És dörög és villámlik 1.

Ez egy fordítás, nem saját alkotás!

Az eredeti mű { itt } található angol nyelven, Samunderthelights tollából.

{ a történet eredeti borítója }

Egy ideje már kotlok ezen a fordításon,
és mivel mostanság meg lettem áldva az idő bőségével,
viszont mivel ezen áldás nem sokáig fog tartani,
gondoltam kiteszek belőle legalább annyit, amennyi már megvan.
Szóval.

Athelstan/Ragnar/Lagertha + említve Astrid/Lagertha, modern AU
Ehm. Fluff? Hurt/comfort? Na de dráma, abban biztos vagyok.
Trigger warning: 15 részes történetnek nézünk elébe. Tizenöt. Kövezzetek meg, de nem írom ki, mi minden várható; talán logikusabb részenként. Köszipuszi.

{ 1. }

Ragnar aktívan bámulja a helyi közösségi ház elé gyűlt tömeget, amikor a fia megböki a karját.

‒ Gyere, menjünk ‒ mondja Ubbe. Az apja figyelmen kívül hagyja, és átkel az úton a ház felé. ‒ Mit…

‒ Nézzük meg, mi folyik itt.

Ubbe követi az apját, ahogy átszelik a tömeget, ami főleg helyi családokból áll. Egyikük sem volt még itt ezelőtt, és Ragnar észreveszi, hogy néhány szomszédja egyenesen rájuk bámul, mutogatnak és sugdolóznak. És habár őt nem zavarja, a fiát sajnálja.

De mielőtt még megkérdezhetné tőle, hogy rendben van-e, egy jóképű, idegesnek tűnő férfi jelenik meg előttük. Elegáns öltönyt visel, ami miatt kilóg a tömegből, mint egy fekete bárány.

‒ Üdv, még nem láttalak itt titeket, igaz? ‒ kérdezi a férfi egy barátságos mosollyal. ‒ Athelstan vagyok.

‒ Ragnar. Ez itt a fiam, Ubbe.

‒ Örvendek a találkozásnak.

‒ Szóval mi történik itt? ‒ kérdezi Ragnar.

‒ Pénzt gyűjtünk a közösségi ház kertjének felújításához ‒ magyarázza Athelstan. ‒ Reménykedünk, hogy a helyi közösség segítségével…

‒ És gondoljátok, hogy elég pénzt tudtok gyűjteni süti- és limonádé-eladással? ‒ szakítja félbe Ragnar. Athelstan megdöbben, de gyorsan összeszedi magát.

‒ Igen, ez a terv.

‒ Láthatom? ‒ kérdezi Ragnar. ‒ Mennyi munka kell a rendberakásához?

‒ Nem vagyok biztos benne, hogy…

‒ Mutasd ‒ szakítja félbe Ragnar újra. Ezúttal Athelstan csak mosolyogva megcsóválja a fejét. ‒ Nos? ‒ sürgeti Ragnar, rávillantva a férfira egy nagy, magabiztos vigyort.

‒ Kövessetek.

Így is tesznek, Ragnar és a fia követik a férfit keresztül az épületen, ki a hamarosan remélhetőleg gyönyörű, békés kertté váló területre, ami jelenleg csak egy gazos, elhagyatott földdarab.

‒ Szóval ennek a felújítására gyűjtünk pénzt ‒ magyarázza Athelstan.

‒ Ismerek pár fickót, akik meg tudják csinálni.

‒ Igen?

‒ Hetente csak egy-két napot tudunk vállalni, mert más munkáink is vannak, de… ‒ mondja Ragnar, de megtorpan, amikor Ubbe zavarodottan néz rá. ‒ Mi van?

‒ Eddig építészek voltatok, most már hirtelen kertészek is? ‒ kérdezi Ubbe.

‒ Butus ‒ forgatja meg a szemét Ragnar, mielőtt visszanéz Athelstanra. ‒ Kerteket is csinálunk. Ne hallgass rá.

‒ Biztos vagy benne?

‒ Igen ‒ bizonygatja Ragnar, majd figyelmeztető pillantást vet a fiára. ‒ Megcsináljuk ingyen. Elég, ha étellel és itallal fizetsz.

‒ Ó, ez… ez egy nagyon kedves ajánlat ‒ mondja Athelstan egy félénk mosollyal. ‒ Igazán hálás lennék a segítségért.

‒ De?

‒ Attól tartok, nem fogadhatom el.

‒ Miért nem?

‒ Mert… ‒ kezdi Athelstan, de aztán hátranéz a kertre, vagyis a helyre, ahol a kertnek kellene lennie, és sóhajt egyet.

‒ Akkor jövő kedden találkozunk? Három óra megfelel?

‒ Ööö, persze…

‒ Rendben. ‒ Ragnar rávillantja a nagy vigyorát, aztán a fia hátára teszi a kezét. ‒ Menjünk.

Megfordulnak, és szótlanul átvágnak az épületen, vissza a tömegbe. Ragnar megragad két sütit az asztalról, és elsétál, maga mögött hagyva egy csapat utána kiabáló embert.

‒ Hagyjátok ‒ mondja Athelstan, amikor ráeszmél, mi történt. ‒ Már kifizette.

‒ De…

‒ Már fizetett értük ‒ ismétli, ahogy nézi a férfit és fiát vidáman beszélgetve és sütit majszolva átkelni az úttesten. Nem tudja megállni, elmosolyodik, amikor az idegen kedvességére gondol.

‒ Hogy mit csináltál? ‒ kérdezi Rollo, a kezét az asztalra csapva. ‒ Már így is túlvállaltuk magunkat a Johnson melóval!

‒ Tudom, de…

‒ Különválhatunk ‒ javasolja Floki. ‒ Dupla munka, dupla pénz, szóval…

‒ Igen, nos, az a helyzet… ‒ kezdi Ragnar. A barátja ránéz. ‒ Azt ígértem, megcsináljuk ingyen.

‒ Te gecihülye! ‒ vágja hozzá Rollo. ‒ Nem is csinálunk kerteket.

‒ Miért? ‒ kérdezi Floki.

‒ Mert elkél ott a segítség.

‒ Nem is ismered őket ‒ mondja Rollo. ‒ Voltál már egyáltalán a közösségi házban? Drogosok járnak oda meg…

‒ És mi? ‒ förmed rá Ragnar, és Rollo rájön, mit mondott. ‒ Akkor ott igazán otthon lennék, nemde?

‒ Nem úgy értettem…

‒ Pontosan tudom, hogy értetted ‒ mondja Ragnar. ‒ Segíteni fogunk nekik, és kész ‒ teszi hozzá, mielőtt elhagyja a szobát.

‒ Szóval akkor most éjjel-nappal dolgoznunk kéne? ‒ kérdezi Rollo. Floki csak megrántja a vállát. ‒ Akkora egy…

‒ Ha nem tetszik, bármikor kereshetsz más munkát ‒ javasolja Floki. ‒ Senki nem kényszerít, hogy az öcséddel dolgozz.

‒ Hogy fogadták? ‒ kérdezi Lagertha, amikor Ragnar hazaér aznap este. ‒ Sebeket nem látok rajtad…

‒ Rollo nem akar többet dolgozni, mint amennyit most.

‒ Nyilván. És Floki?

‒ Nem vagyok benne biztos ‒ rántja meg a vállát Ragnar. ‒ Meglátjuk, ott lesz-e. Beszéltem Björnnel is, a segítségét ígérte.

‒ A többiek?

‒ Hát… ‒ kezdi Ragnar, de Ubbe és Hvitserk besétálnak a nappaliba, éppen egy, a testvérükről szóló beszélgetés kellős közepén, úgyhogy Ragnar és Lagertha rögtön elcsendesednek.

‒ …azt mondta, hogy elmondtad Ivarnak, ezért tudja anya ‒ mondja Hvitserk. Ubbe tekintete zavarodott, ahogy leül a kanapéra. ‒ De én semmit sem mondtam Ivarnak.

‒ Szerinted én mondtam? ‒ kérdezi Ubbe.

‒ Sigurd úgy hiszi, igen. Ezért mérges.

‒ Miért mondanám el Ivarnak? Soha nem beszélek vele.

‒ Anyának elmondtad? ‒ kérdezi Hvitserk, aztán, ráébredve a jelenlétére, felnéz az apjára. ‒ Sigurd elmondott nekünk valamit, de most már Ivar is tudja, és Ivar elmondta anyának.

‒ Ahaa… Érdekel ez engem? Vagy megint valami sulis dologról van szó? ‒ kérdezi Ragnar, és Lagertha nem tud leküzdeni egy mosolyt.

‒ Nem, nem sulis ‒ mondja Ubbe. ‒ De nem számít. Szokás szerint, Ivar csak fel akarja idegesíteni Sigurdot, és anya valószínűleg nem is tud semmit. Ivar már csak ilyen.

‒ Nos, igen ‒ ért egyet Ragnar. ‒ Szóval újra. Érdekel ez engem?

‒ Nem, de…

‒ Akkor jó. Mit gondoltok, akartok tenni valamit a helyiekért?

‒ Na már megint ‒ forgatja meg a szemét Ubbe. ‒ Ez az a közösségi házas dolog?

‒ Mindkettőtöknek jól jönne a munka, nem?

‒ Ja, valódi munka. Kell a pénz a saját kecómhoz ‒ mondja Ubbe, és az apja felsóhajt. ‒ Segíteni ennek a pasinak a kertjével, az nem fog segíteni rajtam, ugyebár.

‒ Hvitserk?

‒ Kizárt. Nem fogom ott tölteni a nyaram. ‒ A tinédzser vállat ránt, mielőtt feláll és elsétál, a testvérével maga mögött. Ragnar Lagerthára néz, aki csak megvonja a vállát.

‒ Felnőnek. Már saját életük van.

‒ Önzőek.

‒ Te megcsináltad volna az ő korukban? ‒ kérdezi Lagertha.

‒ Én már apa voltam az ő korukban. Nem volt időm bulizni. Keményen kellett dolgoznom a családom eltartásáért. Fel kellett nőnöm és felelősségteljesnek kellett lennem ‒ mondja Ragnar, és a párja felhúzza a szemöldökét. ‒ Vagy legalábbis ezt mondom nekik.

‒ Pontosan.

Sigurd nem jött ki a szobájából vacsorázni, úgyhogy most, hogy Lagertha és a fiai takarítják az asztalt és mosogatnak, Ragnar az emeletre vándorol, hogy ránézzen a fiára. Eddig elhessegette a fiai megjegyzéseit arról, hogy Sigurd feldúlt, mert Ivar mindig felidegesíti a fiút, aztán egy pár óra múlva mindig elmúlik. De Sigurd soha nem hagyta ki a vacsorát, ez nem rá vallott.

Kopogtat az ajtón, de nem kap választ. Benyit. Az ágyán találja Sigurdot, csukott szemmel, fejhallgatóval. Ragnar leül mellé, mire a fia hirtelen megugrik.

‒ Szia ‒ mondja Ragnar egy apró mosollyal. ‒ A testvéreid azt mondták, feldúlt vagy.

‒ Elmondták miért? ‒ kérdezi Sigurd ijedten.

‒ Nem. Azt mondták, Ivar tud valamit, amit nem kellene, és elmondta édesanyádnak.

‒ Így van.

‒ Ezt ő mondta, vagy anyád? ‒ kérdezi Ragnar. A fia vállat von. ‒ Tudod, hogy Ivar csak azért mond bizonyos dolgokat, hogy bántson, igaz?

‒ Tudom.

‒ Akarod, hogy beszéljek anyáddal?

‒ Nem! ‒ vágja rá Sigurd, és Ragnar felsóhajt.

‒ Mi a baj? Történt valami a suliban? Verekedtél valakivel?

‒ Nem.

‒ Lány van a dologban? ‒ kérdezi Ragnar, és a fia elvörösödik. ‒ Igen? ‒ nevet Ragnar, és bordán böki a fiát.

‒ Nem ‒ mondja a tinédzser a fejhallgatója vezetékével játszó kezeire bámulva.

‒ Akkor fiú van a dologban?

Csend ül a szobára, és Ragnar nem tud ellenállni egy mosolynak. De aztán Sigurd, még mindig a kezeit tanulmányozva, megrázza a fejét.

‒ Hát, ha mégis akarod, hogy beszéljek a bátyáddal vagy anyáddal, csak szólj, oké? Vagy ha velem akarsz beszélni…

‒ Nem akarok ‒ mondja Sigurd gyorsan.

‒ Lagerthával?

‒ Nem.

‒ Oké ‒ sóhajt Ragnar, majd a kezébe vonja a fia kezét, és megszorítja. ‒ De ne hagyd, hogy az öcséd elérje a célját.

‒ Nem fogom.

‒ Nem hitted, hogy itt leszek, igaz? ‒ kérdezi Ragnar, amikor besétál a konyhába, miután az egész épületet átfésülte Athelstant keresve.

‒ Ó, sajnálom, én…

‒ Elfelejtetted?

‒ Nem ‒ nevet Athelstan ‒, persze hogy nem. Csak annyi, hogy a sütis lány megbetegedett, szóval…

‒ Nem tudsz megkérni valaki mást, hogy hozzon kekszet? ‒ javasolja Ragnar, megmosolyogtatva ezzel Athelstant.

‒ Az nem ugyanaz.

‒ Szóval inkább a konyhában tartjuk a gyűlést?

‒ Adj egy percet. Rögtön itt leszek ‒ mondja Athelstan.

‒ Én hová megyek?

‒ A kertbe ‒ nevet Athelstan. ‒ Egy perc és én is megyek ‒ teszi hozzá.

Ragnar szélesen rávigyorog, mielőtt elhagyja a konyhát, és a kertbe vonul. Egy asztal és két szék már oda lett helyezve; leül, megragadja a jegyzetfüzetét és egy ceruzát a táskájából, vet egy pillantást a kertre, és megpróbál ötletelni. Csak most veszi észre, hogy a kert sarkában egy fészer bújik meg. Elmorfondírozik, vajon le kell-e majd bontaniuk, vagy meg tudják menteni és hasznosítani.

Még mindig a birtokot bámulja, amikor Athelstan csatlakozik hozzá. Eléhelyezi a tálcát, amin limonádé van és egy tányér friss keksz.

‒ Szabad? ‒ kérdezi Ragnar, de már a kezében tart egy kekszet.

‒ Persze.

‒ Egyedül vezeted ezt a helyet?

‒ Igen ‒ mondja Athelstan. ‒ Néhány csodás ember kisegít, de én vagyok az…

‒ Mind önkéntes? ‒ vág közbe Ragnar.

‒ Igen.

‒ Te raktad össze ezt a helyet?

‒ Igen. ‒ Athelstan félénken elmosolyodik. ‒ Nehéz időszakon mentem keresztül pár éve, de amikor rátaláltam Istenre… Mi az? ‒ nevet, ahogy meglátja Ragnar arcát.

‒ Bocs, nem vagyok vallásos. Nem értem ezt az egész “rátaláltam Istenre” dolgot. Vallásos lettél, és?

‒ A hitem, Isten megtalálása, ezek segítettek keresztül egy kemény időszakon az életemben ‒ próbálja elmagyarázni Athelstan. ‒ Megadta az erőt, ami kellett hozzá.

‒ Lehet, hogy az az erő végig benned volt ‒ veti fel Ragnar, és a másik férfi megereszt egy óvatos mosolyt.

‒ Miután visszataláltam a helyes útra, vissza akartam adni valamit az embereknek. Ezért döntöttem úgy, hogy létrehozom ezt a helyet ‒ magyarázza Athelstan. ‒ A templomtól és a közösségtől kapott segítséggel sikerült a mai formájára varázsolnunk.

‒ Hát, megemelem a kalapom, hogy ezt véghez tudtad vinni ‒ mondja Ragnar. ‒ Évekig csak elsétáltam mellette, soha nem gondoltam, hogy… nos, nem mondhatom, hogy valaha elgondolkodtam, ki hozta össze, vagy… igazából nem mondhatom, hogy valaha gondoltam erre a helyre úgy egyáltalán.

‒ És most itt vagy.

‒ Itt vagyok ‒ vigyorog Ragnar.

‒ Mit kezdjünk ezzel? ‒ kérdezi Ragnar a fészer felé biccentve. Az elmúlt időt ötleteléssel töltötték, és most áttértek a terület feltérképezésére, hogy lássák, mivel van dolguk. És habár az ötleteik egészen egyszerűek, a kert évekig gondozatlanul állt, így sok időbe fog telni a megfelelő állapotba rántani.

‒ Ó, ez… ‒ mondja Athelstan a fészerre nézve. ‒ Ennek maradnia kell.

‒ Biztos? Lerombolhatom és építhetek újat, vagy…

‒ Nem ‒ vágja rá Athelstan feszengve. ‒ Ennek maradnia kell.

‒ Miért? ‒ kérdezi Ragnar, de megindul a fészer felé, mielőtt még a másik válaszolhatna. ‒ Mi van bent? Drog? ‒ nevet.

‒ Kérlek, ne ‒ mondja Athelstan, de Ragnar már kinyitotta az ajtót. Belépve rájön: ez nem csak egy fészer. Valaki lakik benne, az a valaki pedig Athelstan.

‒ Legális ez egyáltalán? ‒ kérdezi Ragnar, amikor kilép, és Athelstan még mindig ott álldogál, a cipőjét bámulva.

‒ Nem hiszem.

‒ És mi van a… ‒ kezdi Ragnar, de aztán csak sóhajt. ‒ Van fogalmad róla, mennyire veszélyes ez?

‒ Igen.

‒ Miért nincs valahol egy házad? Vagy egy lakás, vagy…

‒ Minden pénzemet ebbe a helybe öltem ‒ ismeri be Athelstan. ‒ És ez teljesen rendben van, de…

‒ Nem, nincs ‒ szakítja félbe Ragnar. ‒ Ez az izé bármelyik pillanatban összedőlhet. Nem tudnál a közösségi házban lakni? Aludhatnál az egyik szobában.

‒ Rájönnének. Ha feljelentik, be kell zárnom az egészet. Nem kockáztathatom meg.

‒ Ez nem biztonságos ‒ mondja Ragnar, az egyik kezét az ajtóra téve. ‒ Legalább hagyd, hogy építsek neked egy újat.

‒ Ha valaha meg fogok tudni engedni magamnak egy új fészert, tudom, hol talállak ‒ mondja Athelstan, mielőtt visszaindulna a házba, de Ragnar megragadja a karját. ‒ Mi az?

‒ Mi történik ezzel a hellyel, ha valami történik veled, hm?

‒ Értékelem az aggodalmad, de…

‒ De hagyjalak békén? ‒ kérdezi Ragnar, és egy apró mosoly jelenik meg Athelstan arcán. Ragnar elengedi a karját, és hátrébb lép. ‒ Ahogy kívánod.

{ menjünktovább }