Báhová mész, én követlek 6.

 

   

Összefoglalva:

Athelstan/Ragnar/Lagertha, Vikingek AU, 6 fejezet, 12625 szó (juj de csúnya szám)
Light fluff, cuki családias, meg némi angst
Trigger warning: seggarckodás és nyersség. no meg szex.

{ előző }

{6.}

Hamar bebizonyosodik Athelstan hasznossága a Lothbrok családban és házban: takarít, főz, mos, rendet rak, méghozzá kérés nélkül. Ragnar arra gyanakszik, azért csinálja, mert úgy érzi, tartozik ezzel az ingyen szoba miatt. Vár egy hetet (mert egyébként elég jó érzés) mielőtt biztosítja Athelstant, hogy nem így van, de a férfi csak mosolyog és azt válaszolja, szeret részt venni a háztartásbeli feladatokban, és tiszta környezetben élni, ha megteheti. Ragnar annyiban hagyja. Végtére is, tényleg jó érzés.

A hármójuk között kialakul egyfajta rutin, mert, mint kiderül, az életük könnyedén összepasszol, mint a puzzle darabkák; Ragnar és Athelstan a legtöbb idejüket együtt töltik, amíg Lagertha munkában van napközben, és amikor hazaér, néha együtt fürdenek a hatalmas fürdőkádban, és/vagy szexelnek, vagy csak összebújnak az ágyban és filmet néznek.

Mostanra már minden fia találkozott Athelstannal, és habár láthatóan furcsának találják, jópofiznak. Főleg csak örülnek, hogy boldognak látják az apjukat. Azonban Rollo és Floki még nem jártak itt azóta. Amikor Ragnar rákérdez, Björn valami olyasmit mond, hogy amikor megemlítette nekik az apja új barátját, nem igazán repestek az örömtől. Ragnar úgy dönt, ebben az esetben nem neki kell lépnie, szóval szimplán csak vár, hogy felbukkanjanak.

Nagyjából egy hónappal Athelstan érkezte után történik meg. Rollo és Floki megjelenik a nappaliban, szokásosan, lazán, természetesen. A bemutatkozások sora után leülnek, és mindannyian beszélgetnek egy kicsit, mintha mi sem történt volna, aztán hamar távoznak. Ennyi volt.

Valójában semmi nem történt, de Ragnar kényelmetlenül érzi magát utána. Talán most jött el az ő lépésének az ideje.

A következő nap elsőnek Flokit látogatja meg a kikötőben. Felmászva a fedélzetre egy lengén öltözött Helgát, akinek hegyes mellbimbói szinte átszúrják az átlátszó köpeny anyagát, és egy kába és nagyon is meztelen Flokit talál a fapadlón fekve és az eget szemlélve.

‒ Floki, Athelstanról akarok veled beszélni… Mi az istent csináltok?

‒ Nézzük az eget.

‒ Igen, azt látom. Miért nézitek az eget?

‒ Olyan szépek a felhők! ‒ sikkant Floki, mint egy kislány, és Helga nagy mosollyal bólogat.

Ragnar az égre emeli a tekintetét. Nincsenek rajta felhők.

Megdörgöli az arcát, ahogy rájön, hogy be vannak állva, és egy “Öltözzetek fel, meg fogtok fázni!” kiáltás közepette elsétál, amit valószínűleg a pár nem hallott. Legalább megpróbálta.

‒ Az egyetlen alkalom, amikor tényleg beszélni akarok… ‒ morogja, ahogy elhagyja a régimódi hajót. Hát erről ennyit.

A következő kör Rollóhoz vezet. Nem szokása kerülgetni a kását, úgyhogy rögtön belekezd, amint belép a lakásba és becsukja maga mögött az ajtót.

‒ Mi a bajod?

Rollo horkant, és Ragnar ráébred, hogy a kérdés valószínűleg túl tág. Azon a néhányon kívül, amit valóban be is ismer, a bátyjának sok problémája van.

‒ Mi bajod van Athelstannal?

Rollo hitetlenkedve megcsóválja a fejét és ledobja magát a kanapéra. A kezében tartott üvegben lévő folyadék vészesen hullámozni kezd. Belekortyol.

‒ Szereted egyáltalán bármennyire is?

Ragnar ráhunyorít. A bátyja hangja rekedtes az alkoholtól, amit ‒ feltételezi ‒ reggel óta megivott, és csöpög a méregtől, talán még az utálattól is.

‒ Semmi közöd hozzá. De ha nagyon tudni akarod, igen.

‒ Te… ‒ Vádlóan ráemeli az ujját, és indulatosan bámul Ragnarra egy darabig, aztán csak nagyot kortyol az italából.

Ragnar kérdőn figyeli, és egy grimasszal próbálja beszédre késztetni.

Rollo leteszi a most már üres poharat az asztalra. Tisztán látszik rajta, hogy nem csak beszélni akar, úgyhogy Ragnar megpróbál előre felkészülni. A hegyomlás méretű bátyja összeszedi felegyenesedik, megbillen, aztán felé közeledve azt sziszegi: ‒ Nem érdemled meg. Baszottul nem érdemled meg őt. Világos?

‒ Aha, hallottam ‒ mondja Ragnar nyugodtan. Magabiztosan, egyenesen áll, széles vállakkal fordul a másik férfi felé. ‒ És ez már nem az első alkalom, amikor elmondtad ezt.

Rollo hátrál egy pár lépést, és ahogy beszél, dühösen kalimpál és felemeli a hangját. ‒ Nem is veszed el! Nem kell neked! Hagyod, hogy egy nővel legyen, mert te nem vagy elég, és te is vígan dugsz más nőket, és most hazahozod ezt a pasit… Legalább lenne benned annyi, hogy beismerd, hogy buzi vagy! De ne játssz vele!

‒ Ember, ezt már annyiszor megbeszéltük ‒ sóhajt Ragnar. ‒ Nyitott kapcsolatban vagyunk, mert mindketten így akarjuk. Nem házasodunk még össze, mert előbb látni akarjuk, hogy ezúttal tényleg működik. És Athelstannak semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyire szeretem Lagerthát.

‒ Iderángatod ezt a senkit, és elvárod, hogy Lagertha rendben legyen vele. Szánalmas, az vagy te.

‒ Te meg féltékeny. Nézd, Athelstan marad. Fogadd el.

Azzal Ragnar megfordul és elhagyja a lakást. Nem fog tovább maradni és a bátyja részeg vádaskodását hallgatni.

Amikor hazaér, Lagertha nincs otthon, és miután körbefut az egész házon, Athelstant sem találja. Egy szusszanással a konyhába sorol, és átnézi a hűtőt valami ehetőt keresve. Mindeközben küld egy üzenetet Athelstannak.

@RL: Merre vagy?

Befejezvén az étkezést, a gyomrában feszülő kellemetlen érzés felerősödik, és habár nem tudja, pontosan hová igyekszik, kimegy a kertbe, és a ház körül is körbenéz.

És akkor pillantja meg őt. Hezitálás nélkül a kert sötét sarkában fekvő férfi felé iramodik. ‒ Athelstan!

A férfi mozdulatlan, a szeme csukva, és véres foltok lepik el az arcát és láthatóan az egész testét.

A testét, ami jéghideg, ahogy Ragnar gyakorlatilag ráborul a mellkasára, hogy szívverést keressen. Némán imádkozik az összes és bármely istenhez, aki hallja őt, hadd maradjon ez a férfi életben, hadd éljen ez a férfi, ő a legnagyszerűbb ember, aki csak létezhet…

És akkor megérzi a gyenge pulzust az ujjai alatt, és felnézve az égre, megkönnyebbülésében kiszakad belőle a nevetés.

‒ Minden rendben lesz, szerelmem, minden rendben lesz ‒ motyogja, ahogy előhúzza a telefonját és tárcsázza a segélyhívó számot. ‒ Minden rendben lesz. Megvédelek.

Ragnar a kórházban tölti a napjait, és aktívan ignorált mindent és mindenkit, bár nem tudja elűzni a rá-rátörő, mindent elsöprő dühöt. Egy konkrét emberre irányítja az elméjében, aki ‒ ebben biztos ‒ felelős a történtekért. Az elmúlt napok tökéletes alkalmat nyújtottak számára, hogy átgondolja a helyzetet, mivel Athelstan többnyire aludt, így volt ideje egy kicsit lenyugodni.

Itt is alszik minden nap, nem tágít Athelstan oldaláról. Az első pár napban a nővér megpróbálta meggyőzni őt, hogy legalább egy picit mozduljon ki, de amikor szembekerült Ragnar vasakaratával, hamar feladta.

Így hát most félig ébren és félig élve roskad a székben, olyan fátyolos szemekkel bámulva ki az ablakon a messzeségbe, ami bárkit meggyőzött volna arról, hogy be van tépve, de valójában egyedül a több napnyi székben alvás és gyilkosság-tervezgetés volt felelősek érte.

Halk kopogás üti meg a fülét, és Ragnar az ajtóban álló Lagerthára emeli a tekintetét.

‒ Gyere ‒ súgja ‒, beszélnünk kell.

Összekaparja magát és követi a nőt. Megállnak az ajtó előtt.

Lagertha szomorú szemekkel néz fel rá, és ő rögtön tudja, hogy ez egy nagy beszélgetés akar lenni. Sóhajt.

‒ Lagertha, nagyon fáradt vagyok, lehet, hogy nem most…

‒ Nem hosszú. Csak szólni akartam, hogy összepakoltam a holmimat, és ma elmegyek.

Ragnar hirtelen meglepetésében csak pislogni tud. ‒ Hová? Hogy érted?

Lagertha elmosolyodik. A szeme szomorúsággal teli, de elszánt, és beletörődő kifejezés ül ki az arcára. ‒ Kiköltözök egy időre. Astridnál leszek.

‒ Én ezt nem… Mit akar ez jelenti?

A nő közelebb lép és az arcára simítja a tenyerét. ‒ Azt hiszem, szünetet kell tartanunk. Így lesz a legjobb.

Érzi, ahogy a szeme megtelik könnyel, de nem engedi ki őket. ‒ Miért? ‒ A kérdés gyenge suttogásként jön ki a szájából a kemény, férfias érdeklődés helyett, aminek szánta.

Lagertha egy darabig csendben marad, csak gyengéden cirógatja az arcát és szakállát. Amikor megszólal, az szintén csak suttogás, de tőle kegyesnek és kifinomultnak hangzik. ‒ Soha nem kellett volna szerelemnek lennie, Ragnar.

És ez, ahogy megremegett a hangja annál a szónál ‒ ez töri meg Ragnart. Érzi, ahogy a sós könnyek végigfutnak az arcán és megpihennek az ajkain, és előrenyúl, hogy megérintse a nőt. A megfelelő szavak cserben hagyják, vagy bármilyen szavak úgy általában, ezért valamilyen szinten hálás, amikor Lagertha folytatja.

‒ Athelstan nagyszerű pasi. Örülök nektek. Azt hittem, menni fog, tudok osztozni a szerelmemen valaki mással, de nem megy. Emlékszel, miért egyeztünk meg egy nyílt kapcsolatban? Csak fel akartuk szabadítani magunkat a féltékenykedés terheitől, és megadni magunknak a szórakozás esélyét. Jól akartuk érezni magunkat. Soha nem kellett volna, hogy több legyen ennél.

Ragnar megrázza a fejét. ‒ De hát te is szereted Astridot, nem?

A nő lágyan elmosolyodik, és röviden, szomorúan nevet. ‒ Nem. Nem úgy, ahogy te szereted őt.

Egy szusszanással kiszökik Ragnar ajkai közül a mondat: ‒ Nem akarom, hogy elmenj.

‒ Minden okés, Ragnar ‒ mondja Lagertha. ‒ Tényleg örülök nektek. Jó párt alkottok. A fiúk egész jól kijönnek vele. Minden rendben lesz. Meglátjuk, merre visznek útjaink.

‒ Lehet, hogy visszajössz?

Lagertha sokat tudóan hümmög. ‒ Úgy hiszem, van még jövőnk együtt.

Szinte öntudatlanul, Ragnar kienged egy nagy sóhajt, amivel úgy érzi, mintha kiengedne minden bizonytalanságot és dühöt is; minden érzelmet, amit tudat alatt felhalmozott.

Felajánlja a tenyerét, amelyet hosszú évek durva bőre borít. A nő belecsúsztatja a puha kezét. Ismerős, megszokott az érzés, ahogy összedörzsölődnek. Közelebb lépve Ragnar felfuttatja a kezeit a nő arcára, és lassan közelebb hajol, hogy még egy csók erejéig összeérjenek az ajkaik ‒ az utolsó csókuk erejéig.

{ és ittavége }