egy megoldás volt csak: felállni és harcolni 7.

 

*mélységes bocsánatkérések közepette*
*bocsi*

  

Steve/Bucky, modern AU, Stevie ügyvéd meg édesapa
Hurt/comfort és fluff, de ezekben a meghatározásokban nem vagyok jó
Trigger warning: gyász, PTSD meg úgy alapvetően Bucky múltja

{ előző }

7.

“between their loved homes and the war’s desolation”

“szeretett otthon és háború pusztasága között”

Steve meggyőzte Tonyt. Nehéz csata volt, hosszú és kemény meló, de végül Tony hagyta, hogy Steve kukába vágja a HYDRA ügyet. (Steve nem tudta megállni, hogy fizikailag is megtegye.)

A férfi elszántsága határozott érv volt, de emellett a főnök azt is látta, hogy ez valahol személyesen érinti Steve-et. És mivel nem szerette a felszínességet, rákérdezett.

‒ Miért ilyen fontos ez neked?

Steve pedig belátta, hogy mint sokszor, most is az őszinteség lesz a legjobb megoldás. Sőt mi több, teljesen őszinte lesz.

‒ A barátom érintett Zola programjában.

Tony összeráncolta a homlokát. ‒ Oké, egy, nem tudtam, hogy van barátod. Kettő, barátod? Három, hogy érintett ebben. Így más a helyzet. Te is tudod, hogy így nem is kapcsolódhatsz az ügyhöz szakmailag.

‒ Igen, ez közben… mindegy, nem fontos. Az a fontos, hogy Zola egy tényleg borzasztó ember, aki borzasztó dolgokat vitt végbe. Örülnénk, ha számíthatnánk a segítségedre a HYDRA ellen, Tony.

‒ Felkeltetted az érdeklődésemet ‒ ült fel a férfi az asztal szélére. ‒ Mesélj.

És Steve mesélt.

Nem akarta elárulni Bucky bizalmát, hiszen a férfi éppen csak megnyílt ‒ vagyis megnyílásra kényszerült ‒, de ebben a bonyolult ügyben minden támogatóra szükségük volt, és úgy gondolta, ezt Bucky is meg fogja érteni. Ráadásul a férfinak kelleni fog egy pártfogó jogi szempontból, és Tonynál akkor sem tudna jobbat találni, ha keresne.

Tony szótlanul hallgatta a monológját, majd a végén félvállról, magától értetődően kibökte a megoldást.

‒ Barnes az élő bizonyítékunk.

Steve egy pillanatra elgondolkodott, aztán aggódva megkérdezte: ‒ Meg tudod oldani, hogy ne… Úgy értem, ő egy jó ember. Zola az ellenség.

‒ Még nem tudom, előbb beszélnem kell vele ‒ mondta Tony. ‒ De ha van bármi, ami felmentheti a büntetés alól, vagy enyhítheti azt, tudod jól, hogy meg tudom oldani. Be tudjuk hívni egy meetingre most?

‒ Zolával van. ‒ Steve egész testében megfeszült a kijelentésre.

Tony közelebb lépett és megszorította a férfi vállát. ‒ Innentől az én kezemben van az ügy. Minden rendben lesz.

A férfi hálásan pislogott a főnökére.

‒ Na jó, akkor a nő, akit említettél? Natasha? Ő be tud jönni most?

‒ Megkérdezem.

‒ Amíg intézed, hozd át az aktákat ide, köszi ‒ mondta Tony, miközben visszaült az asztalához, és már nagyban bele is mélyedt a laptopján a munkába.

Steve elhaladtában rámosolygott Pepperre (új karkötője volt?), miközben már emelte is a füléhez a telefonját. Mint kiderült, Natasha a közelben volt éppen.

Aztán Peterrel együtt átcipelték Tony irodájába a mappákat.

Tony zavarodottan méregette Petert, amikor az belépett az ajtaján. Steve-hez fordulva megjegyezte: ‒ Azt hittem, lányod van. És alsós.

‒ Ő Peter, a gyakornok, akit beosztottál hozzám. Azt hittem, találkoztatok.

‒ Nem én intézem az ilyesmiket. És úgy volt, hogy nem veszünk fel végzősnél fiatalabbakat.

‒ Öhm, nem, uram ‒ habogta Peter ‒, valójában én már végeztem. A Harvardon. Rengeteget olvastam önről és az apjáról, megtiszteltetés találkozni önnel ‒ nyújtotta a kezét.

Tony kétkedve szemlélte a fiút, aztán a kezét, aztán Steve-et, aztán megint a fiút. Végül kezet rázott.

‒ Mr. Stark ‒ kopogott az ajtón Pepper. ‒ Egy Natasha Romanoff van itt. Azt mondja, meg van beszélve egy találkozó…?

‒ Ó, igen ‒ köszörülte meg a torkát Tony. ‒ Igen, jöjjön csak.

Natasha úgy libbent be az irodába, mintha súlytalan lenne.

Steve-hez suhant. ‒ Helló ‒ ölelte meg gyorsan, majd a kezét kínálta a másik két férfi felé.

Miután Tony kifaggatta Natashát minden részletről a HYDRA-val és a Télkatona projekttel kapcsolatban, amit Steve már nagy vonalakban felvázolt az előbb, és aláíratott vele pár papírt, összefűzte az ujjait maga előtt az asztalon, és bedobta a nagy kérdést.

‒ Szóval Barnes mikor ér rá?

‒ Zola után a lányomra vigyáz. Reménykedtem, hogy itt tudok lenni a megbeszélésen… de ha hazamegyek Sarah-hoz, ő ide tud jönni.

Natasha a vékony kabátját vette fel éppen.

‒ Én tudok vigyázni Sarah-ra, ha szeretnéd ‒ ajánlotta. ‒ Szerintem tegnap megkedveltük egymást.

‒ Komolyan? Nagyszerű vagy! Köszönöm, Natasha ‒ mosolygott rá Steve hálásan.

‒ Most, hogy minden irreálisan varázslatosan alakult, kapok választ? ‒ dörmögte Tony szarkasztikusan.

‒ Mit szólsz ahhoz, hogy most Natashával hazamegyünk és felveszem Buckyt?

‒ Khm. Mármint idehozod.

(Peter elvörösödött a háttérben.)

‒ Nyilván.

‒ Persze, jó, menj ‒ dünnyögte Tony, ahogy visszatért a fájlokhoz és a gondolataihoz.

Natasha leliftezett a földszintre Steve kíséretében, lekocogtak a lépcsőn, és bepattantak az autóba.

‒ Sam ‒ biccentett Steve. ‒ Múltkor találkoztál Natashával, ugye?

‒ Futólag.

‒ Ő Bucky exe.

‒ Fejleszted a kapcsolati hálódat? Szuperül megy, haver.

Steve megforgatta a szemét.

‒ Igazából, csak hogy tudd, Natasha nagyon jó fej.

‒ És Natasha tényleg csak jóban akar lenni Jamesszel ‒ szúrta közbe Natasha ‒, és nem áll szándékában elszakítani őt Steve-től, mert igazán boldognak látja őket együtt, és csak ez a fontos.

Steve rámeredt a nőre. Kinyitotta a száját, aztán becsukta, és végül csak visszafogottan ráragyogott, jelezve a háláját. Natasha bólintott, “nem is kérdés.”

A házhoz érve Steve bekísérte Natashát, és informálta Sarah-t és Buckyt a változásról a tervben. Sarah lelkesen megölelte a nőt, és kifejezte, hogy örül a közös időtöltésnek.

Steve kérdőn a férfi felé fordult.

‒ Remélem, nem gond… Tony Stark a legjobb. Ha azt akarjuk, hogy ez az egész a lehető legideálisabban menjen, vele jársz a legjobban.

‒ Nem lehetnél te az ügyvédem? ‒ kérdezte Bucky az ajkát rágcsálva.

‒ Sajnos nem, Buck. Érdekellentét.

‒ Várj, mi? Ugyanúgy maradsz Zola ügyénél?

‒ Jaj, dehogyis. Miattad érdekellentét. Tudod, mert kapcsolatban állunk…

‒ Ó. Logikus. ‒ Bucky elgondolkodott. ‒ Ez a Stark… Bízol benne?

‒ Teljesen.

‒ James ‒ mondta Natasha ‒, kérlek.

Bucky idegesen a nőre nézett, és bólintott.

‒ Legyen. Ott leszel, ugye? ‒ fordult Steve felé.

‒ Végig.

A férfi leguggolt, megölelte Sarah-t, aztán Natashát, és kilépett az ajtón Steve nyomában.

Amikor beültek az autóba, az rögtön kigurult az útra, és Sam összehúzott szemmel méregetni kezdte az ismeretlent.

‒ Azt hittem, jobb ízlésed van, Steve.

‒ Azt hittem, semmi közöd hozzá. Plusz Bucky gyönyörű.

‒ Ha bejön az emós stílus…

Steve megcsóválta a fejét.

‒ Buck, ő Sam, a sofőröm, és néha azt hiszem, hogy a legjobb barátom.

‒ Helló ‒ mondta Bucky. ‒ Előrébb tudod húzni az ülésed?

‒ Nem ‒ mondta Sam.

‒ Valami problémád van, Sam? ‒ érdeklődött Steve.

‒ Ami azt illeti, igen. Azt gondolom, hogy ez az ember kihasznál téged. Megjelenik a semmiből, amitől te varázsütésre vonzódsz a csávókhoz, és egy hétvége miatt azt hiszed, hogy hűdemély kötelék alakult ki köztetek, mert megetetett veled valami szomorú háttérsztorit, amiről persze megerősít egy jól időzített, bomba ex is, és tádám. Ingyen ügyvédi védelem egy bűnözőnek. Muszáj gratulálnom.

Steve elkerekedett szemmel próbálta kitalálni, mit válaszoljon.

Bucky csak üres tekintettel meredt maga elé ‒ tudta, nem ez az igazság, ám be kellett ismernie: így tűnhetett.

‒ Nézd ‒ kezdte Steve ‒, nem foglak meggyőzni a kapcsolatunk valódiságáról. Elég, ha én tudom, hogy amink van, az éppen olyan igazi, mint Peggyvel volt, nem számít, hogy Bucky férfi és nem számít, hogy mennyi ideje ismerjük egymást. Amikor elmondta a történetét, láttam, hogy minden szó igaz. Egyébként pedig minden ott van az aktákban, cikkekben, ahol csak akarod. Sam, én csak jót akarok neki, azt akarom, hogy boldog legyen. Azt akarom, hogy boldog legyél ‒ nézett Buckyra. ‒ És az végképp nem érdekel, hogy pro bono, mert egy ártatlan embert védünk meg, és ezért léptem a jogi pályára eredetileg. A rosszakat rácsok mögé zárni, a jókat kint tartani. És te jó ember vagy.

Bucky beharapta az ajkát, és megszorította Steve kezét.

‒ Köszönöm ‒ suttogta.

Sam, látván Steve elragadott bizalmát a férfi felé, megadóan hümmögött. ‒ Ámen. ‒ Azért Buckynak címezve hozzátette, a helyzet tisztázásaképpen: ‒ Attól még nem kedvellek.

Bucky grimaszolt. Kölcsönös.

‒ Ez egy katasztrófa.

‒ Valóban tragikus történet.

‒ Nem, a pasid kinézete egy katasztrófa.

‒ Hogyan?

‒ Mármint jogi szemmel. Steve, lehet, hogy neked bejön ez az “erős, rejtélyes férfi vagyok, akit meg kell menteni” külső, de a bírák tetszését nem lehet így elnyerni. Amikor megyünk, mindenképp dobnunk kell rá valami színt.

‒ De…

‒ Nincs de, meg nincs önkifejezés, meg ki tudja milyen badarság. A célunk az, hogy a bírák lássák, hogy Barnes egy rendes ember, akit rettenetesen megtörtek, de minden erejével azon van, hogy összeszedje az élete darabkáit és hasznos tagja legyen a társadalomnak.

‒ Ez az igazság.

‒ Igen, de Steve, te is tudod, hogy habár te bármilyen aranyos vagy, hogy nem ítélsz külső alapján, hanem helyette vetted a fáradtságot és megismerd ezt az embert, sajnos a jog nem így működik.

Steve megadóan bólintott.

‒ Na akkor ‒ fonta össze az ujjait Tony az asztalon maga előtt. ‒ Barnes, rajtad a sor. Találjunk valamit, ami megvéd az életfogytiglantól.

‒ Tony!

‒ Steve?

‒ Egy picit finomabban?

‒ Nem ‒ közölte Tony. ‒ Fel kell készülnie. Senki nem fog kesztyűs kézzel bánni veled ‒ mondta Buckynak. ‒ Készen állsz?

A férfi bólintott.

‒ Kibírtam sokkal rosszabbat ‒ mondta Steve-nek egy fanyar mosoly kíséretében.

Steve megszorította a kezét.

‒ Aww ‒ mondta Tony szárazan. ‒ Fókusz, Csipkerózsika.

Bucky elengedte Steve kezét, és visszafordult Tonyhoz.

‒ Kezdjük a legkézenfekvőbbel. A sötétben tapogatózok, de a sok megpróbáltatás után, amit át kellett élned, természetes emberi reakció lenne, ha ezek megmaradtak volna vagy elő-előjönnének valamilyen formában. Vannak területek az életedben, amikben negatívan befolyásolnak a megéléseid?

Bucky lesütött szemmel a körmét piszkálta. ‒ Igen.

‒ Mint például?

A férfi csendben maradt.

‒ Figyelj, nagyon fontos lenne, hogy ezekről tudjak. Ne kelljen elismételnem, mi a tét… Barnes. A te oldaladon állok.

Bucky megacélozta a tekintetét és előre meredt.

‒ Vannak… kieséseim. Mint anno, amikor nem tudtam, mit csinálok. Az elmúlt hónapokban már csak pár percesek. És keveset alszok, rosszul. A rémálmok miatt.

Steve Tonyra nézett, aki egy pillanatra együttérzőnek tűnt.

‒ Ez könnyebb volt, mint gondoltam. Rögtön az első tippem bejött. Köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket. Egyértelmű PTSD, és hát tippre depresszió is, de hagyjuk, hogy ezt egy szakember döntse el. Mindenesetre megvan a fő érvünk, amire építünk. Te meg ‒ csúsztatott Bucky elé egy névjegykártyát az egyik előkészített kupacból ‒ kérj egy soron kívüli időpontot Dr. Xaviertől.

Bucky rémülten felkapta a tekintetét. ‒ Pszichiáter? ‒ Majd Steve-re nézett. ‒ Erről nem volt szó.

‒ Ez nem csak az ügyed miatt szükséges, Buck, hanem azért is, hogy jobban lehess. Légyszíves. Ígérem, már nem sok kérésem lesz, csak ez a pár nagyon fontos.

‒ Évek óta gyógyszerekkel tömnek. Elegem van. Nem érdekel, hogy legálisan vagy illegálisan…

‒ Dr. Xavier kitűnő orvos, hatalmas tudással, és mellesleg nagyon megértő is ‒ mondta Tony. ‒ Szerintem meg fogtok tudni egyezni valamiben, ami mindkettőtöknek vállalható. Beszélj meg egy időpontot vele, és utána döntsd el, mit szeretnél tenni. Nyilvánvalóan semmi nem kötelező.

A meeting után Bucky félénken megérdeklődte, hogy szívesen látja-e Steve aznap estére, mert nem akart egyedül lenni (Steve-vel akart lenni), mire Steve megerősítette, hogy bármikor szívesen látja, úgyhogy együtt léptek be a lakásba.

Egy kicsit beszélgettek Natashával, de Bucky energiaszintje elég alacsonyan operált, szóval a nő elköszönt Sarah-tól, és távozott, hogy a férfi pihenhessen.

Steve elvégeztette a lányával az esti rutinját, majd olvastak egy kicsit együtt, amíg gyerek szeme le nem csukódott.

A férfi hosszan, mélyen kilélegzett, kiengedve ezzel a nap feszültségét, és belépett a szobájába, ahol egy fáradt Bucky hevert az ágyon.

Steve a szekrényhez lépett, lassan lehámozta magáról a ruháit, belebújt a pizsamájába, és bemászott a takaró alá. Felkönyökölve cirógatni kezdte a párja hullámos haját.

‒ Nem vagyok biztos benne, hogy megérem mindezt ‒ mondta Bucky.

‒ Minden, amit akkor tettél… az nem te voltál. Nem volt választásod.

‒ De megtettem.

‒ Minden rendben lesz. És te is rendbe fogsz jönni ‒ suttogta Steve ugyanannyira Buckynak, mint magának.

Minden rendben lesz. Minden rendben lesz, és minden helyrejön, sőt, minden szuper lesz, és nem veszti el őt is, nem vesztheti el őt is, nem akarja elveszteni őt is. Együtt maradnak. A végsőkig.

Steve közelebb araszolt, átölelte a férfit, aki belefúrta a fejét a mellkasába, és Steve apró köröket kezdett simogatni Bucky hátára. Egy darabig csak szótlanul lélegeztek, Bucky Steve szívére és Steve Bucky hajába, miközben a szőke békésen formálta a köröket.

Egy idő után Bucky belemormogta Steve mellkasába: ‒ Ez nagyon jó.

Steve békésen hümmögött. ‒ Anyukám csinálta ezt régen, amikor nem tudtam elaludni. Vagy mert túl stresszes voltam, vagy mert túl gyenge. Éppen melyik. Legtöbbször mindkettő.

‒ Gyenge?

‒ Gyerekként és a tinédzserkorom nagy része alatt volt egy komoly betegségem, ami miatt folyton gyenge voltam, azon kívül meg iszonyat alacsony és csontsovány. Majd mutatok képeket ‒ mosolygott Steve.

‒ De most már jól vagy?

‒ Igen, erősen küzdöttem, és végül sikerült legyőznöm a betegséget. Meg aztán megtörtént a pubertás.

‒ Szerencsés vagy ‒ motyogta Bucky.

‒ Hát, az iskolában nem voltam túl népszerű.

‒ Képzelem. Sajnálom.

‒ Nem olyan nagy dolog ‒ húzta meg a vállát Steve.

‒ Mármint sajnálom, hogy én kapom az összes figyelmet, holott neked is voltak nehéz élményeid.

Steve szolidan nevetett. ‒ Butus.

Így aludtak el, békésen szuszogva, és Steve olyan lágyan és védelmezően ölelte magához Buckyt, ahogy csak tudta; ezt a gyönyörű lelket, akivel volt szerencséje találkozni, és aki megtapasztalta a világ rengeteg rossz oldalát ‒ meg akarta mutatni neki a jókat, és elrejteni őt a további rosszaktól, elég volt már, elég volt. Ölelni akarta, szorítani mindörökké, és óvni, óvni mindentől, ami vár rá.

‒ Buck?

‒ Hm?

‒ Szeretlek.

‒ Ez egyértelmű.

‒ Ó.

Bucky két nap múlva találkozott Dr. Charles Xavierrel, aki be tudta szorítani őt a sűrű napirendjébe, amikor meghallotta, hogy Stark küldte és sürgős. Este, az ágyban szinte lelkesen mesélte el Steve-nek a beszélgetésük érdekesebb pontjait, mint például hogy az orvos férjezett, és hogy említett férj az a bizonyos híres Erik Lehnsherr. Ez valamiért rendkívül meghatotta és felbátorította Buckyt.

Ennek örömére szexeltek egy jót.

Valamint Steve és Bucky lefolytatott egy beszélgetést Natasha és Bucky kapcsolatáról, amit Steve kezdeményezett, a lehető legkörültekintőbben, nehogy túl féltékenynek tűnjön, mert nem volt az, vagy nehogy eltántorítsa őt attól, hogy újra barátokká váljanak a nővel; ezen beszélgetés során Bucky informálta Steve-et a Natashával való barátságáról, ami pontosan csak ez volt, barátság. Steve megnyugodott.

És szexeltek egy jót.

Az ügy a felháborodott Zola ellen egyébként egészen jól haladt, elsősorban Tony vezetésével, de a csapat (Steve, Peter, Natasha, és persze Bucky maga) segített, ahol tudott, így gyakorlatilag mind együtt dolgoztak a HYDRA legyőzésén. Bucky töredelmesen bevallotta, mennyire megmelengeti a szívét ez a sok törődés.

És megint szexeltek egy jót.

Steve már csupán szűk egy hónap elteltével látta a változást Buckyn a Dr. Xavierhez járás és az ügy pozitív előrehaladta miatt: csak egy picikét felszabadultabb, csak egy árnyalatnyit boldogabb lett, és ezáltal Steve is. Meg akarta őrizni ezeket a pillanatokat a szívében, az agyában, a teste összes porcikájában, és soha-soha nem akarta elfelejteni, mert ezek az apró, jelentéktelennek tűnő pillanatok, amiket az elmúlt hetekben átéltek, többet jelentettek neki, mint bármilyen szó, amit mondhattak volna egymásnak.

A közös séták Buckyval és Sarah-val, az Activity-est, amit rendeztek egy péntek délután (nem csak Nat és Peter jött el, de Tony és Pepper is, akik, mint kiderült, nemrég jöttek össze; Sam sajnos nemet mondott), a délután, amikor Sarah és Bucky hercegnőnek öltözve valami Disney mesét néztek, és a közös vacsorák; az örömteli pillanat, amikor Steve felfedezte, hogy Bucky fogkeféje állandósult a fürdőszobában és a szekrényében valahogy keletkezett egy kupac Bucky-ruha, avagy a közös főzések Sarah-val és Buckyval, amelynél már az első alkalommal kiderült, hogy hármuk közül csak Steve konyított bármihez is a konyhában.

‒ Buck?

‒ Hm?

‒ Szeretlek.

‒ Ez egyértelmű.

‒ Ó.

‒ Ó?

‒ Hát, ezt vissza szokták mondani. Főleg először. Érted, ez ilyen nagy dolog.

‒ Azt hittem, ez egyértelmű. Én is szeretlek, Steve.

‒ Ajj, de ne mondd vissza csak azért, mert kell.

‒ Nem azért mondom vissza, mert kell. Most meggyőzzelek?

‒ Hm… Légyszi.

Másnap délután Natasha átjött bemutatni az új barátját.

Az első dolog, amit Bucky észrevett, az a férfi tömzsi orra volt, amiről onnantól nem tudta elvonni a figyelmét. Egyébként sármos fickó volt.

‒ Na és mivel foglalkozol, Clint? ‒ érdeklődött Steve.

‒ Egy farmot tartok fent.

‒ Ó, az igazán érdekes lehet.

‒ Az. És békés.

‒ Hát az kell Nat mellett ‒ dobta be Bucky, csak hogy ne legyen szótlan.

‒ De rendes vagy ‒ grimaszolt Natasha tündérien.

‒ Hát most na. Igaz. Nem a békés együttélésről vagy híres.

‒ Azt kezdem észrevenni ‒ ismerte be Clint, és megsimította Natasha hátát. ‒ De kell egy kis izgalom is az életbe, nemde?

Natasha egy pillanatra törékeny nőnek tűnt, akinek meghódították a szívét. Csak egy röpke pillanatra.

Natasha egész sok időt töltött a lakásban az elmúlt időben. Gyakran leváltotta Buckyt a gyerekvigyázásban, amikor a férfinak megbeszélésre vagy tárgyalásra kellett mennie, de úgy alapvetően is szívesen töltötte a szabadidejét Sarah-val.

Steve felvetette, hogy Bucky hivatalosan is beköltözhetne hozzá, és hogy átadhatnák a dadus melót Natashának, hogy Bucky a gyógyulásra tudjon koncentrálni. Meg amúgy nem ártana hobbikat találnia magának. Bucky örömmel beköltözött, de a munkával és a hobbikkal kapcsolatban nem volt olyan biztos. Végül beleegyezett, amikor Dr. Xavier is egyetértett Steve gondolatmenetével, úgyhogy Natasha megkapta a munkát, Bucky pedig kiadta a lakását.

Aztán hobbikeresésbe fogott. Az elkövetkezendő hetekben a legkülönbözőbb órákra, előadásokra, összejövetelekre és egyéb eseményekre látogatott el.

Nekiveselkedett egy jógaórának, amire sikerült elrángatnia Steve-et is, aki az összes jelenlévő anyukával összepajtizott utána, és túl udvarias volt ahhoz, hogy otthagyja őket (de Bucky azt is könnyedén el tudta képzelni, hogy valóban élvezte a beszélgetést). Az anyukák bő fél óráig nyáladzottak a barátja körül, amíg ő maga unottan szemlélgette a parafatáblára tűzdelt hirdetéseket. Az ő külseje és kisugárzása nem volt elég megnyerő ahhoz, hogy maga köré vonzza a kismamákat. Vagy csak nem tett jó első benyomást, amikor az egyik első póznál kiszakította a fémkarjával a matracot, ahogy megpróbálta megtartani magát. Vagy a fémkar úgy alapvetően.

Mindenesetre egy cseppet sem bánta, hogy nem kap ennyi figyelmet.

Ezen túl, volt az a kétnapos viking fesztivál. Igazából csak azért ment el, mert kíváncsi volt a mézsörre.

Na, ott azért jobban otthon érezte magát, mint a pasztellszínű jógastúdióban. Sőt, egy barátra is szert tett, amiért külön büszke volt magára. (El is dicsekedett Dr. Xaviernek.) Thor, elmondása szerint, az északi felmenői tiszteletére látogatott viking eseményeket. Azt mondta, szívesen élt volna vikingként úgy igazából.

Bucky megosztotta vele, hogy néha ő is úgy érzi, mintha rossz korba született volna, aztán nagyot kortyolt a mézsöréből. Rögtön ezt követően majdnem kiköpte. Miután végül is leküzdötte a torkán, savanyú arccal azt dünnyögte:

‒ De hát méz…

Thor a mély, döngő hahotája kíséretében párszor hátba csapta ‒ Bucky diszkréten felnyikkant ‒, és azzal nyugtatta, hogy majd hozzászokik. Aztán egy hajtásra ledöntötte a korsó tartalmát (Bucky nem hitt a szemének) és elegánsan beletörölte a száját az alkarjába.

Bucky meg volt győzve Thor viking genetikájának létezéséről.

Munkát is keresett, vagy legalábbis próbált, de semmi nem mozgatta meg úgy igazából, mindenhol csak interjúkon meg próbanapokon volt, aztán feladta ‒ Steve biztosította róla, hogy teljesen rendben van az, hogy egy kicsit most elengedi magát, hiszen ezt már hosszú, hosszú ideje nem tehette meg.

Csak magában tette hozzá, hogy talán soha. Ebben nem volt biztos.

‒ De most érted, na, nem tudtam elhinni. Egy ilyen fordulatot beleírni…

‒ Voltak rá utalások az előző számban. Meg hát stratégiai szemmel nézve is ez tűnik az egyetlen működőképes opciónak.

‒ Abban mondjuk van valami.

A beszélgetést Steve telefonjának csörgése szakította meg. Miközben előkotorta, elnézést kért Samtől.

‒ Halló, Steve Rogers.

‒ Mr. Rogers, Dr. Charles Xavier vagyok. Az egyik kliensemmel kapcsolatban keresem, egy bizonyos James Barnes?

‒ Rengeteget hallottam már önről, Dr. Xavier. Miben segíthetek?

‒ A megszokott este 6-os időpont le volt foglalva James számára, viszont nem jelent meg, és telefonon keresztül sem tudom elérni. Mindez nem vall rá. Érdeklődni szeretnék, ön esetleg tudatában van-e bármilyen gátló tényezőnek, ami miatt James nem jött el a találkozóra ma, valamint hogy lefoglalva tartsam-e számára a jövő heti időpontot.

Steve zavarodottan lesandított a karórájára. Hét óra múlt.

‒ Attól tartok, nem tudok magyarázattal szolgálni egyelőre. Esetleg visszahívhatom a ma este folyamán később vagy holnap?

‒ Természetesen. Várni fogom a hívását. További szép estét, Mr. Rogers.

Steve idegesen eltette a telefont. Egy rossz megérzés kerítette hatalmába, ami elkísérte egészen hazáig. Gyakorlatilag befutott a házba, és rögtön körbejárta a területet. Bucky sehol nem volt, Natasha viszont végignézte a jelenetet.

‒ Hol van Bucky? ‒ dobta be Steve kertelés nélkül.

Natasha szája sarka megrándult. ‒ Nem tudom. ‒ A hangja megakadt a szó végén.

Két ijedt szempár nézett farkasszemet egy darabig, míg végül Steve leroskadt a fotelbe maga mögött.

‒ Nem ment el az időpontjára Dr. X-hez. Aki, egyébként, nem tudja elérni sem.

‒ Egész nap nem láttam… Tegnap nem mondott semmit bármilyen programról.

‒ Nekem sem. És láthatólag nincs itthon sem. Nat… valami nincs jól.

Natasha közelebb sétált és leguggolt Steve előtt. ‒ James nagyfiú már. Erős is. Tud vigyázni magára. Különben meg bármi lehet. Próbálj meg ne kétségbeesni, oké? Lehet, hogy csak elfelejtett szólni valami esti színházi előadásról vagy valami.

Steve sóhajtott. ‒ Lehet ‒ mondta, de nem hitte el.

‒ Nem veszekedtetek mostanában?

‒ Minden rendben volt.

‒ Lehet, hogy valamit félreértett, vagy mégis rosszul esett neki… Lehet, hogy Thornál alszik, mert kell egy kis tér és idő neki, aztán holnap jelentkezik…

‒ Attól még elment volna az időpontra Dr. X-hez. Imádja azt az embert.

‒ Lehet, hogy rá is mérges. Steve, nem tudjuk, mi van. Nem tudhatjuk. De minden rendben lesz, oké?

Steve dünnyögött valami oké-szerűséget.

‒ Sarah már alszik, remélem, nem gond. Eléggé elfáradt ma.

‒ Köszönöm.

‒ Ez a munkám. Na, nyomás az ágyba. Te is elfáradtál.

‒ Nat?

‒ Hm?

‒ Azért megpróbálod felhívni te is egy párszor?

Natasha arcán sokat sejtető mosoly jelent meg. ‒ Ez a legkevesebb, amit tenni fogok.

A nő elhagyta a házat, mielőtt Steve aggodalom-ködös agya felfogta volna, mit mondott.

És Bucky eltűnt, mielőtt Steve aggodalom-ködös agya felfogta volna, mi történik.

{ huh. }