búcsújuk.
Egy hirtelen kiáltás visszatéríti a jelenbe. ‒ Apaaa, fent vagy?
‒ A konyhában ‒ kiáltja vissza Ragnar.
Athelstan zavarodottnak tűnik. Ragnar betudja annak, hogy valószínűleg nem sokat ért.
A magas, izmos férfi a szőke szakállal (és láthatóan sikeres igyekezettel, hogy megnövessze azt) magabiztosan megindul a szobába, de megtorpan az ajtóban, amikor kiszúrja az idegent. ‒ Ó.
‒ Ó, igen. Björn, ez Athelstan. Már meséltem róla ‒ mondja Ragnar angolul. ‒ Athelstan, ez itt Björn, a legidősebb fiam.
Athelstan egy mosollyal és kinyújtott kézzel közelebb lépdel. ‒ Sokat hallottam már rólad, Björn. Örülök a találkozásnak.
Björn méregeti egy kicsit, de megrázza a felkínált kezet. ‒ Helló ‒ teszi hozzá. Aztán az apjára pillant, és norvégul folytatja: ‒ Nem szóltál, hogy meglátogat.
Athelstan visszatér a tűzhelyhez, hogy hagyja őket beszélni, meg persze hogy megakadályozzon egy tűzriadót.
‒ Hát, na, csak úgy megtörtént. Rendes leszel vele, ugye?
‒ Ahha ‒ rántja meg a vállát Björn. ‒ Halfdan is itt van. Ti most… ühm, van tervetek mára, vagy maradhatunk?
‒ Persze, hogy maradhattok, ne hülyéskedj. Ez nem változtat semmin.
Ahogy Ragnar kiejti a szavakat, meghallja a bejárati ajtót, és hamarosan már a másik férfi is a konyha ajtófélfájának támaszkodik, az egyik karját átvetve Björn vállán.
‒ Helló, Halfdan. Ez itt Athelstan ‒ vált át Ragnar angolra megint. ‒ Athelstan, ez Halfdan, Björn barátja…
‒ Pasija, igazából ‒ szakítja félbe Halfdan, és elővarázsolja a kezét egy kézfogásra Björn mögül, akinek az arca lassan pirulásnak indul.
Ragnar szigorúan a fiára emeli a tekintetét. ‒ Jó tudni.
Björn az ujjaival babrál. ‒ El akartam mondani, csak nem tudtam, hogy reagálnál.
‒ Jól tudod, hogy én is voltam férfiakkal. Mitől féltél?
‒ Hát… Én vagyok a legidősebb. Az elsőszülött. Az én szülinapom a jelszavad. Csak nem akartam csalódást okozni.
‒ Nem vagyok csalódott. Boldog vagyok a boldogságodnak. Ahogy mondtam, próbálj nyitottnak lenni a boldogságra.
‒ Nos, én Björnt próbálgatom ‒ mondja Halfdan vigyorogva, és Ragnar felnevet.
Björn arca elvörösödik, és azt motyogja: ‒ Lehet, hogy mégsem akarok itt maradni.
Halfdan megböki az oldalát, és ahogy megragadja a kezét és kihúzza őt a konyhából, Ragnar morcosan a fia után kiált: ‒ És hogyhogy mindenki tudja a jelszavamat?
Aztán elfordul az ajtótól, és megvakarja a tarkóját, mintegy jelzés: “ezt fel kell dolgoznom.”
‒ Ez aranyos volt ‒ kommentálja Athelstan.
‒ Szép pár. Jók együtt ‒ állítja Ragnar.
‒ Rá kellett döbbennem, hogy több mindent értek norvégul, mint gondoltam ‒ teszi hozzá Athelstan.
Ragnar mosolyog. ‒ Mert olyan nagyon okos vagy. Na, hol az étel? ‒ Kis híján megtoldja a mondatot egy “asszony” szóval.
‒ A lényeg, hogy ez a lehető legrosszabb stratégia volt ‒ magyarázza Björn a nappaliban ülve. ‒ Azt kell mondjam, nem igazán gondolták át a dolgot…
‒ Hát sziasztok! ‒ A férfiak az ajtótól jövő, lágy hang felé fordulnak. ‒ Mit látnak szemeim? Csak nem itt van az én kis szófogadó Athelstanom?
Athelstan elpirul. ‒ Lagertha! Örülök, hogy élőben is találkozunk. ‒ Felugrik és odasiet hozzá.
Lagertha megöleli, forró csókot nyom a szájára, és még a fenekére is rácsap, ahogy Athelstan elfordul, hogy visszaüljön Ragnar mellé. Látja, hogy néz rájuk a másik két férfi vele szemben. Kényelmetlenül érzi magát ettől.
A nő besétál, útja során mellékesen megborzolja Björn haját, aztán megcsókolja Ragnart és az ölébe huppan. ‒ Szóval, minek köszönhetjük a megtiszteltetést?
‒ Ragnar jószerint idevonszolt.
A nevetése egészen egyedi: elbűvölő és ragadós, de van egy éle is, ami miatt tudod, hogy vele nem szabad ujjat húzni.
‒ És itt is maradsz ‒ jelenti ki Ragnar, ahogy beledörgöli az arcát Athelstan nyakába.
‒ Úgy hallom, a barátnődnél voltál ‒ mondja Athelstan ‒, milyen volt?
‒ Fincsi ‒ dorombol Lagertha.
Athelstan megköszörüli a torkát. ‒ Ehm. Mióta ismeritek egymást?
‒ Azt hiszem, fél éve. Talán több. De az biztos, hogy kívül-belül jól ismerjük egymást.
Björn meglebegteti a kezét. ‒ Uhm, hahó? Mi is itt vagyunk. ‒ Feltápászkodik, és így tesz Halfdan is. ‒ De asszem most megyünk. Ühm. Jó szórakozást?
Ragnar bólint. ‒ Nektek is!
Ahogy a srácok kivonulnak a szobából, Björn halkabban mondja a másiknak, de Ragnar még hallja: ‒ Eh. Ezt nem akartam látni.
Ragnar felkuncog, és visszafordítja a figyelmét a másik két, még a szobában tartózkodó személyre. Lagertha belepakolta a hosszú lábait Athelstan ölébe, és a karját Ragnar válla köré dobta.
‒ Ideje egy rendes üdvözlésnek, nem igaz, fiúk?
‒ Totálisan egyetértek ‒ bólogat Ragnar játékosan.
‒ Az mesés lenne.
‒ Mesés? Hát azt nem tudom garantálni. De jónak jó lesz ‒ mondja Lagertha, ahogy közelebb hajol a Athelstanhoz.
Ahogy összeérnek az ajkaik, a férfi halkan belehümmög a csókba, valószínűleg ahogy a másik nyelv a szájába csusszant. Ragnar a nő köré fonja a karjait, és elkezdi megszabadítani őt a ruhájától. Lehúzza, amennyire csak tudja, a kerek mellek kiszabadulnak és rögtön megkeményednek, ahogy megérzik a hideget, úgyhogy Ragnar önzetlenül feljebb kúsztatja a kezét, hogy megmelegítse őket. A bimbókkal játszadozik, mire a barátnője belenyög Athelstan szájába. Válaszul Ragnar is megkeményedik ‒ hiszen mennyire izgató már mindez? A barátnője melle a kezében, aki éppen a férfival csókolózik, akibe nagy valószínűséggel szerelmes. Mi lehetne jobb ennél?
És jobb lesz, amikor ezek ketten megállnak (miután Lagertha megfosztotta Athelstant a pólójától), és végre ő is megcsókolhatja Athelstant, és Lagertha, amilyen nyughatatlan, lejjebb helyezkedik, kigombolja és kicipzározza mindkettőjük nadrágját, és nekiáll szinkronban dolgozni rajtuk, és a két férfi egymás szájába nyög, és a kezeik egymás és Lagertha hajába fonódnak, és nincs semmi jobb, nincs semmi jobb…
Belemarkol Athelstan hajába, amikor közel érzi a csúcsot, és átadja magát az érzetnek. Amikor kinyitja a szemét, a barátnője éppen csak elengedi Athelstant, és hozzá közelít. Megcsókolja, és Ragnar sós ízt érez a szájában.
Ragnar a hátára gurítja a nőt, és lejjebb pozicionálva magát nyalni kezdi, amíg Athelstan a fentebbi ajkait és a melleit kényezteti. Hamarosan ő is csatlakozik hozzá lent. Ragnar belemélyeszti az ujjait a nőbe, a másik férfi finoman simogatja, és közben csókolóznak.
Athelstan szája szűk és nedves, és a nyelve édes és puha, amit ő fáradhatatlanul próbál legyőzni, aztán rájön, hogy ez nem verseny, sem csata; olyan tökéletesen összeillenek, hagynia kéne csupán, hogy az érzetek elöntsék.
Lagertha sikolya meglepetésként éri, és mindketten felé fordulnak, hogy végignézzék a gyönyörű teste magasztos vonaglását. Ragnar érzi, ahogy az izmok összeszorulnak és pulzálnak az ujjai körül, és Athelstan félénken leereszti a fejét, hogy egy kicsit használja még a nyelvét. A nő ujjai a hajába marnak, és pár pillanat múlva eltolja a férfi fejét velük, de felhúzza őt a szájához egy rövid, lusta csókra. Ragnar sorba áll az övéért is, aztán gyorsan nyom még egy utolsó puszit Athelstan ajkaira.
Aztán csak fekszenek, Ragnar és Athelstan egymást ölelve, és Ragnar Lagerthát ‒ egy kusza kupac verejték-borított végtag és testrész piheg fáradtan, de az elégedettség úgy lebeg felettük, mint egy glória.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolatok? Kritikák? Kérdések?
Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha szeretnéd megosztani, ne habozz. °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°