Light fluff, cuki családias, akad némi szomorúságos rész, de hát no
Trigger warning: Rollo egy seggarc, meg hát, gondolom, Ragnar is tud nyers lenni.
Csodával határos módon másnap sikerül időben megérkeznie a Saxonate épülethez. Nem volt kifejezetten egyszerű, de sikerült, és ezért büszke magára.
Belép az épületbe, és rögtön a recepció felé veszi az irányt. Miután informálja a fiatalembert a látogatása okáról, az jelentőségteljesen az ajtó mellett állomásozó egyik őrre pillant. Az őr közelebb jön, és a recepciós utasítja Ragnart, hogy kövesse őt.
Az őr megindul, így hát Ragnar is úgy tesz. Útjuk során elhaladnak néhány szobor mellett, és ő, kíváncsi természetéből adódóan, meg-megáll szemügyre venni pár különösebbet. A legtöbb női alakokat örökít meg. Végigfuttatja az ujjait egy férfi arcán, és a látvány alapján ítélve nem lepődik meg azon, milyen durva a tapintása. Ezek nem az átlagos fehér, simának tűnő szobrok, amiket múzeumokban lehet látni ‒ ezek szürkék és barnák és olyanok, mintha homokból készültek volna. Olyanok, mint egy időkapszula az ősi időkből, mint egy halványuló emlék olyasvalaki birtokában, aki kétségbeesetten emlékezni akar rájuk.
Amikor az őr bevezeti egy gyéren világított szobába, egyből kiszúrja a lengén öltözött férfit a tér közepén lévő nagy, kipárnázott kanapén. Gyorsan átfuttatja a tekintetét a szobán; csupán egy pár tripodot és kamera kelléket talál a kanapén és a rajta trónoló férfin kívül. Ezen kívül ez a szoba is, az egész épülethez hasonlóan, régimódi építésű, és úgy tűnik, büszke is erre.
‒ Ragnar Lothbrok van itt, uram.
‒ Elmehetsz ‒ utasítja az őrt a férfi, aki erre egy bólintással kilép a szobából és becsukja az ajtót maga mögött. ‒ Nem csatlakozol? ‒ Megpaskolja a kanapét maga mellett.
Ragnar gyanakodva méregeti. A férfi szakálla rövidebb, mint a sajátja, és világosabb színű, az arcán szívélyesnek tetsző kifejezés ül, de nagymértékű elhatározás is meglapul rajta. Hogy ez jó vagy rossz, Ragnar még nem tudja eldönteni. Bárhogy is legyen, lassan a kanapéhoz somfordál és helyet foglal a másik végén.
‒ Ecbert King vagyok, a Saxonate cég tulajdonosa. Kérlek, hívj csak Ecbertnek. ‒ Felé nyújtja a kezét, amit Ragnar könnyedén megráz. A férfi visszahelyezi a karját a háttámlára. ‒ Igen, tudatában vagyok, hogy létezett egy konkrét király ezzel a névvel. ‒ Mosolyogva megrázza a fejét, aztán keményebb kifejezésre vált az arca. ‒ Azt hiszem, a szüleim is éppen olyan ambíciózusak voltak, mint én.
Ragnar őszintétlenül mosolyog.
‒ Jó, akkor üzlet. Remélem, élvezted a szállást tegnap és kipihented magad. Tetszett a hotel?
Ragnar egy fogatlan vigyorral oldalra gördíti a fejét, majd le. A férfi nyilvánvalóan nem várt választ a kérdésére, mivel töretlenül folytatja a beszédét. Úgy tűnik, előre kigondolta, mit fog mondani, amikor Ragnar megérkezik.
‒ Felszabadítottam a mai napomat, személyesen akartam dolgozni veled. Hadd osszam meg az ötleteimet.
És így is tesz, és Ragnar figyel. Rövid beszélgetés ez, és főleg abból áll, hogy Ecbert beszél. A dinamika akkor sem változik, amikor eljutnak a tényleges fotózásig.
Semmi idő alatt befejezik, legalábbis gyorsabban, mint a többi fotózáson, amiken eddig volt, viszont sokkal jelentőségteljesebben telik: egész idő alatt valamiféle mély energiát érez a kettejük körül. Nem feltétlen romantikus, de azzá is válhat, nem barátság, de azzá is válhat; és nem ellenséges, de jelenleg ez tűnik a leginkább valósághűnek. Arra jut, hogy ez éppen csak annyi: egyfajta hasonlóság és megértés kettejük között, és megannyi potenciál, amit egyikük sem tud még beazonosítani.
A találkozó után Ecbert átad neki egy borítékot, amelyben Ragnar egy holnap reggel 9 órára szóló repülőjegyet talál. Rávillant egy gyors vigyort a férfira, mielőtt elhagyja a szobát és az épületet.
Szomorúság söpör végig rajta, egy különös, ismeretlen fajta szomorúság. A hotelhez visszavezető úton bepötyög egy üzenetet Athelstannak.
@RL: Nagyfőnök úr holnap reggel hazaparancsol.
@RL: Pedig azt terveztem, hogy megint hívatlanul felbukkanok a küszöbödön:(
Miután megint keresztülszántott az aulán, most kiszélesített vállakkal, hogy a lehető legdominánsabbnak tűnjön, belép a szobájába és megragadja a kameratáskáját. Eljött az ideje, hogy videót készítsen erről a helyről. Vagyis a városról. Nem a hotelről.
Ahogy bezárja az ajtót maga mögött, a telefonja felpittyen. Izgatottan előhúzza.
@AA: Nos, mit tervezel a mai nap további részére?
A gyomra megugrik, és egy győzedelmes mosoly kúszik fel az arcára, amitől egy darabig nem tud megszabadulni utána. Nem is tudja, pontosan miért is érzi magát győzedelmesen. Egyáltalán van ilyen szó?
@RL: Csinálnom kell egy videót a városról. Tudod, ez a munkám.
Legaloppozik a lépcsőn, majdnem hogy repül igazából, és amint kiér az utcára és elindítja a felvételt, nincs mit tenni, azzal a komikusan nagy mosollyal az arcán kezdi filmezni magát.
Amikor a telefonja újra jelez, rögtön leállítja a felvételt és lecsekkolja az üzenetet.
@AA: Csatlakozhatok, ha szeretnéd.
@RL: Találkozzunk a megállóban ;)
Nem is érti, mi van azzal a kacsintós arccal ‒ semmi akár egy kicsit is szexuális nincs ebben az üzenetben ‒, de odakerült. Egyszerűen csak odakívánkozott.
Elidőz a terület filmezésével, tudván, hogy el fog tartani némi ideig, amíg Athelstan ideér. Ahogy lassan közeledik a megálló felé, már elégedett a tartalommal, amit eddig készített. Persze még korántsem elég egy rendes videóhoz, de határozottan együtt tud működni ezzel a várossal és a számos kis érdekes pontjával.
Úgy dönt, jól nézne ki, ha felvenné azt is, ahogy Athelstan megérkezik, szóval kiötli, hová kellene helyeznie a kamerát, hogy ő és a férfi is benne legyen a képben, aztán egy párszor el is próbálja, csak hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg az elképzelései szerinti hatást váltja ki. Néhány járókelő gyanakodva megbámulja, de már megszokta. Végül leül a kamera mellé és vár. Várakozásban elég jó tud lenni, ha akar.
Hamarosan megáll a közelben egy jármű, és amikor meglátja Athelstant leszállni, ezzel egyidőben felugrik. Megnyomja a felvétel gombot, és odaáll az előre eltervezett pontra.
Athelstan sietve közeledik hozzá, és ő rögtön nagy ölelésbe vonja, amikor közelebb ér. Csak egy kicsit túl sokáig tartják ki ahhoz, hogy elmenjen egy átlagos, mindennapi ölelésnek ‒ és Ragnar lehet, hogy beleszippantott a pasi hajába (finom illata volt) ‒, szóval meglazítják egy kis idő múlva, de Ragnar nem szakítja meg teljesen. Csak azután engedi le a karjait, miután mélyen belebámul Athelstan mosolygó szemeibe csupán egy kicsi távolságra tőle, aztán odafut a kamerához, hogy leállítsa a felvételt (amiről egy kicsit elfeledkezett).
Átvándorolnak a városkán, és Athelstan valójában sok szempontból sokkal érdekesebbé teszi a videót. Az egyik az, hogy látszólag hatalmas tudása van a történelméről, amit bőkezűen és nagylelkűen megoszt Ragnarral és a közönségével.
Egy idő után rábukkanak egy szimpatikus kávézóra, ahová, úgy döntenek, beülnek és isznak valamit. Ragnar oldalra rakja a kamerát és rendel egy kávét, miközben arról magyaráz Athelstannak, hogy egyszer majd muszáj megkóstolnia a kávét a kedvenc otthoni helyén.
Sokat nevetnek, és kis semmiségekről beszélgetnek, és Ragnarban tudatosul, hogy régóta nem érezte magát ennyire felszabadultan.
Az is tudatosul benne, miután fizetnek és elhagyják a helyet, hogy a kamera ‒ amit teljesen véletlenül tökéletes szögben tett le ‒ felvette az egészet. Ez a felismerés méginkább boldoggá teszi, mert ez azt jelenti, hogy bármikor újranézheti majd, amikor csak akarja. És bónuszképpen, ha megfelelően megvágja és felgyorsítja, nagyszerű kis jelenet lehet belőle, ami fölé csinálhat majd egy hangsávot.
Aztán még az is tudatosul benne, hogy a kamera, lévén hogy eddig működésben volt, most fenyegetően kevés maradék energiával birkózik az ébren maradásért. Miután ezt közli Athelstannal, a férfi vidámsága láthatóan megcsappan.
Micsoda szörnyű szokása ez a valóságnak, nem igaz? Amikor már éppen megfeledkezel róla és pillekönnyűnek érzed magad, szállingózol a levegőben, akkor megjelenik és visszarángat a földre.
Ragnar felsóhajt. ‒ Nos akkor. Jól éreztem magam.
‒ Én is. Örülök, hogy csatlakozhattam.
Ragnar megáll a férfi előtt ‒ most olyan közel van hozzá, és nemsokára olyan messze lesznek egymástól ‒, és a mondat azelőtt csúszik ki a száján, mielőtt akár egyszer is átgondolhatná: ‒ Vissza kellene jönnöd a hotelbe velem. ‒ Kevésbé hangzik kedves invitációnak és sokkal inkább parancsnak, és Ragnar bánja, hogy így jött ki, de Athelstan látszólag nem bánja.
A mosoly visszatér az arcára, és bólint. ‒ Örömmel ‒ mondja, és követi Ragnart az elegáns épületig.
Ezúttal ketten vágnak át az ítélkező pillantásokkal teli hallon, és Ragnar felerősödik ez a bájos és imádnivaló angol jelenlétében.
Miután kinyitja a szobaajtót, Ragnar nem is várja meg, hogy teljesen belépjenek, mielőtt a nagy kezeivel megragadja Athelstan arcát, és a falnak tűzve megcsókolja őt. Áthullámzik rajta a megnyugvás, amikor Athelstan egy rövid meglepetés-szünet után viszonozza a csókot.
Ragnar berúgja az ajtót, és elnavigálja magukat az ágyig, amire rálöki a férfit, azonban ő is eldől. Belekuncog Athelstan szájába, amitől ő is felkuncog. Ragnar felülre gördül, és nekikezd kigombolni a ránctalan inget maga alatt, útja során csókokat hagyva maga után. Az utolsó gombhoz jutván kibújtatja azt, és az ajkaival végigszántja az így felfedett bőrt alatta. Kioldja az övet és kicipzározza a farmert is, és érzi az alóla áramló melegséget, de akkor Athelstan felhúzza őt vissza magához, szóval a csók közben csak a kezeit használja, hogy leráncigálja a farmert a férfiról.
Athelstan befuttatja az ujjait Ragnar pólója alá, áthúzza a fején, és ahogy megpillantja a most már meztelen felsőtestét, Ragnar érzi a combján, ahogy a férfi farka megrándul alatta.
Elvigyorodik és belesuttogja Athelstan fülébe: ‒ Most már nagyon kívánsz, mi?
‒ Egész nap kívántalak ‒ suttogja vissza, ahogy megragadja Ragnar farmerját.
Amikor már mindketten sikeresen lemeztelenedtek, testeiket összepréselve és hevesen csókolózva (meg harapdálva is, legalábbis Ragnar oldaláról, de a nyögéseiből és a keménységéből ítélve élvezi a másik férfi) hemperegnek egy darabig az ágyon.
Egy ponton Ragnar feltápászkodik, és óvszert és síkosítót keres a táskájában. Visszafordulva az ágyon várakozó férfihoz, megpillant valamit a szemében, ami annyira nem tetszik neki, szóval gyengédséggel és kedvességgel tér vissza.
Lassan felmászik Athelstanra, de csak nézi, és megkérdezi: ‒ Mi a baj?
‒ Én, ööö… Semmi…
‒ Naaa ‒ súgja a fülébe, és csókokat nyom a férfi nyakára, amíg várja a további tettekre vonatkozó megerősítést.
‒ Hát, ahogy már mondtam, régóta nem csináltam ilyet. Csak ideges vagyok. És ööö…
‒ Nyugi, hamar vissza fog jönni. Ezt nem tudod elfelejteni ‒ kacsint Ragnar, és gyors csókot nyom azokra az elbűvölő ajkakra.
‒ Nem jött fel a beszélgetésünkben, de… nos, soha nem csináltam még ilyet. ‒ Athelstan a testeik közötti kis távolságra mutogat.
‒ Nem szexeltél még?
‒ Nem, vagyis de, azt igen… Nem sokszor, de igen. Úgy értettem, ilyet még soha nem csináltam.
‒ Nem voltál még férfival?
‒ Nem voltam még férfival.
Ragnar elmosolyodik. ‒ Gyengéd leszek. Gondod viselem.
Athelstan visszamosolyog rá, és bólint. Ragnar látja azokban a kék szemekben a bizalmat és hitet őbenne. Mélyen megcsókolja, és olyan közel szorítja a teljes testét a másik férfiéhoz, amennyire csak fizikailag képes rá, azt kívánva, bárcsak így maradhatnának örökké.
Megjelenik egy gondolat az agyában, és csak erre tud gondolni, amikor elér hozzá az orgazmus hulláma: Athelstan azt mondta, a megfelelő személyre vár. Széles vigyor ül az arcán, amikor hatalmasat élvez, és úgy érzi, még soha nem volt jobban kielégülve.
Hasonló pozícióban alszanak el később, elégedetten és felszabadultan és boldogan, és teljesen máshogy ébrednek fel.
Ragnar rácsap a telefonjára, hogy megállítsa a belőle jövő hangot, és ahogy kinyitja a szemét, realizálja, hogy valami szúrja a bordái között és nem érzi az egyik karját. Ez utóbbi azért van, mint rájön, mert Athelstan rajta fekszik, sőt feltételezhetően rajta fekszik már egy ideje. Habár, mert háttal fekszik Athelstannak, a szúró “valami” kilétét nem tudja beazonosítani, a férfi egyik csontjára tippel. Van egy pár neki, kiálló, hegyes darabok, például a medencecsontja, aminek az utóhatására csak most eszmél rá: fájdalom a combjai egy bizonyos részén minden alkalommal, amikor csak egy picit is megmozdítja. Már majdnem elfelejtette, milyen érzés ez, hiszen hónapokkal ezelőtt volt utoljára férfival.
De persze ez az este valami más volt; érzi, ahogy a boldogság szinte sugárzik a szívéből, és a mélyről jövő kielégültség nem csupán az egy ideje átélt legjobb orgazmusa miatt van. Nem, ez valami teljesen más volt. Még mindig az. Így marad vajon?
Határozottan megtesz majd mindent azért, hogy így maradjon.
Pár percig szenved a karja kiszabadításával, aztán a sikert követően Athelstan felé fordul, aki egy kifejezetten furcsa pozícióban fekszik (ami megmagyarázza, Ragnar miért ébredt olyan kényelmetlenül). Egy szívből jövő mosolyon keresztül ráragyog, és gyengéden cirógatni kezdi a haját és vállát.
Athelstan lassan kinyitja a szemét és álmosan Ragnarra pislog.
‒ Jó reggelt, szépség ‒ suttogja Ragnar.
Athelstan szégyenlősen elmosolyodik, és átrendezi a testrészeit úgy, hogy kényelmesebben Ragnarhoz tudjon bújni. ‒ Jó reggelt ‒ dünnyögi a mellkasába.
‒ Utálom siettetni a dolgokat, Csipkerózsika, de hamarosan indulnom kell. Bárcsak ne kellene.
‒ Neee ‒ nyüszít Athelstan, és lehetetlenül közel ficánkol.
Ragnar kuncog. ‒ Ki fognak dobni minket a szobából.
Athelstan felszusszan, és Ragnar megrázkódik a csupasz bőrét érő lélegzettől. Átgördül a hátára és felül. Egy arcdörzsölés után felkel az ágyból, és Ragnar egy szégyentelenül nagy vigyorral együtt megbámulja a formás fenekét.
‒ Hé ‒ szól Ragnar, mire Athelstan hátrafordul, és a vigyora még nagyobbra nő. ‒ Szerintem még van időnk egy zuhanyra.
Athelstan jelentőségteljesen visszamosolyog rá, mielőtt belép a fürdőszobába. Ragnar nem veszteget több drága időt, inkább rögtön követi.
A fülledt zuhanyzásuk (mármint fülledt, mint szexi, igen, de fülledt, mert Athelstan, komolyan, tényleg szükséges, hogy ilyen forró legyen a víz?) több időt vett igénybe, mint gondolták (nem igazán figyeltek erre a kis részletre), ezért amikor végre kikászálódnak, Ragnar szinte fénysebességgel pakolja be a cuccait, amíg Athelstan mindenáron segíteni próbál azzal, hogy összehajtogatja a ruhákat, de valójában ez csak lassítja a folyamatot. Mindenesetre azért Ragnar hálás.
Athelstannal az oldalán kicsekkol, miközben a recepciós furcsán méregeti őket, amit Ragnar betud a frissen-dugott kinézetüknek, meg annak, hogy Athelstan hivatalosan nincs bejelentve a szobába ‒ bárhogy is, a nő nem jegyez meg semmit.
Kint az utcán Ragnar a férfira sandít, és egy csábítónak szánt mosollyal megkérdezi (avagy parancsolja): ‒ Velem jössz a reptérre? ‒ És Athelstan, persze, boldogan beadja a derekát.
Az egyedüli ok, amiért Ragnar megkérdezte ezt az, hogy több időt akar vele tölteni, annyit, amennyi csak lehetséges. Edzi az agyát, hogy képes legyen kezelni a félelmetes szituációt, amikor elérkezik ‒ a pillanat, mikor búcsút kell mondaniuk egymásnak.
És hamarabb elérkezik, mint számított rá; seperc alatt a reptér bejáratánál találják magukat, és nem tudja tovább halogatni, mert a repülő hamarosan indul, és még be kell adnia a csomagját, és fel kell szállnia… és el kell búcsúznia.
Nem mintha ne akarna hazatérni a családjához és barátaihoz, mert de, tényleg akar, szereti őket és hiányoznak neki, azonban Athelstant sem akarja maga mögött hagyni. Kell ez a férfi az életébe. Kell mellé, az oldalára. Viszont csupán két napja ‒ és a mai pár órája ‒ ismerik egymást, nem volna szabad ilyen intenzíven éreznie a férfi iránt ilyen rövid idő után, szóval nem mond semmit, mert nagyon nem akarja elrontani ezt kettőjük között.
Athelstanhoz fordul és a szomorú szemeibe néz. ‒ Nos ‒ mondja.
‒ Nos ‒ válaszolja Athelstan. Bámulnak még egy kicsit egymásra. ‒ Menned kell ‒ teszi hozzá, és éppen annyira hangzik kérdésnek, mint állításnak.
‒ Aha ‒ sóhajt Ragnar. ‒ Eljöhetnél látogatóba valamikor ‒ javasolja, mert ez a legóvatosabb változata annak, amit mondani akar.
A férfi úgy mosolyog rá, mint egy gyerekre szokás, aki még nem érti, hogy működik a világ. ‒ Lehet róla szó.
Ragnar komolyra vált arccal bólint. Érti, vagy legalábbis úgy hiszi; ha mást nem, azt érti, hogy a férfi nem tervez látogatóba menni.
‒ Megvan a számom, ugye? ‒ kérdi Athelstan. ‒ Hívj, amikor biztonságban megérkeztél. Elmondok egy imát érted.
Ragnar szája mosolyra húzódik. ‒ Rendben. Manapság már nem igazán vannak repülőbalesetek, de mindenesetre köszi.
‒ Én csak félek attól… Nem repülök.
Ragnar csak megcsóválja a fejét és magához öleli a férfit. Végig kitartják, amíg a női hang bejelenti, hogy most van az utolsó lehetőség felszállni a Norvégiába tartó járatra, aztán végül elengedik egymást.
‒ Ég veled, Athelstan.
‒ Ég veled, Ragnar.
És Ragnar elfordul és elsétál. Ennyi volt.
{ neee }
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolatok? Kritikák? Kérdések?
Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha szeretnéd megosztani, ne habozz. °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°