És dörög és villámlik 2.

Ez egy fordítás, nem saját alkotás!
Az eredeti mű { itt } található angol nyelven, Samunderthelights tollából.

{ előző }

{ a történet eredeti borítója }

Athelstan/Ragnar/Lagertha + említve Astrid/Lagertha, modern AU
Ehm. Fluff? Hurt/comfort? Na de dráma, abban biztos vagyok.
Trigger warning: (erre a részre) említések droghasználatról, halálról

{ 2. }

Amikor hazaér, még mindig Athelstanon, a kerten, meg a közösségi házon jár az agya. Csendes estében reménykedik, de megborzong, amikor meghallja a volt felesége hangját.

‒ Aslaug, mit keresel itt? ‒ kérdezi, miközben egy mosolyt próbál felerőltetni az arcára. Csúfos kudarcot vall.

‒ Talán jobb, ha leülsz ‒ javasolja Lagertha, de mielőtt Ragnar egyáltalán megmozdulhatna, a volt felesége már szóra is nyitja a száját.

‒ A fiad felcsinált egy lányt.

‒ Mi? Ivar? De…

‒ Nem Ivar ‒ csattan fel Aslaug. ‒ Sigurd!

‒ Biztos vagy benne? ‒ kérdezi Ragnar. ‒ Sigurd? A mi Sigurdunk?

Sigurd és Ubbe lép be a szobába; előző láthatóan kínosan érzi magát, utóbbi meg láthatóan lelki támaszként van jelen.

‒ Igaz ez? Teherbe ejtettél egy lányt? ‒ kérdezi Ragnar, de Sigurd csak megrántja a vállát.

‒ Csak annyit mondott, hogy késik neki ‒ magyarázza Ubbe.

‒ Mikor volt ez? ‒ kérdezi Lagertha. ‒ Csinált tesztet? Biztos benne?

‒ Múlt héten mondta ‒ szól Sigurd, a cipője orrát bámulva. ‒ De…

‒ És Ivartól kellett megtudnom! Nem is mondtad el nekem! ‒ dühöng Aslaug.

‒ Ivarnak sem mondta el. Ő is valószínűleg valakitől hallotta a suliban, és úgy döntött, elmondja neked, pedig semmi joga nem volt hozzá ‒ fejti ki Ubbe. ‒ Még azt sem tudjuk, hogy terhes-e egyáltalán.

‒ Rákérdeztél már? ‒ kérdi Ragnar. A fia a fejét rázza. ‒ Nem akarod tudni?

‒ Ha apa leszel, akkor…

‒ Nem is ismerem őt ‒ mondja Sigurd. ‒ Nem igazán.

Ragnar és Lagertha aggódva összenéznek, de mielőtt még biztosíthatnák Sigurdot, hogy minden rendben lesz, Aslaug odalép a fiához.

‒ Hogy lehetsz ilyen hülye? Mi van, ha terhes, hm? Hogy fogsz felnevelni egy gyereket? ‒ kérdezi a fiától, aki láthatóan küzd a könnyeivel. ‒ Persze mindig is tudtam, hogy idióta vagy, de hogy ennyire…

‒ Most rögtön fejezd be, Aslaug! ‒ állítja le Ragnar. ‒ Ha a lány terhes, kitaláljuk, mit kezdjünk a helyzettel. Lagertha és én nagyjából ilyen korúak voltunk, amikor Björn megszületett, és megoldottuk. Szóval… ‒ sóhajt. ‒ Nem ideális, de minden rendben lesz.

‒ Viccelsz? ‒ pördül felé Aslaug. ‒ Ez minden? Teherbe ejt egy lányt ennyi idősen, és ez a reakciód?

‒ Hát, már megtörtént, nem? Mit akarsz, mit csináljak? Mondjam meg neki, hogy legközelebb húzzon gumit? Szerintem rájött. ‒ Ragnar megrántja a vállát, és Lagertha nem tud leküzdeni egy mosolyt.

‒ A te problémád lesz. Én nem fogok… erről gondoskodni ‒ mondja Aslaug, és Ragnar összezavarodva a párjára néz.

‒ Erről? Úgy érti…?

‒ Szerintem igen.

‒ Komolyan? ‒ Ragnar visszanéz a volt feleségére. ‒ Az első unokád, és ennyit tudsz mondani? Szerintem ideje hazamenned.

‒ De mi még…

‒ Ó, szerintem végeztünk ‒ mondja Ragnar. Kinyitja a bejárati ajtót és rávillant a nőre egy erőltetett mosolyt. Mind rábámulnak, nyilvánvalóan várva, hogy távozzon, és Aslaug belátja, hogy nincs más választása, így hát elhagyja a házat. Ragnar becsapja az ajtót mögötte.

‒ Sajnálom ‒ motyogja Sigurd. Az apja vállat ránt.

‒ Ne hallgass anyádra. Nem vagy hülye ‒ mondja, ahogy közelebb lép hozzá és a karjaiba zárja. ‒ Igen, talán egy kicsit idióta ‒ teszi hozzá, mire egy apró mosoly szökik fel a fia arcára ‒, de attól még büszke vagyok rád.

‒ Kösz, apu.

‒ Igaz a hír? Nagypapa leszel? ‒ kérdezi Rollo, amikor napokkal később a közösségi ház kertjén dolgoznak.

‒ Sigurd még mindig nem beszélt a lánnyal, szóval nem tudom ‒ ránt vállat Ragnar.

‒ Az alma nem esik messze a fájától ‒ nevet Floki. ‒ Nem ennyi idős voltál Björn születésekor?

‒ De ennyi, de… ‒ kezdi Ragnar, viszont befogja, mikor megpillantja a kert felé tartó Athelstant.

A férfi elegáns, fekete öltönyt viselt első találkozásuk alkalmával, ellenben most farmerben és pólóban van, és Ragnar somolyog magában, mert annyira máshogy néz ki.

‒ Hogy haladtok?

‒ Pokoli meló, az biztos ‒ mondja Rollo, és Ragnar felnevet. ‒ Mi van? Mit mondtam?

‒ Semmi, semmi ‒ nevet Ragnar, de a vallásról és Istenről folytatott beszélgetésük emléke miatt cinkos pillantást vet Athelstanra.

‒ Ma is csatlakozik hozzánk a fiad? ‒ kérdezi Athelstan, miközben letérdel, hogy felvegyen egy virágot. Kiszabadult a földből a többivel együtt, amikor felásták a kert ezen részét, és ki lett volna dobva, de akkor jön Athelstan, és megpróbálja megmenteni. Habár ez a lehető legkisebb gesztus, mégis mosolyt csal Ragnar arcára.

‒ Björn? ‒ kérdi Floki, lévén, hogy Ragnar nem válaszolt. ‒ Szerintem jövő héten jön.

‒ Szívesen találkoznék vele. ‒ Athelstan megereszt egy mosolyt, de egyik férfitól sem kap választ. Floki és Rollo világossá tették Ragnarnak, hogy nem örülnek ennek a megállapodásnak, és hogy nem tudják, mit kezdjenek ezzel az Athelstan figurával. És ezt nem is próbálják véka alá rejteni. ‒ Ha szükségetek van bármire, ne habozzatok tudatni velem.

‒ Mindenképp.

‒ Nagyra értékelem ezt ‒ mondja Athelstan, mielőtt elhagyja a kertet.

‒ Ha szükségetek van bármire ‒ ismétli Floki gúnyosan. Rollo nevet, Ragnar csak rámered. ‒ Mi van? Ezt mondogatja, amíg ő a jóisten tudja, mit csinál odabent, mi meg idekint végezzük a piszkos munkát. Ráadásul ingyen.

‒ Kedvelem őt ‒ állítja Ragnar egyszerűen, mielőtt munkához lát.

‒ Ragnar? ‒ szól Athelstan, mire a férfi megugrik. ‒  Kezd későre járni.

‒ Ó, észre sem vettem ‒ nevetgél Ragnar. Felnézve látja, hogy a nap már lassan nyugovóra tér. ‒ Akarod, hogy menjek?

‒ Maradhatsz, ha akarsz, de egész nap itt voltál. Haza kellene menned a családodhoz. Lagertha biztosan utál engem, amiért ilyen sokat itt tartalak. ‒ Athelstan elmosolyodik, ahogy Ragnar a pólójába törli a kezét, mielőtt odamegy hozzá.

‒ Nem zavarja. Mi, ööö… nem éppen az “átlagos” pár vagyunk ‒ mondja Ragnar. ‒ Sőt, szerintem a ma estét a barátnőjével tölti.

‒ A…? Ó.

‒ Meglepettnek tűnsz ‒ nevet Ragnar, és belebök a karjába. ‒ Elpirultál?

‒ Nem ‒ kuncog Athelstan, és Ragnar átveti a karját a vállán, közelebb húzva a férfit. ‒ Nem!

‒ Dehogynem. ‒ Ragnar leereszti a karját.

Athelstan arcán széles vigyor terül el; semmi nem maradt az ideges, elegánsan öltözött férfiból, akivel Ragnar csupán hetekkel ezelőtt találkozott ‒ most annyival otthonosabban néz ki, és nyilvánvaló a barátság alakulása köztük.

‒ Most készítettem vacsorát ‒ mondja Athelstan. ‒ Ha szeretnél, maradhatsz enni, ha még nem kell hazamenned.

‒ Legyen, miért ne ‒ húzza meg a vállát Ragnar. ‒ De előbb hadd mosakodjak meg.

Bemennek a mára már bezárt házba. Furcsa ilyen üresen találni; általában találkozóktól és csoportoktól nyüzsög a hely ‒ most puszta csönd tölti be. Amikor Ragnar belép a fürdőbe, és a tükörbe les, egy mosolygó férfit talál. Mert csupán pár héttel ezelőtt még soha nem járt itt, mégis, most itt van, egyedül, Athelstannal, zárás után. Bepillanthat “a kulisszák mögé.”

Amikor visszatér a kertbe, Athelstan már az asztalnál várja, amin tálalva áll a vacsora és italok.

‒ Azon gondolkoztam…

‒ Igen? ‒ nevet Athelstan. ‒ Újabb változás a tervben?

‒ Nem ‒ nevet Ragnar is. ‒ Azon gondolkoztam, hogy mi van, ha egy nővel jössz haza. Nincs elég hely a fészeredben, nem? Ki van lőve a gyertyafényes vacsora bor… Meg hát, láttam az ágyat, de… ‒ nevet, és a másik férfi arcán mélyvörös folt jelenik meg. ‒ Vagy férfivel ‒ teszi hozzá gyorsan. Már megesett, hogy túl hamar és hibásan ítélt.

‒ Nincs ilyen ‒ mondja Athelstan. Ragnar nem érti. ‒ Nem hozok haza senkit.

‒ Te mész velük, vagy…?

‒ Nem. Miután eltértem az utamról, én… ‒ Athelstan megrántja a vállát.

‒ Megtaláltad Istent ‒ javasolja Ragnar, és a férfi félénken elmosolyodik.

‒ Igen. De sajnos közben sikerült rettenetesen bántanom valakit ‒ magyarázza Athelstan. ‒ Az az eset után úgy döntöttem, hogy nem fekszek le senkivel többé.

‒ Te…? ‒ Ragnar megpróbálja összetenni a puzzle-darabkákat, de reméli, hogy rossz képet hozott össze. Aztán Athelstannak leesik, hogy hangzott, amit mondott, és gyorsan megrázza a fejét.

‒ Ó, nem, én nem… nem úgy bántottam valakit! Viszont viszonyt kezdtem egy férjezett asszonnyal, ezzel bántva őt és a férjét is. Önző tett volt, és…

‒ Á, értem. Örülök, hogy kifejtetted ‒ nevet Ragnar. ‒ Egy pillanatra azt hittem, valami másról van szó. De nem hiányzik?

‒ Nem.

‒ Szóval… soha nem fogsz újra? ‒ teszi fel a kérdést Ragnar, és Athelstan megmosolyja a férfi zavarodott tekintetét.

‒ Túlságosan lefoglal ez a hely ‒ rántja meg a vállát Athelstan. Ragnar a fészert bámulja, nyilvánvalóan Athelstan előző mondandóján gondolkozva. ‒ Lehet egy kérdésem?

‒ Persze.

‒ Lagerthának barátnője van.

‒ Uhum.

‒ Ez hogy működik?

‒ Azt akarod tudni, hogy működik? ‒ Ragnar egy darabig értetlenül áll Athelstan kérdése előtt, de aztán leesik neki, hogy nem Lagertháról és a barátnőjéről érdeklődik, hanem arról, hogy hogy működik ez a kapcsolatukban.

‒ Nem szoktál féltékeny lenni?

‒ Nem ‒ von vállat Ragnar. ‒ Ő boldog, én boldog…

‒ De ha neki van valakije, ez azt jelenti, hogy te… Mármint, hallottam, miket beszélnek rólad és a családodról, de…

‒ Ó, igen? ‒ Ragnar megvillantja a széles vigyorát, és Athelstan kínosan lenéz a tányérjára.

‒ Elnézésedet kérem, meglehet, hogy nem kellett volna ezt mondanom.

‒ Ne aggódj, tudom, mit beszélnek rólunk. Látom, ahogy bámulnak és sugdolóznak. Nem zavar ‒ mondja Ragnar. ‒ Zakkant különcöknek látnak minket, mert nem hasonlítunk másokra errefelé, de aztán meg hazamennek, és megcsalják a párjukat a hátuk mögött.

‒ Azt hiszem, ezt értem, de… nem befolyásolja a házasságotokat, ha mindketten vagytok másokkal is?

‒ Nem vagyunk házasok. Régebben azok voltunk ‒ mondja Ragnar.

‒ De azt hittem…

‒ Csak pár éve vagyunk újra együtt ‒ magyarázza. ‒ Először tizennégy éves korunkban jöttünk össze. Pár hónapra rá Lagertha terhes lett. Nem igazán voltunk olyan helyzetben, hogy szülők legyünk, úgyhogy… ‒ Megrántja a vállát.

‒ Hogy érted?

‒ Drogoztunk, engem meg éppen akkor csaptak ki a suliból… De aztán az emberek elkezdték mondogatni, hogy örökbe kell adnunk a babát, mert nem tudnánk gondját viselni, szóval csakazértis leszoktunk, én munkát szereztem… ‒ Ragnar felnéz az égre, és szomorúan felsóhajt.

‒ Mi történt?

‒ Kislányunk született. Pár évvel később, öhm… ‒ Ragnar nagyot nyel; még mindig az eget kémleli, és a könnyeivel küzd. Senkinek nem beszél erről, és Athelstannal sem tervezte ezt máshogy, de van valami a férfiban, ami miatt úgy érzi, neki megnyílhat, ami miatt úgy érzi, lehet önmaga, és nem lesz elítélve. ‒ Hét hónapos volt, amikor egy este lázas lett ‒ meséli. ‒ Kórházba siettünk vele, de elküldtek minket. Aztán a következő nap még mindig csak sírt, és visszamentünk, de… Azt mondták, nincs semmi baja. Hogy csak egy kis semmiség.

Visszanéz Athelstanra, aki együttérző tekintettel figyeli.

‒ Két nappal később abbahagyta a sírást. Mozdulatlan volt. Rögtön rohantunk a kórházba, de… ‒ A másik férfi előredől, és ráhelyezi a kezét az övére. ‒ És ez teljesen megőrjített.

‒ Annyira sajnálom.

‒ Újra drogozni kezdtem, meg későig kint maradtam, csak hogy ne kelljen szembenéznem Lagerthával és Björnnel. Nem tudtam… ‒ Még mindig a könnyeivel harcolva nagyot nyel. ‒ Nem tudtam ott lenni nekik.

Athelstan keze Ragnarén pihen, és Ragnar lebámul rá, mielőtt megfordítja a kezét, és összekulcsolja az ujjaikat. Felnéz; Athelstan ideges, de kíváncsi tekintettel figyeli. Ragnar oda akar hajolni hozzá, de inkább csak elmosolyodik, és folytatja a mesélést.

‒ Nem voltam rendben, és minden este teljesen magamon kívüli állapotban voltam. Aztán egyszer csak találkoztam egy lánnyal. Gyönyörű volt, de… Elkezdtünk randizgatni, és mielőtt még felfogtam volna, mi történik, már terhes volt.

‒ Te és Lagertha… már akkor is volt ez a megegyezésetek?

‒ Nem ‒ mondja Ragnar gyorsan. ‒ Határozottan nem. De Aslaug terhes lett, és tudtam, hogy el kell mondanom Lagerthának. Kiderült, hogy hónapok óta tudott róla, de most, hogy úton volt a gyerek, nem tudta tovább a szőnyeg alá söpörni. Szóval elváltunk, és összeköltöztem Aslauggal.

‒ És a gyerek Ubbe volt? ‒ kérdezi Athelstan. Ragnar bólint, és elereszti a kezét.

‒ Aslauggal ki nem állhattuk egymást, de együtt maradtunk Ubbe miatt. Az a nő egy kis elkényeztetett, megsavanyodott… még mindig ki nem állhatom.

‒ De még több gyermeketek született.

‒ Akkor még mindig naponta drogoztam ‒ tisztázza Ragnar. ‒ Tompítani akartam a fájdalmat, szóval… A felére nem is emlékszem mindannak, amiket akkoriban műveltem. Nem emlékszem Ubbe első lépéseire, nem emlékszem… nem emlékszem Hvitserk születésére. Nem emlékszem Aslaug szavaira, hogy terhes Sigurddal…

‒ Mikor hagytál fel a drogokkal?

‒ Ivar születésekor ‒ sóhajt Ragnar. ‒ Öhm… Nem volt biztos, hogy életben marad egy eldeformálódás miatt. Amikor megtudtuk, hirtelen észhez tértem. A gondolat, hogy elveszthetek még egy gyereket… emiatt rájöttem, hogy ott kell lennem azoknak a gyerekeimnek, akik viszont életben vannak.

‒ És Ivar?

‒ Műtétet műtét követte, de túlélte. Járni is tud ‒ mondja Ragnar egy büszke mosollyal. ‒ Mindenkit megcáfolt.

‒ Szabad kérdeznem, hogy kerültél kapcsolatba újra Lagerthával?

‒ Aslaug és én mindig is a fiainkra koncentráltunk, különösen Ivarra a sok orvossal és műtéttel. Amikor ez abbamaradt, és a fiúk nagyobbak és önállóbbak lettek, rájöttünk, hogy nincs bennünk semmi közös. Nem is kedveltük egymást. Így hát elváltunk, és hónapokkal később Björn kiköltözött. Lagertha és én segítettünk neki, ami után áthívott egy pohár borra…

‒ Á, egy pohár bor ‒ nevet Athelstan, és Ragnar arcára is mosoly szökik.

‒ Azóta együtt vagyunk. De ezúttal úgy döntöttünk, nem házasodunk össze, továbbra is találkozgatunk másokkal, és néha be is hívunk másokat… ‒ magyarázza Ragnar, és észreveszi a pírt a másik férfi arcán. ‒ Úgy döntöttünk, hogy ezúttal jobban fogunk szórakozni.

‒ Tudják a fiaitok?

‒ Persze.

‒ Nem zavarja őket?

Ragnar vállat von. ‒ Ha hazahívunk valakit, megpróbálunk megbizonyosodni róla, hogy lelép, mielőtt a fiúk felkelnek, de volt már, hogy láttak embereket távozni. De most már élik a saját életüket. Sőt, lehet, hogy Sigurd teherbe ejtett egy lányt, úgyhogy…

‒ Tényleg? ‒ nevet Athelstan. ‒ Nagypapa leszel?

‒ Lehet.

Ragnar eszik egy falatot a vacsorájából, ami mostanra kihűlt, de amikor felnéz Athelstanra, rájön, hogy várnia kellett volna.

‒ Bocsánat. Még van az a… dolgod.

‒ Micsoda? ‒ kuncog Athelstan.

‒ Köszönöm, Isten, az ételt. Ámen. Meg minden.

‒ Kifigurázol?

‒ Nem ‒ mondja Ragnar. ‒ Komolyan. Ezt kell csinálni evés előtt, nem? ‒ Athelstan bizonytalanul bólint. ‒ Nem figurázlak ki. Esküszöm.

‒ Köszönöm ‒ mondja Athelstan félénk mosollyal az arcán. Lehajtja a fejét, lecsukja a szemét, és Ragnar elmosolyodik.

Soha nem találkozott még senki olyannal, mint Athelstan, és eleinte nem hitte, hogy kedvelni fogja. De minél több időt tölt vele, annál jobban megérti őt, annál jobban kezdi tisztelni őt. Annál jobban törődik vele.

{ köviii }