 |
| { credit } |
Charles/Erik, mindenféle szupererőt és komolyságot nélkülöző AU
‒ Mert nem és kész ‒ tiltakozik Charles, és visszaveszi a szájába az italából kikandikáló szívószálat. Ami, igen, egy koktél. És? Férfiak is ihatnak koktélt. Nem kell mindig mindenkinek megfelelnie azoknak az ősrégi heteronormáknak. Különösen, mert jelen esetben a szóban forgó férfi Charles.
‒ De most komolyan, szegény lánynak majd’ kidüllednek a szemei, úgy bámul. Mintha már most meztelenül látna ‒ mondja Hank. Vagyis megpróbálja túlkiabálni a zenét.
Charles ráhunyorít a lányra a távolban. El kell ismernie, valóban egyfajta sóvárgással néz az irányába.
‒ Gyerünk már ‒ teszi hozzá Logan egy mélyről jövő morgás képében. Kifejezetten beszédes mivoltából kiindulva az ember biztos lehet benne, hogy megelégelte a tétovázást, amikor úgy dönt, hogy kinyitja a száját.
Na ez nehéz lesz. Egy beletörődő sóhajjal Charles a lány irányába indul, majd beszédbe elegyedik vele. A srácok izgatottan figyelik a történéseket a háttérből egészen addig, amíg Charles, semmivel sem boldogabban, mint eddig, vissza nem tér közéjük.
‒ Egész aranyos ‒ ismeri be Charles.
Logan csupán megcsóválja a fejét és ledönti a sörének maradékát. Hank viszont értetlenkedik: ‒ És? Akkor miért nem vele beszélgetsz még mindig?
‒ Én… Ez csak…
‒ Tudod, hogy miattad vagyunk itt, ugye?
‒ Igen, tudom… Habár nem én akartam jönni ‒ mondja Charles. Sőt, igazság szerint egyáltalán nem akar itt lenni.
‒ Na akkor ‒ mordul fel Logan, a mély hangja a szokásosnál is nehezebben hallható a zene hangos lüktetése mellett ‒, ha nem akarsz itt maradni, menjünk ki, eh? Ott még lehet, hogy hallanánk is egymást.
Charles ráirányít egy mosolyt. ‒ Bámulatos ötlet.
Úgyhogy kimennek és becélozzák Charles lakását, lévén, hogy csak egy pár utcasaroknyira van, ezáltal a legközelebb. Habár Hank még mindig zavarodottan pislog, szerencsére annyiban hagyják a dolgot, és ártalmatlanabb témákra terelődnek. És mivel Charles nincs éppen felhőtlen hangulatban jelenleg, a beszélgetésük főleg Hank hablatyolásából áll. Mire az épülethez érnek, Charles legjobb becslése szerint Logan két teljes mondatot mondott.
‒ Micsoda buli, nemde? ‒ Charles szórakozottan a srácok felé bólint, ahogy kinyitja az ajtót. ‒ Ne ismételjük meg, ha lehet.
‒ Aha, jól hangzik ‒ mondja Logan. Hank integet.
Charles megtesz minden tőle telhetőt, hogy a lehető leghalkabban jusson fel a megfelelő emeletre. A lift már hónapok óta használaton kívül áll, talán fél év is megvan az, és a lakók egészen megbékéltek a helyzettel. Egy ideje már senkinek nem fut át az agyán, hogy megnyomja a hívógombot, hanem automatikusan a lépcső felé veszik az irányt. Felfelé menetelve Charles elgondolkozik, hogy talán meg lett javítva ez idő alatt, csak senki nem vette észre. Aztán az agya józan fele elhatározza, hogy nem kedveli a becsiccsentett felét, mert még ha a végeredményt senki nem is vette volna észre, egészen biztosan látták volna a sok… javító… embert. Basszus, részeg agy! Tűnés.
Ahogy a lakása felé igyekszik a folyosón, egy ponton szembejön vele a fal, aminek következtében megbukik a saját lábában, de lepisszegi, szóval probléma megoldva. A kulcsai koccintanak a zárral, amíg ügyetlenkedik egy sort, hogy beletaláljon a kicsi, szűk… Ó, igen, ez határozottan a metszete a két agyrészének.
Ha már itt tartunk, az agya ‒ mindkét fele, de főleg a metszet ‒ elvándorol egy biztonságosan elraktározott képhez a szomszédban lakó, különösen jól kinéző fickóról.
Szinte végszóra, az emlegetett szamár kidugja a fejét az ajtón.
‒ Lehetne halkabban? Nem tudok aludni ettől a sok hangoskodástól meg kuncogástól ‒ mondja a férfi.
‒ Ó, valóban? ‒ kuncog Charles, mint egy elromlott tinilány, és észreveszi, hogy nem vette észre, hogy eddig kuncogott. ‒ Talán túl aranyos a nevetésem? Beindít?
A férfi felhúzza az egyik szemöldökét a morcos arcán. ‒ Naná. Abszolút beindítanak a részeg emberek.
‒ Ki mondta, hogy részeg vagyok? Nem vagyok részeg ‒ állítja Charles, ahogy közelebb araszol a pasihoz, aki jelenleg egy mega-gyönyörű félistenként jelenik meg a szemében. A mellkasára simítja a kezét és felnéz rá. ‒ De lehet, hogy ittam egy icipicit.
‒ Aha…
Charles felnevet. ‒ Á, az a csodálatos mosoly! Sosem tudsz túl sokáig morcos maradni mellettem. Mindig megtörlek, Erik.
‒ Nem tudsz megtörni ‒ mondja, és Charles túl részeg, hogy kihallja a komolyságot a hangjából. ‒ De azt jól tudod, hogy kell mosolyra bírni.
Charles kuncog még egy sort, mielőtt lábujjhegyre emelkedik, hogy csókot nyomjon Erik szájára. Menne tovább és mélyebbre, de Erik megragadja a derekát, és szigorúan, mégis kedvesen betolja őt az ajtón.
‒ Gyere, feküdjünk le ‒ mondja Erik, ahogy bevezeti őt a hálószobába, ahová Charles persze már nagyon jól tudja az utat, és boldogan engedelmeskedik is.
‒ Ó, igen, egyetértek…
‒ Át se fusson az agyadon, hogy megduglak ebben az állapotban. Itt alszol, hogy szem előtt legyél, ez minden.
‒ És mert hozzám akarsz bújni ‒ vigyorog rá Charles sokattudóan.
Erik nem a szavak-által-érzelgős fajta pasi, így hát nem fogja hangosan beismerni, de levetkőzteti Charlest, betakargatja, hoz neki egy pohár vizet (végignézi, ahogy felhajtja), és amikor végre ő maga is bebújik az ágyba, szorosan átöleli a férfit.
A következő dolog, amire Charles feleszmél, az a túl világos fény és Erik melegének hiánya maga mellett. Ellenben amikor ráveszi magát, hogy kinyissa a szemét, elégedetten konstatálja, hogy egy pohár friss víz várakozik az éjjeliszekrényen. Csak el ne felejtsen ötcsillagos véleményt írni ehhez a szállodához.
Pár perccel később összeszedegeti a darabkáit, aztán elrejti őket a tegnapi farmerjába és ingébe (amit nem fog begombolni, köszöni szépen), és kisétál a konyhába, ahol is a tűzhelynek fordulva találja a halkan dúdolgató félistenét.
‒ Tökéletes az ellátás, különösen, amikor részeg vagy, és még a reggelit is állják. Teljes mértékben ajánlom ezt a szállást. Öt csillag.
Erik felnevet, anélkül, hogy megfordulna. ‒ Vettem a bátorságot, és palacsintát készítek. Remélem, megfelel, őfelsége.
‒ Remélem, ezt nagy Ő-vel gondoltad ‒ mondja Charles, és helyet foglal egy Erik mögötti széken.
‒ Természeten ‒ fordul meg Erik, és egy tányért csúsztat Charles elé, aztán egyenesen a szemébe néz. ‒ Nagy Ő. ‒ Egy pillanatig úgy marad (és igen, lehet, hogy Charles is ledermed), végül elmosolyodik, megcsókolja, és visszafordul a tűzhelyhez. ‒ Mitől rúgtál be ennyire tegnap?
‒ Újfent emlékeztetni szeretnélek, hogy nem rúgtam be ‒ mondja Charles, miközben eszik egy harapást a palacsintából. De csak egyet, mert meg akarja várni Eriket. ‒ A srácokkal voltam. Elvittek valami bárba “pasis este” címszóval, úgyhogy Ravent nem hívták meg.
‒ Hmm. Ez nem hiszem, hogy tetszett neki.
‒ Eh, emlékszel, mi történt a múltkori alkalommal, amiről meséltem? Akkor ő is ott volt, és nem alakult túl jól. Teljesen begolyózott, amikor elkezdtem Moirávala ismerkedni…
Erik egy cseppnyi féltékenységgel a hangjában felhorkant. ‒ Á, igen, Moira.
‒ Ne már… ‒ Charles feláll és a férfi mögé sétál, hogy átkarolja.
‒ Ne nemározz itt nekem, amíg én csak a kis titkod vagyok. Esküszöm, olyan, mintha valami kísérleti nyúl lennék.
‒ Ezt már megbeszéltük ‒ sóhajt Charles. ‒ Láttad már Logant meg a… macsó…ságát, szerintem el tudod képzelni a reakcióját. Raven meg tudod, milyen védelmező… Inkább nem veszítenék el egy barátot sem. De el fogom mondani nekik! Csak szeretném megvárni a megfelelő pillanatot.
Erik kikapcsolja a tűzhelyet és megfordul. ‒ És mi van, ha soha nem érkezik el a megfelelő pillanat? ‒ Úgy néz ki, nem is igazán válaszra vár, mintsem csak hezitál, hogy hangot adjon-e a fejében köröző gondolatnak.
‒ Mi az? ‒ kérdezi Charles, és Erik úgy pislog rá, mintha legalábbis gondolatolvasó lenne.
‒ Szégyellsz engem, nem igaz? ‒ böki ki végre Erik. A szemkontaktust nem töri meg.
Charles elképed. ‒ Miért szégyellnélek?
‒ Nem tudom, hogy a személyiségem vagy a nemem miatt. Őszintén remélem, hogy csak a másodikról van szó, mert ha nem, az igazán elgondolkodtató.
Erik arca arról árulkodik, hogy ezt az “elgondolkodtatót” tapasztalatból mondja, mintha már jópárszor átforgatta volna ezt az agyában. Charles közelebb húzza őt magához. ‒ Egyik részedet sem szégyellem. Még nem állok készen, ennyi az egész.
‒ Szóval gyáva vagy.
Habár Charles egy kicsit meghőköl erre, valójában lehet, hogy van igazságtartalma a megállapításnak. ‒ Jó, figyelj, Ravennek ma van az az izéje… megpróbálom elmondani neki.
‒ Egy embernek? Azta.
‒ Az ember a kisujját nyújtja, neked meg az egész karja kell…
‒ Oké, ha egyszerre csak egy embernek mondod el, akkor nincs próbálkozás. Ma elmondod neki. Pont.
Szóval hogy, hogy nem, a nap eltelik anélkül, hogy Charles akár említést tenne Erikről, vagy igazából a férfiakról úgy általában. Nem mintha nem akart volna, csak valahogy nem jött fel, és nem tudta rávenni magát, hogy felhozza.
Raven távozása után Erik benéz hozzá (nem kerül nagy erőfeszítésbe hallani vagy éppen nem hallani a hangokat a fal másik oldaláról), és Charles azt mondja, “Sajnálom… Folyton annyi gondolat cikázik a fejemben, hogy néha nehéz koncentrálni,” és hogy nekifut majd még egyszer. Erik megpróbálja elcsendesíteni azokat a gondolatokat azáltal, hogy mélyen a matracba süppedve istenesen megdugja.
A következő nap eseménytelenül telik, meg az azt követő, meg az az utáni, és senkinek nem mond semmit. Erik kezd türelmetlenné válni, ami, mint Charles ráeszmél, egy közepesen kurvafélelmetes hangulata. Megvallva a teljes igazságot, Charles nem éppen él-hal, hogy megismerhesse a magas fokozaton türelmetlen vagy mérges Eriket. Vagyis hát csak ha nem szexszel kapcsolatos.
Több, mint egy héttel később barátai találkozó alakul ki Charles lakásában, ami lényegében némi feszültséget jelent Raven és Moira közt, valamint némi szemmel látható sóvárgást Raven és Hank közt. Jean nincs itt, úgyhogy Logan megvan. Igaz, ami igaz, Logan mindig csak megvan, és csendben sugározza az alfahím energiát valami sarokból.
Raven éppen egy munkában történt incidenst mesél, ami főleg arról szól, mi történt egy fickóval, amikor tett egy obszcén megjegyzést Raven külsejére.
‒ Mármint félretéve az udvariatlanságot ‒ mondja Hank ‒, igazából látom a hasonlóságot. Tényleg úgy nézel ki, mint Jennifer Lawrence.
Logan egyetértően hümmög.
‒ Elkezdhetnél cosplayelni vagy mi. Tudod, valahogy átvenni Lawrence alakját. Manapság már az emberek híresek lesznek ilyesmi dolgok miatt.
‒ Miért akarna híres lenni? ‒ jegyzi meg Moira nevetve.
Ezen a ponton szerencsére megszólal az ajtócsengő, és Charles kifejezetten örül, hogy elszabadulhat a pokoltól, ami pillanatokon belül kétségkívül elszabadul itt. De amikor kinyitja az ajtót, hirtelen nem olyan biztos benne.
‒ Mit keresel te itt?
‒ Téged is nagyszerű látni, drágám ‒ vigyorog rá Erik, aztán feltart egy üveg bort. ‒ A filmezős este, emlékszel?
Ó, basszus, ez teljesen kiment a fejéből. Persze nagyon örül, hogy látja Eriket, és nagyon szívesen töltené vele az estét, de…
‒ Igen, természetesen emlékszem, de az van, hogy nem tudtam megállítani a barátaimat, mindenképp át akartak jönni, mert Ravennek rossz napja volt, és…
‒ Szuper, akkor be tudsz mutatni ‒ néz rá Erik célzatosan.
‒ Nos, aha, csak…
Erik arca csalódottá válik, amitől Charles szíve majd’ megszakad. ‒ Meddig akarod ezt csinálni?
Emlékek vihara rohamozza meg Charles agyát: az összes alkalom, amikor összeszedte a bátorságát, hogy elmondja a barátainak. Felnézve Erik szomorú arcára, szégyenérzet mászik be a lelkébe. Milyen gyáva volt, úristen!
Viszont mielőtt bármit is mondhatna, Erik mérgesen félrelöki őt az útból, és eltökélten bemasírozik a nappaliba. Charles utánasiet.
A beszélgetés elhal, amikor kiszúrják Eriket, és Logan rögtön kihúzza magát ültében, ahogy észleli a másik alfahím energiaforrást a szobában. Nem éppen felhőtlen a múltja a “két dudás egy csárdában” szituációval.
‒ Helló ‒ köszön Raven. Charles szinte látja a szívecskéket a szemében, ami kényelmetlenül megmozdít benne valamit.
Erik rendületlenül visszabámul mindannyiukra, aztán oldalra biccenti a fejét, hogy Charlesra pillantson. Még ártatlanul rá is pislog, az Isten szerelmére!
Charles beletörődően sóhajt. ‒ Srácok, ez itt Erik ‒ mondja, és átkarolja a derekát. ‒ A barátom. Mármint együtt vagyunk.
Habár Charles biztos volt benne, hogy jól ismeri a barátait, erre nem számított. Ugyanis a következő dolog, ami történik… az a nagy semmi. Üresen bámulnak kettőjükre, meg egy bizonyos illető tetőtől talpig végigméri Eriket, hogy emlékezzen rá, de aztán mindenki csak mosolyog és/vagy bólint, és visszafordulnak egymás felé, hogy folytassák a beszélgetést, mintha mi sem történt volna.
Charles csak földbe gyökerezve pislog. Vajon mindig is tudták? Esetleg utalt valahogy konkrétan Erik személyére? Vagy egyszerűen csak nem érdekli őket?
Egy kezet érez az arcán, aztán megjelenik előtte a mosolygó Erik. ‒ Látod? Nem volt mitől tartanod ‒ mondja, és basszus, fogalma sincs. Lassan megcsókolja Charlest, mielőtt leteszi az üveg bort az asztalra, amiért cserébe kiérdemel pár boldog hangot a társaságból, és lehuppan a kanapé másik végébe, tartva a tisztes távolságot Logantől.
Azzal a nagyonsok, elbűvölő bájával Erik könnyedén becsusszan a beszélgetésbe, habár a szavak számát nézve nem sokban különbözik Logantől. Úgy tűnik, mindenki rögtön megkedveli őt. Különösképp Raven.
Charles egy kissé ellazul, és Erik mellé ül. Ráhajtja a fejét a széles vállra és elmosolyodik.
Egy pár óra és sok viccelődés elteltével a társaság úgy dönt, hogy hazatér. Az ajtó záródása után Erik unottan Charlesra néz, és azt mondja: ‒ Ennyi egy életre elég volt. Bénák a barátaid.
Charlesnak igazi erőfeszítésébe kerül, hogy ne boruljon a kardjába. Vagy nyársalja fel Eriket vele. Ehelyett beéri egy irritált szemforgatással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolatok? Kritikák? Kérdések?
Kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha szeretnéd megosztani, ne habozz. °˖✧◝(⁰▿⁰)◜✧˖°